A kolonizáció katasztrófa lehet gyarmatosító és gyarmatosított számára is – erről beszélt lapunknak adott interjújában a dán–norvég sikerszerző, Kim Leine. Regényei Grönland gyarmatosítása, és általában az emberi természet sötét oldalát mutatják meg. A Végtelen-fjord prófétái, valamint a magyarul nemrég megjelent A szellemidéző és a tiszteletes írója beszélt arról is, milyen volt ápolóként rácsúszni a gyógyszerekre Grönlandon, majd kigyógyulni függőségéből.
– Melyik volt ezek közül nagyobb hatással az életére és személyiségére? Az első tizenöt év, Norvégia és a kényszerű térítés egy Jehova tanúi közösségen belül? Vagy a későbbi korszak, a menekülés Dániába, majd Grönland, ápolóskodás és drogfüggőség?
– Nagyon nehéz lenne csak egyet kiemelni, mindegyik jelentősen formált engem. A keresztény felnövekvésnek nagyon nagy hatása volt rám, nem feltétlenül a jó értelemben. Abban az időszakban sokat rettegtem, féltem a haláltól és attól, hogy Isten meg fog büntetni engem. Ettől aztán végül sikerült elmenekülnöm. A menekülésvágy a személyiségemnek markáns részévé vált. Menekültem apám elől is, aki szexuálisan zaklatott engem. Aztán menekültem egy házasságba, majd már Grönlandra, ahol belecsúsztam a függőségbe. Ez is az előbbi sorba illeszkedik. Folyamatos menekülés volt az életem. Ki akartam lépni mindig abból, amiben voltam, féltem, hogy benne ragadok valamiben. Grönland az, ami szorosan kötődik nálam az alkotáshoz, ahhoz, hogy regényírásba fogtam. Ebből a szempontból az itteni éveknek volt a legnagyobb hatásuk talán arra, aki a regényeim alapján vagyok. Grönland tett engem íróvá.
– Norvégiában még ajtótól ajtóig járt, így vitte a Jehova tanúinak üzenetét az emberekhez. Mekkora fogadókészség volt ekkor arra, és mi jellemző ma?
– Valóban, a közösség tagjaként kénytelen voltam így tenni. Akik személyesen engem körülvettek, azok mind elszenvedői voltak annak a megtévesztésnek, ami elől szerettem volna menekülni. Sokan hittek abban az őrületben, amit én legszívesebben leráztam volna magamról. Körülbelül tízezer tagjuk lehet egyébként Norvégiában, ahogy Skandináviában másutt sem sokkal több. De igyekszik a közösség egyre több hívet nyerni Ázsiában vagy épp Afrikában is.
– A könyve kapcsán egy magyar oldalon írták még azt: az újságíró mit sem sejtve leemelte a polcról A végtelen-fjord prófétáit, az pedig hónapokra tönkretette az életét. Ez volt a cél?
– Az nyilvánvaló, hogy szeretnék nagy hatással lenni az olvasóra, még ha nyilván nem is szeretném tönkretenni senki életét, vagy elrontani hosszú időre a kedvét. Inkább megmutatni neki, hogy ilyen is volt és lehet a világ. Az pedig csak jó, ha a regény megmarad az olvasóban, a leírtakat viszi tovább magával. Mindig boldog vagyok, ha képes tudok lenni erre. És azt hiszem, az említett újságíró sem feltétlenül negatívan értette ezt, és nem szenvedett valóban a könyv olvasásától.
– A könyveiről szokás azt is írni, hogy lerántják a leplet a gyarmatosítás kegyetlen gyakorlatairól. Antikolonizációs hevület is hajtja az írás során?
