Extra dry című legújabb regényében a bánatos férfiszívet veszi célba, míg a részben általa szerkesztett Nézzünk bizakodva a múltba! alternatív Trianon-történetekkel áll elő. Cserna-Szabó Andrást ezek mellett Szerb Antal megítéléséről, balos és jobbos kultúrharcokról és a járványhelyzet következményeiről is kérdeztük.
– Nemcsak Extra dry című kötete jelent meg mostanában. A Nézzünk bizakodva a múltba! szerzői azt képzelték el, mi lett volna, ha más döntés születik száz éve, vagy eleve más úton jutunk el a trianoni békeszerződésig. Ön szerint mi lett volna? Ugyanaz, csak később, másként?
– Ennek a kötetnek nem az egyik szerzője, hanem a szerkesztője voltam, Fehér Renátóval közösen. De nemcsak e könyv kapcsán, hanem úgy általában is többször megkérdeztek Trianonról a százéves évforduló kapcsán. Azt nagyon is pozitív fejleménynek tartom, hogy végre elkezdtünk beszélni Trianonról. Mindenki, nemcsak az egyik oldal. Rengeteg vélemény elhangzott, kiderült, hogy nincs igazság, csak sokféle igazságok vannak. Ez a kötet tulajdonképpen egy irodalmi játék: a felkért szerzők az ukrónia műfajában dolgozták fel a Trianon-témát, vagyis azzal a kérdéssel játszanak el, mi lett volna, ha valahogy másképpen történik a történelem. Ez egy történelmietlen, de nem irodalmiatlan játék, a Hévíz folyóirat és a Cser kiadó közös vállalkozása, a sorozat immár második kötete. Az első A másik forradalom című antológia volt négy évvel ezelőtt, akkor ’56-tal játszottak az írók. Jól fogyott az a könyv is, nem függetlenül a figyelemfelkető címlaptól. Szécsi Noémi novellájában Rákosi hazatér, hogy visszavegye a hatalmat, ami nem sikerül neki, női ruhában menekül, de elkapják a szovjet katonák és megerőszakolják. A borítón a női ruhába bújt, kisminkelt Rákosi volt akkor, a mostani címlap pedig Kácsor Zsolt novelláját illusztrálja: Esterházy Péter királyi díszbe öltözve.
– Nem tart ilyenkor, hogy legközelebb Lomnici Zoltán azzal megy be a HírTV-be, micsoda botrány ráadni a Szent Koronát Esterházy Péterre? Régen még parlamenti felszólalás is lett volna belőle Csurka vagy Torgyán révén.
– Mindenesetre jó reklám lenne a könyvnek. Már egy jó botrányt se lehet csapni az irodalom körül, mert az emberek nem olvasnak, nem ismerik a kortárs irodalom szereplőit. Ritka az olyan pillanat, amikor a figyelem egyetlen szerző felé fordul, és ha valaki megérdemli ezt a figyelmet, akkor az a Lomnici által hírbe hozott Szerb Antal. Mert egy rohadt jó regényíró és esszéista egyszerre. Remélem, sikerült neki reklámot csinálni. Új regényemben, az Extra dry-ban van egy Szerb-átirat, az Utas és holdvilág folytatása. Az esszéin, az irodalomtörténetein nőttem fel, a legtöbb szerzővel nála találkoztam először. A novelláit és a Pendragon legendát is imádtam, de amikor kamaszkoromban először olvastam az Utas és holdvilágot, akkor nyálas giccsnek tartottam. Nem is olvastam többé. Aztán pár éve mégis elővettem. Katartikus élmény volt. A világ egyik legnagyobb regénye.
– Mi okozta ezt a fordulatot?
– Nem kamaszoknak való. Valószínűleg kicsit meg kell hozzá öregedni, gyűrődni, keseredni…
– Szerb egyébként 2012 előtt sem volt a tantervben, most pedig újra kikerült. Aggódhatunk azért az ilyen támadások miatt, nem? Hiszen pár éve még Takaró Mihályról sem lehetett gondolni, hogy komoly tényező lesz.
