Kevés filmdráma beszélt olyan pontosan a korszak magyar valóságáról, mint a negyven évvel ezelőtt a mozikban futó, 1979. decemberében bemutatott Ajándék ez a nap. Gothár Péter első nagyobb dobása volt ez, a főszerepekben Esztergályos Cecíliával, Pogány Judittal vagy épp Hetényi Pállal. „A valóságról beszéltünk, nem? Ez volt a cél, maximálisan” – mondta lapunknak adott interjújában a 77 éves Esztergályos Cecília. Kérdeztük klasszikus hetvenes-nyolcvanas évekbeli filmjeiről, a Família Kft.-ről és a Gothár Péter körüli botrányról is.
– Az 1979-ben bemutatott Ajándék ez a nap forgatásakor már közel két évtizede a pályán volt. Egészen fiatalon debütált ráadásul, közel húszévesen láthattuk Szabó István Te című rövidfilmjében. Nem volt megilletődve ilyen fiatalon a kamerák előtt?
– Az első fontos lehetőséget valóba Szabó Pistánál kaptam. Utána jött a Tücsök, A pénzcsináló vagy épp Az aranyfej, egytől egyig nagy szerepek. Mire eljutottunk 79-ig, már nem is emlékszem, hány tévéjátékot és mozifilmet csináltam. Megilletődve épp nem voltam, balettoztam sokáig, a színpadhoz, a szerepléshez, mindenhez hozzászoktam. Nem izgultam egyáltalán.
– A balett hozta meg az önbizalmat?
– Az megkövetelte, hogy két lábon álljon az ember. Esetleg még magasabban, spiccen. De ezt a balett-témát annyira utálják már hallani, hogy belehalnak az emberek. Én is belehalok. Valóban így kezdődött, jó volt, ennyi. Jó volt ez a lehetőség, hogy a testemmel ki tudjam fejezni magam. És aztán megszólaltam. Többféleképpen tudtam így, szerencsére.
– A kor viszonyai között az Ajándék ez a nap mennyire számított tabudöntőnek? Hiszen rögtön azzal indul a film, hogy az ön által játszott Zéman Irén beszámol az abortuszáról, majd a szeretői viszonyát is nyíltan kitárgyalják barátnőjével.
– A valóságról beszéltünk, nem igaz? Ez volt a cél, maximálisan. A kegyetlenség és a nyomor bemutatása, meg a próbálkozásé, hogy mindennek ellenére próbáljunk boldognak lenni valahogy. Igen, egyik szeretővel, másik szeretővel, persze.
– Csak gondolom, akkoriban a cenzúra nem igazán szerette a valóságról beszélő műveket.
– Azzal én nem foglalkoztam. Gothár Pétert egyébként korábban nem ismertem. A semmiből hívott fel egyik nap, hogy szeretne velem találkozni. Odaadta a darabot, elolvastam, és megkérdeztem, hogy kerültem egész pontosan az ő látókörébe. Azt viszont nem tudom, mit válaszolt. Hiszen negyven éve volt már! Elkezdtük a forgatást, és abszolút nem értettünk egyet semmiben. Neki korábban nem voltam az embere, ő a kaposvári színészekkel alakított ki nagyszerű viszonyt. Én nem voltam közülük való, ezt éreztem is a forgatáson. De egyáltalán nem zavartattam magam, csak dolgoztam, idő ott nem akadt a lelkizésre. Elvállaltam? Elvállaltam. Hát akkor állj helyt! Nagyon tetszett is a stílus, csak ő engem nem avatott be mint színészt, hiába mondtam rögtön az elején: mindenben benne vagyok, csak avasson be. De mikor az egész filmet láttam, azt mondtam, isteni! És ha ez jön ki a te munkádból, boldogan dolgozom veled. Soha többet nem dolgozott velem. Nagyon nagy rendezőnek indult, és az is lett belőle – nélkülem. Igaz, még felkért egy kisebb, egynapos szerepre. Az lett volna a jelenet, hogy várom a főszereplő kisfiút, ő meg átjön az úttesten és pofon vág. Én meg erre azt mondtam, hogy nem. Az ő kaposvári stílusuk az volt, hogy mindent bele, és ha valaki pofon vág, hát akkorát kapok, hogy ott van végem. Lehet, hogy ha elvállalom, leüt a gyerek, elvágódom a járda szélén és meghalok, akkor forgathattam volna vele még a túlvilágon.
– A főszereplő személyiségét hogyan igyekeztek megragadni?
– Amit mondott, én azt mind elhittem és maximálisan egyetértettem vele. Nagyon jó instrukciókat adott, de hát mondom, a részletekbe nem avatott be. Arra emlékszem, hogy mentünk forgatni, ő meg mondta: Cili, most jön a monológod. Légy szíves, akkor éld át. De hát nem lehet ugrani, és rögtön elmondani életed drámai nagybeszédét. Ragaszkodtam is a muszter megtekintéséhez, és hát benne sem voltam rendesen a képben. Mondtam Gothárnak, hogy velem meg lehet mindent beszélni. Mondja azt, hogy nem vagyok a képben, de tessék olyan átéléssel mondani, hogy a Hetényi Paján lássa majd, én iszonyatokat mondok.
