Miként juthat el valaki odáig, hogy harmincas évei közepén fáradtan számot vessen életével? Hogy kimondja ezt a mondatot: „Én egész életemben szervezkedtem, csak mára lohadt le némileg ez a kedv, mivel ilyen öreg és beteg vagyok már.” Ami annál inkább szíven üthet minket, mert érezzük mögötte a súlyt, az őszinteséget, a szavak igazságát.
Sziveri János a nyolcvanas évek végére fordulva még csak félúton sem kellett volna járjon, akkor kezdhette volna igazán életét. Főleg, mert a rendszerváltások után eljöhetett volna végre a kommunizmus során meghurcolt, ellehetetlenített szerző ideje. Ő viszont már csak lemondóan legyintett, egyébként is szkeptikus volt a politikai változásokat illetően: „Megtanultam, hogy a hatalom az hatalom, s csak mosolyogni tudtam azon is, hogy ez év elején – miután Majorék megbuktak – rehabilitáltak minket. Ha a korábbi uralkodókat nem ismertem el, akkor miért ismerném el a jelenlegieket?”
A szóban forgó év 1989-et jelenti, a kijelentések az Alföld novemberi számában, Keresztury Tibor interjújában hangzottak el. Az említett úr pedig az a Major Nándor, aki az újvidéki irodalmi élet nagy hatalmú emberévé lett a hetvenes-nyolcvanas években. A bukáshoz csak annyit, hogy Majornak 2011-ben például Kényszerhelyzetben árnyalatokért címmel jelent meg esszékötete, ma pedig 88 éves.
Kényszerhelyzeteket, azokat ismerhetett Sziveri is, árnyalatokat ellenfelei annál kevésbé. Markáns hangra, egyenességre törekedett az Új Symposion élén, ami persze nem volt épp kifizetődő a nyolcvanas évek elején. A lap szétverésére, az alig pár éve kinevezett vezetés szétkergetésére 1983-ban került sor. A vajdasági kommunista hatalom olyan vádakat hozott fel: Tolnai Ottó egy versének közlésével „Tito-ellenes eszmék szócsöveként” léptek fel, valamint „sajnálatos politikai félreértésre adott okot” Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének közlése. Sziveri válasza? Az „antisztalinista vers ellen csak azok hadakozhatnak, akik magukra értették annak üzenetét.”
Sajnos akadtak bőven ilyenek: az Új Symposion szabadsága ráadásul magyaroknak szúrta a szemét, korábban a lap életében fontos szerepet betöltő emberek léptek fel a társaság ellen. Miközben a Forum-vezérigazgató Fehér Kálmán támadta őket, a Književna reč nevű belgrádi irodalmi lap például kiállt mellettük. „A lap első nemzedékének többsége – akiket tiszteltünk egykoron – felvállalta a leszámolásnál a hóhér szerepét. (…) A szerbek többsége pedig röhögött a markába. A tartományi Íróegyesület akkori szerb titkára cinikusan meg is jegyezte: »Nem kell minekünk bántani titeket. Leszámoltok ti saját magatok egymással!«” Szomorú adalék, hogy milyen szerepet játszott ekkoriban az Új Symposion Kiadói Tanácsának elnöke, Gion Nándor is.
Sziveri János, aki egész pályája során küzdött a gettósodás, a vajdasági magyar irodalom egzotikumként kezelése ellen, ezután egzisztenciálisan is tönkrement, sehova nem vették fel, egy temerini barátjának köszönhetően került végül fedél a feje fölé. Amikor aztán Ljubiša Ristić felvette a szabadkai színházhoz, megpróbálták onnan is kitúrni. Az igazgató erélyességének köszönhetően ez nem sikerült. De a nyolcvanas évek végére Sziveri egészsége teljesen megroppant: a gyomorfekélyből rák lett, újabb és újabb kórházi tartózkodások, félrekezelések. „Általában nehezen lehet hashajtóval vastagbélrákot gyógyítani” – fogalmazta meg a maga fanyar iróniájával 1989. októberében a Világban. Hiába a címünkbe emelt, az Alföldben megfogalmazott remény, nem maradt már sok hátra: harminc éve, 1990. február 1-jén halt meg. Akkor 35 éves volt.
Az elhallgattatás és a meghurcolás, a betegség felülkerekedése ellenére viszont Sziverit nem lehetett legyőzni. Nem tört meg, és rendkívüli életművet hagyott a háta mögött, az objektív lírától eljutva a személyesebb hangvételű költeményekig, de gyerekversekig és drámákig egyaránt. Irtózott a politikától, vallotta, a politika „az embert csak mint manipuláció tárgyát tételezi.” Mégis ragaszkodott hozzá, hogy a politikából nem szabad kivonulni, mert a valóságra reagálni kell, az aljasságokat szóvá tenni. Így erősödött fel versei közéleti vonulata is. Kisajátítani igazán egy politika oldal sem tudja, ennek teljes életműve ellenáll. Viszont sajnos a hallgatás, a feledés pusztítóbb fegyver. Olvassuk verseit, emlékezzünk rá ma is. Március 25-én töltené be a 66-ot.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/6. számában jelent meg február 7-én.