– Szerb mindig is gyanús volt: túl okos, túl szellemes, túl szórakoztató, túl érthető, túl népszerű, és még humora is van… A szürke, terminus technicusokban hablatyoló irodalmi aktakukacokat mindig is idegesítette ez a csillogó literary gentleman. Egyetemista koromban vizsgáztam egy neves professzornál. Kihúztam a szellemtörténetet, és elkezdtem szinte szó szerint Szerbet idézni. Megkérdezte, hogy ez meg mi, majd nekem esett, hogy mit jövök ilyen ismeretterjesztő hülyeségekkel. Úgy fejezte be, hogy ha most még egyszer elkezdeném a bölcsészkart, öt év alatt talán eljutnék arra a szellemi szintre, ahol egy vidéki középiskolai tanár háztartásbeli felesége van. Kaptam egy hármast, és elzavart. Kihozta a sodrából Szerb Antal, láthatóan zsigeri utálat volt benne a szerzővel szemben, valószínűleg tudománytalannak tartotta. Meg hát biztosan féltékeny is volt rá, az ő írásait kb. hárman olvassák, Szerben meg nemzedékek sora nőtt fel. Ezt a típust egyébként Szerb Antal számtalanszor kigúnyolta műveiben.
– Háy János könyvénél ugyanez a kérdés merült fel, és bírálták őt is kifejezetten sokan érte.
– Az irodalomtörténet nem szereti, ha írók beszélnek az irodalomról, ez egy régi konfliktus. Ez a műfaj az esszé, amikor az irodalomról (művészetről) való beszéd maga is irodalommá válik. A nagy esszéíró nemzedéknek (Szerb mellett Halász Gábor, Cs. Szabó, Németh László stb.) ma is élnek leszármazottjai, az én személyes kedvencem Földényi F. László, aki annyiban nagyon is hasonlít Szerb Antalra, hogy pompás stílusban, érthetően és szellemesen ír a művészetről. A Hévíz folyóirat újragondolásánál alapkoncepciónk volt, hogy teret adjuk az utóbbi időkben talán kicsit elárvult esszé műfajának, hogy írók írjanak irodalomról. A kortárs irodalom legjobbjai szerepeltek már ebben az esszérovatban: Kemény Istvántól Peer Krisztiánig, én legjobban Horváth Viktor írását szerettem a Don Quijotéról.
– A kultúrharc más irányból is zajlik. Régi filmeket vesznek le a streaming-szolgáltatókról, akár rasszizmusellenes könyvet is kihajítanak, ha nem megfelelő kifejezések szerepelnek bennük. Mit lehet ezzel kezdeni? Kevésbé szabad világ felé megyünk?
– A morál egy folyamatosan változó dolog. Régen lassabban változott, most szinte naponta. Jön egy óriási médiarobbanás, és hirtelen sok minden átrendeződik. Annak viszont nem sok értelmét látom, hogy az éppen aktuális morális (ideológiai, politikai stb.) elvárásainkat visszavetítsük a múlt szereplőire. Illetve lehet ezt csinálni, csak nagyon időigényes meló, mert talán senki sem fog állva maradni. Ma fölállítjuk az újabb szobrokat, de az elvárások holnap megint változnak, úgyhogy mehetünk buldózerrel a tegnapi szobroknak. Sosincs vége. Talán inkább a jelenre és a jövőre kéne koncentrálni.
– De akár csak mai műveken számon lehet kérni a hétköznapi morált? Az Extra dry is megkaphatná ilyen szempontból, nem?
– Megkaphatná, biztos meg is fogja kapni. De hát egy regény nem állít egyetlen igazságot. Ábrázol sokféle utat, folyamatot, dilemmát. Jelen könyv esetében például azt a férfitípust, aki tanácstalanul kóvályog a világban, mert a régi szerepek és értékek eltűntek, az újak pedig vagy nem érkeztek még meg, vagy túl sokfélék, képtelen kiigazodni. Nincsenek kapaszkodók az életében. Nem kell messzire menni, elég csak harminc évet visszalapozni, és megnézni a hollywoodi filmek férfiidolját. Ekkor voltam kamasz, ezt a férfiképet kaptuk a médiától: tessék, ennek kell megfelelni. Mondjuk, a James Bond- és a Bruce Willis-filmek. Na, ezek most kb. annyira pc-k, mint „négercsók”-nak nevezni egy édességet. Én egy olyan világot látok ma magam körül, amit Flaubert láthatott, amikor megírta az Érzelmek iskoláját. Akkor is világvége volt. Túl a romantikán és Napóleonon. Már minden megtörtént. Minden elmúlt. Mindent megírtak. Most mit csináljon egy „hős”? Hát kóvályog céltalanul, mintha nem lenne holnap.