– Az ő, Hetényi Pál karaktere mondja a filmben, hogy már nem nagyon ugrálna, szereti a vasárnapokat. Önnek mennyire voltak jelen az életében ezek a nyugodt vasárnapok?
– Hol így, hol úgy. Szegény Hetényi Paja is meghalt már azóta. De ez is milyen érdekes egyébként, hogy nem azt mondja, szerepe, hanem hogy karaktere. Ez is bejött, mint a stylist, vagy próbafelvétel helyett a casting. Rendesen megváltozott a világ, a feje tetejére állt. Vagy megszokod, vagy megszöksz. Én nem szökök meg, csak furcsa.
– Szokta ezt érezni a mindennapokban, hogy feje tetejére állt a világ?
– Persze, hogyne. De hát megy tovább az ember, ha a mában szeretne élni. Ha nem, akkor becsukja az ajtót, kerámiázik és fest.
– Pont ezeket csinálta ön is az elmúlt években.
– Ezt is, valóban, de közben meg sok-sok helyen játszom ugyanúgy. És a mában akarok élni. Okostelefon, számítógép, satöbbi. Szeretem a kort, amiben élek, csak meg kell szokni. Mások a határok, mások az igények, mások a követelések.
– Mást várnak öntől, mint a hetvenes-nyolcvanas években akár?
– Az emberek nem, de hát nem ismernek általában, senkit nem ismernek. Csak annyira, hogy mosolyogjanak egyet, és azt mondják, jó reggelt kívánok.
– Bejött viszont közben a bulvár, ami jóval tovább merészkedne. Tudja ezt az ember a hasznára is fordítani?
– A bulvárvilág, az egy külön műfaj. Olyanokat olvasok ott, hogy az illetőt, akiről a cikk szól, meg sem kérdezték, csak a szájába adják, amit szerintük gondolhatott. Rengetegen meg azt hiszik, hogy az ő nyilatkozatát olvassák. Tragédia.
– Érdekes, hogy az Ajándék ez a nap mennyire a mi korunkról is beszél. Ahogy harmincasok szenvednek a kis albérletben, vagy épp képtelenek elköteleződni.
– Az a nagy különbség, hogy most oda utazik az ember, ahova akar. Külföldre, bármerre. Ha okos és sokat tanul, nagy karriert futhat be. Régen mi volt? Szépen mentél előre a létrán, ha megfeszültél, odatetted magad rendesen. Ma sokkal több a lehetőség. Már ha valakinek van elképzelése arról, hogy mit szeretne csinálni.
– Nagyon női megközelítésűnek is érződött ez a film, őszintén beszélt arról, milyen női szereplehetőségek akadtak a hetvenes évek végén. Ezzel egyetért?
– Á, biztos hogy nem. Akkor én nem úgy meséltem volna el, hogy Irén szeretne férjhez menni, de a szeretője nem veszi el, közben tönkreteszi annak a házasságát… Nem, biztosan nem, én mentettem volna a nőt. Sajnálom Gothárt, hogy elhagyott, nem vállalt fel engem a továbbiakban. De hát házasságban is van ilyen.
– Meglepték a legutóbbi hírek róla? A katonás ügyére gondolok.
– Nem, senkiről nem lep meg semmi. Az egész világon, ameddig férfi és nő van, addig természetesen a férfi szeretné megkapni azt a nőt, aki neki tetszik. Azon kellene csodálkozni, hogy ha ilyen esetek nem lennének. Talán Freud mondta, hogy az egész világ egy palacsinta körül forog, ha értik, hogy mondom. Már az állatvilágban is a hím rögtön beindul a nőstény illatára, megérzi, átharapja mindenki torkát, és megy előre, amíg el nem éri.
– De az Ajándék ez a napban is látjuk, ahogy Szabó Lajos a szerepe szerint ezt teszi a lépcsőházban Irénnel. Kellemetlenkedik, próbál rámászni, végül a nő el is menekül. Mégsem a legjobb, ha így tesz a férfi, nem?
– Közben meg ott van Irén férje, akit Derzsi János alakít. Nem szerette Irén ezt a fiatalembert, a szerelmét akarta, Attilát, aki átvágta tetőtől talpig. Mégis rámászott a filmbeli férje, ő meg neki, a fiatalabbnak elfogadta. Hevesinek, az idősebbnek, aki nem tetszett neki, nem. A véleményem, hogy a világ felfordult, meg kell próbálni fejen állni is tovább élni az életünket.
– Milyen lenne egy normálisabb világ?