– Nem. Nincsenek politikai céljaim a regényeimmel. A történetmesélésben hiszek. Abban, hogy a történet hordoz magában olyan üzenetet, ami hatással lehet az olvasóra, de ezeket neki kell felfedeznie. De sokféle karakterrel dolgozom, akik nagyon eltérő dolgokat mondanak és akarnak, nagyon máshogy mennek bele az egyes szituációkba. Persze, amikor végeztem a könyvvel, és már az olvasó elé került, beszélhetek azokról a politikai dolgokról, amik kapcsolódnak hozzá. Beszélhetek azokról az időkről, amikor Dánia gyarmatosította Grönlandot, és arról, mennyi mindent kellett emiatt elszenvedniük a helyieknek. Vagy arról, hogy a dánok olykor mennyivel kegyetlenebbek tudtak lenni, mint az afrikaiak vagy őshonos amerikaiak gyarmatosítói. De a könyvem ettől még többről és másról is fog szólni, mint arról, milyenek voltak a gyarmati idők Grönlandon. Például A szellemidéző és a tiszteletes, ami eleve A végtelen-fjord prófétáinak előzményeit mutatja meg. És egyébként nem az a célom, hogy kritikát fogalmazzak meg Dánia felé. Én a mechanizmust akarom vizsgálni, a gyakorlatot. Az írónak nem az a feladata, hogy elmagyarázza az olvasónak, mi a rossz, mi a jó, és miről mit illik gondolni. Sokkal jobb, ha az olvasó fogalmazza meg a kritikát.
– De tud jó is lenni a gyarmatosítás? Emlékezzünk csak a „mit adtak nekünk a rómaiak?”-kérdésre a Brian életéből. Azért tudták egy darabig sorolni.
– Többnyire azért katasztrofális az egész a gyarmatosító és a gyarmatosított számára egyaránt. Persze, a katasztrófák is vezetnek időnként jó dolgokhoz. Katasztrófa idején is szerelembe eshetnek egymással emberek, gyerekük születhet, új kapcsolatok jönnek létre, amik nagy változásokat hozhatnak. Mondhatod azt is, hogy Grönland gyarmatosítása afféle szükségszerűség volt. Ott volt a sziget, adódott a lehetőség, hogy valaki uralma alá hajtsa, hát Dánia megtette. Az is tény, hogy Grönland számára ez nem sok hasznot hozott, az ott élők nem kezdhettek hosszas felsorolásba, ha a „mit adtak nekünk a rómaiak” kérdés merült fel. De azért akadtak jó dolgok is. A grönlandiak nagy része megtanulhatott írni és olvasni. A kereszténységet olyannyira sikerült ott elterjeszteni, hogy jóval inkább vallásosak ma, mint a dánok. A templomok minden vasárnap tömve vannak Grönlandon. És ateistaként mondom azt, hogy kulturális téren ez sokat számít számukra. Azzal pedig, hogy megtanultak írni és olvasni, megnyílt az út oda, hogy tudjanak reflektálni arra, kik is ők. Szóval igen, a gyarmatosítás vezetett jó dolgokhoz is amellett, hogy katasztrofális volt, aminek szintén megvannak a következményei.
– Milyen következményekre gondol?
– A grönlandiak hozzászoktak az elnyomáshoz, és előszeretettel mondogatják ma is, hogy odamennek hozzájuk mások szerte a világból, megmondani, hogyan éljenek. De azt is elfogadták, hogy mások fogják megoldani a problémákat. Nem is szeretnek maguktól belekezdeni semmibe, úgy gondolják, majd cselekszenek mások.
– Mennyit tudott erről, mielőtt Grönlandra költözött volna?
– Semmit. Grönlandról semmit nem tanulhattam Norvégiába. Még a dánok is keveset hallanak róluk. Ismerik Hans Egede nevét, az első tiszteletesét, aki Grönlandra érkezett. A gyarmatosítás gyakorlatáról viszont nem sokat tudnak. Nem is nagyon foglalkoztatja őket.
– A Grönlandon önre törő depresszió is vezette a drogfüggőséghez. Mik voltak az okai ennek a depressziónak?
– A régi nyomorúságok, amik kínoztak. Hiába menekültem el, attól még a múlt démonjai velem maradtak. A magány, a sötétség szintén nem segítettek. Emlékszem, ahogy a 2001. szeptember 11-ei katasztrófáról szóló híreket néztem a tévében, és csak még nyomorultabbul éreztem magam. Leterített a depresszió, a gyógyszerekhez menekültem, azoktól vártam a hangulatom stabilizálását. Aztán szerencsére ebből kimentettek, és sikerült újrakezdenem.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/50. számában jelent meg december 13-án.