– Elvárások azért ma is vannak, de inkább a másik felé. A férfi elvárja, hogy milyen legyen a nő, utóbbi meg, hogy milyen legyen a férfi.
– Igen, csak ezek az elvárások egyfelől nem egyértelműek, mint régen, másfelől nagyrészt teljesíthetetlenek. Régen azt várták egy nőtől, legyen anya, vezesse a háztartást, maradjon otthon, tűrje férje hűtlenkedését csendben. Mai szemmel ez szörnyű és igazságtalan, de egyértelmű és teljesíthető elvárások voltak. Ma azt várja egy férfi a nőtől, hogy legyen anya, feleség, háztartásvezető, fine dining szakácsnő, szexuális fenomén, fotómodell, társ, barát, szerető, ja és közben építsen karriert, keressen pénzt, biztosítsa a család érzelmi biztonságát, nevelje a gyerekeket stb. Hat emberre is derekas feladat, és ha a nő tényleg meg akar felelni az elvárásoknak, beleroppan. De beszélhetnénk a férfiakról is. Az Extra dry hőse, Aladár az elvárások elől a hibernáltságba menekül, majd mikor a felesége felrobbantja a házasságot, mert nem tud, nem akar tovább megfelelni, akkor Aladár kikerül a való világba és rájön, nincsenek kapaszkodói. Ezért kapaszkodik az apósába, akinek régimódi elvei vannak, de legalább sziklaszilárdak.
– A Népszavának beszélt arról, hogy egy karaktert a kulturális és gasztronómiai fogyasztási szokásairól hihetetlen gyorsan lehet jellemezni. Önről mit árulnak el ezek? Így a vonzódás például a szokatlanabb metálzenék iránt?
– Azt, hogy ízlésemet és írásaimat tekintve is káoszba hajló eklektika jellemez. Mint ezt a kort, amit az Extra dry próbál ábrázolni. Az opera buffától a metálig. Nálam a fővonal a thrash metal, annak is a nyolcvanas évekbeli fénykora: az első három Metallica vagy éppen a Slayer.
– Varga Mihály is hasonlókat hallgat, mint nemrég a HammerWorldnek adott interjújából kiderült.
– Meg nem mondtam volna róla. Vannak ilyen bujkáló metálosok, akikkel nem találkoztam még a küzdőtér harmadik sorában. Pedig rendszeresen járok koncertekre: Motörhead, Kvelertak, Testament, Kreator, Megadeth, Rammstein…
– Ezek mit mondanak el önről? Hogy lázadó természet volt kamaszként?
– Az voltam. Hosszú haj, csőnadrág, akkor ez a lázadás egyik formája volt. Ma már nemcsak metált és punkot hallgatok, de például Zappát és komolyzenét is. Mozart és Händel a kedvenceim, de most például leggyakrabban Bach-zongoraversenyek szólnak nálam bakelitről, Kocsis Zoltán előadásában. Ez a vonal meg apámtól jön, aki óriási operarajongó, a bakelitlemezeket is főként tőle csórom. Az irodalmi ízlésem is ugyanilyen katyvasz. Egész életemben össze-vissza, ömlesztve olvastam, a legváratlanabb bakugrásokkal.
– Mi a legváratlanabb, amit senki nem gondolna? Kiderül, hogy nagy Kosáryné Réz Lola-rajongó?
– Tőle nem olvastam még semmit, viszont naponta találkozom vele, vagyis az emléktáblájával a Fadrusz utcában, ahol a HammerWorld üzlete is működik. Most éppen a Kassák-regényekre kaptam rá, közben Karácsony Benőt és Szorokint olvasok. Kassáktól a verseket és az önéletírást szokták ismerni, pedig jók a regényei, pl. az Angyalföld vagy az Egy kosár gyümölcs. Ez utóbbi témájában hasonlít az Extra dry-ra. Több házasság ábrázolásával azt mutatja be, hogy aki a házasságban szerelmet, boldogságot, önmegvalósítást keres, az jobb, ha inkább levágja a saját fejét. Pakkban árulnám A feleségem történetével és Szép Ernő Ádámcsutkájával.