– Azt nem én fogom megmondani. Mindenki tudja, és mindenkinek a saját joga eldönteni, neki mi a normális. Senkiébe nem szólok bele, mindenki úgy él, ahogy akar. Csak erőszak ne legyen sehol.
– Azt nem bánja, hogy ma a legtöbben a Família Kft.-beli szerepéről emlékeznek önre?
– Nem, imádtam azt is, boldog vagyok vele. Harminc évnyi pálya után lettem a Família szereplője, addigra én már letettem azokat az alapokat, amikre fel lehetett mászni. Ha az alapok nincsenek, nincs jelen. Ha múltad nincs, jelened nincs, és kit érdekel a jövőd, ha nincs jelened. Milyen okosakat mondok! Semmit nem bánok, nem azért, mert Édith Piaf is ezt mondta. Az is én voltam, mindegyik én voltam, és az előző énemből lehetett tovább menni. Azért volt nagyon jó, mert nem volt politika benne, sokan pedig azóta is elmondják: művésznő, én magán nőttem fel.
– Nem szereti, ha beleviszik a közéletet is?
– Nem foglalkozom vele. Minden rosszat kizárok, azt fogadom be, ami jó. Mikor valaki már jön, hogy „hallottad…?”, én mondom, hogy „kifelé!” Az érdekel, amiből tudok táplálkozni, ami boldoggá tesz. Az utcán, üzletben, színházban szeretnek. Ahol nem szeretnek, hopp, már ott sem vagyok.
– Ki lehet zárni azt is, amikor a színház kerül a politika látókörébe?
– Megvan a véleményem természetesen. Mindenről tudok, hülye nem vagyok, de tovább kell lépni, nem vagyok hajlandó rosszkedvűnek lenni. Az én szervezetem nem bírná, ha folyton ilyenekkel foglalkoznék, megfulladnék.
– Azt korábban mondta már a főiskola kapcsán is, a tanárai minden erővel igyekeztek elérni, hogy rosszul érezze magát. Politikai gazdaságtanból még meg is buktatták.
– És ott sikerült is nekik engem lenyomni a víz alá. Színészként akkor én még nyeretlen voltam. De ma már idejük sem lenne, mert rögtön megfordulok és el is mentem.
– Azért hiába próbálták meg, hamar ott volt a legnagyobbak között, ebben a filmben is együtt szerepelt Temessy Hédivel vagy épp Major Tamással.
– És máshol Törőcsik Marival, Ruttkai Évával vagy Psota Irénnel. Rengeteget forgattam akkor, imádtam őket. Egyívásúnak éreztem magam velük. Kazimir Károllyal, Balázs Samuval, Bessenyei Ferenccel is. A tehetség a titka, uram, mindennek. Ha tehetséges az ember, mindent csinálhat. A tehetség, a sugárzás, a szeretet. Ez mind az egyéniség. Nem utánozni, egyéniséget belevinni.
– Innen visszatekintve a színház volt a legfontosabb a pályája során?
– Film nélkül, tévé nélkül ugyanúgy nem tudtam volna élni.
– Három filmet szokott kiemelni a pályáján, az Ajándék ez a nap mellett a BUÉK!-ot és a Boldog születésnapot, Marilyn!-t. Miért épp ezeket?
– És ott volt a Vámmentes házasság is. Ezeket nagyjából egyszerre forgattam, 79-től 82-ig szinte végig a kamerák előtt álltam. Közben ráadásul voltak a tévéfilmek is. Nappal forgattam az Ajándék ez a nap-ot, míg éjjel a Wiener Walzert Páger Antallal. És mondtam, hogy Ténike, nem vagy fáradt éjszaka? A hajamról is lehet látni, hogy a két film egyszerre ment, egyforma volt mindkettőben. Most nem forgatok nagyfilmet, talán majd ha megint rám éheznek. Televíziós sorozatot, azt igen, van munkám.
– Szeretne újra filmezni?
– Ha ők szeretnék, akkor én is. Ha olyan a szerep, ami ordít utánam. Az Ajándék ez a napban kifordított Gothár a bőrömből, de nagyon hálás vagyok érte. Volt egy ilyen szerepem Veszprémben, a Farsang, Dan Micu rendezte. Teljesen kifordított magamból, imádtam az egészet. Játszom most egy újszínházas gyerekdarabban a kis varázslót, Rajz János legendás szerepét, Ákom-bákomot. Dörner György állt elém egy nap azzal a kérdéssel: mit szólnék egy öreg férfi varázslóhoz? Hát, ha jó a szerep, én leszek ott a legnagyobb férfi, mondtam. Délelőtt A palacsintás király, délután a De ki az a Bubus? a Vidám Színpadon, másnap este meg a Zserbótangó. Nem menekülök én a szerepektől. Csak elfárad a lelkem nagyon. De másként nem lehet csinálni. Olyan, hogy „mintha” játszanék, itt nem lehetséges.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/9. számában jelent meg, február 28-án.