– A feleségem története is ellentmondásos lehet. Mikor olvastam, arra gondoltam, milyen pontos mű a férfiúi őrületről, és arról, mennyire lealjasít és tönkretesz a féltékenység. A regényből filmet forgató Enyedi Ildikó viszont azt mondta, ez egy szerelmeslevél lesz a csodálatosan tökéletlen férfiakhoz.
– Ez is benne lehet. Ahány olvasó, annyi értelmezés. Nekem például ez a regény arról szól, hogy a fekete szerelem soha nem múlik el. Rendkívül tartós őrület, de csak ez az igazi szerelem, a többi habkönnyű neurózis. Füst Milán az egyik kedvencem, vele naponta többször is találkozom, a fürdőszobánk ajtajára ragasztottam ugyanis a HÉVÍZ-ben megjelent poszterét.
– A Nézzünk bizakodva a múltba! is a Hévíz kiadványaként jött, a folyóiratot viszont printlapként szintén elsöpörte a koronavírus. Lesz még visszatérés?
– Senki nem tudja, mi lesz. Egyelőre az önkormányzat csökkenteni kényszerült a támogatást, és így a nyomda árát lefaragtuk a költségvetésből. Nem lettünk online lap, a betördelt folyóirat lapozható verziója olvasható ingyenesen a neten. És bármikor ki lehet nyomtatni egy perc alatt, ha egyszer rendbe jönnek a dolgok.
– Megéri egy irodalmi lapot úgy elkészíteni, hogy nem is árulják?
– Újságárusnál eddig se lehetett kapni, néhány könyvesboltban, kávézóban, bemutatókon lehetett hozzájutni. És persze voltak előfizetőink. Hatszáz példányban jelentünk meg, ami általában el is fogyott. Az első lapozható számnak kb. 3000 olvasója volt. A szépirodalmi fogyasztók egy nagyon pici szubkultúra, pár százaléka a társadalomnak, és ezen belül se a folyóirat-kultúra a húzóágazat.
– Közben a teljes könyvpiacnak nem tett jót a járvány, az írók elestek számos bevételi forrástól. Ön is?
– Persze. Nekem is elmaradtak a felolvasásaim. Én úgy látom, a média akkora pánikot keltett, hogy a megoldásról való párbeszéd teljesen ellehetetlenült. Senki nem merte felvállalni a kockázatot, hogy majd őt minősítsék gyilkosnak. Nem hiszem, hogy az lenne egy vírussal szemben a legjobb stratégia, hogy bezárjuk, és ezzel gazdaságilag, egészségileg és mentálisan is ellehetetlenítjük az egész társadalmat. Ezt mindenki megszívja, nemcsak a kultúra.
– Mi lesz az írókkal? El kell menniük biciklisfutárnak, ahogy Erdős Virág teszi? Ő mondta nemrég, hogy sokkal kevésbé kínos szerinte egy József Attila-díjjal a táskában futárkodni, mint Térey-ösztöndíjból élni.
– Ha ő ezt így gondolja, akkor a saját életét így érdemes alakítani. Én ezt elfogadom. De azt is el tudom fogadni, ha valaki azt mondja: őt a saját írószervezete jelölte, úgyhogy miért is ne fogadná el a díjat. Ez is egy igazság. Szokjunk már hozzá, hogy nem egy igazság van. Erről szól a regény mint műfaj. Engem egyébként nem jelölt a saját szakmai szervezetem.
– Hévíz egyébként szintén egy fideszes település. Mindenhonnan kivonulni nem lenne épp egyszerű.
– 2012 óta csináljuk a Hévíz folyóiratot, előbb Szálinger Balázzsal, most Fehér Renátóval és Vajna Ádámmal. Az önkormányzat a kiadó, csak önkormányzati pénzből működünk, nincs NKA, se más állami vagy egyéb pénz. Nyolc év alatt soha, semmibe nem szólt bele az önkormányzat, teljesen függetlenül működünk. Sőt, mindig és mindenben mellénk álltak, legyen az irodalmi fesztivál vagy antológia. Nincs miért kivonulni. A hévízi önkormányzat nélkül szegényebb lenne a kortárs irodalom.
Ez a cikk a Magyar Hang 2020/30. számában jelent meg, július 24-én.
