Huszonöt éve folyamatosan játszom, aztán egyszer csak a semmibe zuhantam – így jellemezte a karanténidőszakot lapunknak adott interjújában a Katona József Színház művésze, Elek Ferenc. Azóta újraindultak a munkák, de még mindig aggódik, mi lesz ősszel. Legújabban a csütörtökön bemutatott Pesti balhéban látható, ennek kapcsán ültünk le beszélgetni.
– A Pesti balhé egy pontján közel-keleti terroristának nézik a fizimiskája alapján. Meglepte ez az ötlet? Vagy előfordult már önnel bármikor hasonló?
– Imádtam az ötletet, annyira abszurd volt, annyira képtelen. Nem, ilyet persze sosem kaptam. Legalábbis még nem.
– Szokták mással összetéveszteni?
– Kálloy Molnár Péterrel elég sokszor. Meg Jack Blackkel. Philip Seymour Hoffmannak kicsit jobban örülnék, közelebb áll hozzám a művészete. Csodálatos színész volt. Figyeld meg, ha vígjátékot játszik, azt is komolyan. Jack Black mindig mókázik. A Pop, csajok, satöbbiben viszont nagyszerű volt.
– Magyarországon az elmúlt években amúgy sem volt egyébként ritka, hogy bőrszín alapján néznek embereket menekültnek, itt született és magyar anyanyelvűeket szír vagy afgán bevándorlónak.
– Igen, de a filmben ez azért kevésbé van jelen. Én magam mindig elhatárolódom a hasonlóktól. Egy olyan általános iskolába jártam, ahol mindenféle származású gyerekkel együtt fociztunk. És soha nem volt ebből semmi baj. Voltak romák, kipás srácok, kínaiak. Mindenkivel jóban voltunk, gyerekek voltunk.
– Azt mondja, ez még kiskorunkban nem lenne bennünk, csak felnőttkorra nevelik belénk az előítéleteket?
– Igen, így van. Vagy a társadalom, vagy a rossz tapasztalat. De gyerekeknél szerintem nincs meg. Nálunk biztos nem volt, bennem most sincs.
– A járványidőszakot hogyan élte meg?
– Nagyon nehezen. Pánikrohamok tömkelegével kellett megküzdenem. A kedvesem segített átvészelni ezt az időszakot. Tényleg olyan volt ez, mint az ékszíj, ami egyszer csak teljesen leáll. Huszonkét éve folyamatosan játszom, és egyszerre a semmibe zuhantam. Jött a hirtelen üresség. És rá kellett döbbennem, hogy gyakorlatilag semmi mást nem tudok az életben csinálni, csak ezt a színészkedést.
– Nem volt B-terve?
– Nem nagyon. Arra, hogy hogyan töltsem el az időmet hasznosan, arra igen. Tanulok például valamit, amiről még nem merek beszélni, mert nem vizsgáztam egyelőre le. Elkezdtem olyanokkal foglalkozni, amikkel azelőtt nem, illetve amik gyerekkori álmok voltak, csak nem jutott rájuk idő.
– Ezek segítették újra kiegyensúlyozottabbá válni?
– Ezek kicsit, igen. Meg amikor már láttam a végét, és hogy elkezdődnek majd a forgatások, az segített. Előtte teljesen felborult az életem, hajnalig fenn voltam, nem tudtam aludni, aztán tízkor-tizenegykor keltem.
– Pedig színészként alapesetben még több lehetősége is lenne az embernek: film, színház, sorozat, szinkron.
– De nem volt semmi, minden leállt. Én pedig azt szeretem, mikor minden van. Nemcsak a pénz miatt, de akkor érzem jól magam, ha tele van a naptáram.
– Nem okozhat ez túl sok stresszt? Gesztesi Károly esetében is felmerült, milyen sokat dolgozott.
– Sokkal nagyobb gond a munkanélküliség, ebben biztos vagyok. A stressz egyébként önmagában számunkra egy éltető elem lehet, csak az a kérdés, hogyan hasznosítjuk. Amúgy sem olyan világot élünk, hogy mint egy hollywoodi színész, forgatás után két éves szünetre mehessünk. Nem is bírnám ki egyébként. Most rám szabadult egy csomó szabadidő, és alig tudtam magammal mit kezdeni. Ezt tanulni kell. Munkamániás embernek tanulni kell.
– Beszélt korábban arról, hogy szereti mindenhol figyelni az embereket. Ez lassan nem lesz könnyű feladvány, mondjuk egy maszk és napszemüveg kombinációval.
– Azért lehetőség mindig van rá. Téged is figyellek, nagyon tetszik a szakállad, hasonlót még nem nagyon láttam. Nagyon tetszik. Valahol fölhasználom.
– Csak a külsőségeket figyeli, vagy gesztusokat, mimikát is? Próbál pszichológiai következtetéseket levonni?
– A gesztusokat is, persze. De nem vagyok orvos vagy pszichológus, nem vonok le ilyen következtetéseket. Benyomásai vannak az embernek, de természetesen nem kezdek rögtön véleményezni. Ha ez alapján ítélnének meg, biztos én is elég nagy bajban lennék. Csomó mindent sejt az ember attól, hogy ennyi alakkal meg karakterrel foglalkozik. De ettől még nem szabad elkezdeni gyógyítani, vagy megállapítani, hogy mi a te utad. Abból csak a baj lesz.
– Fizimiska alapján erős lehetett a hasonlóság a Teljesen idegenek szereplőjével is, akit a magyar remake-ben, a BÚÉK-ban megformált.
– Nagyon fontos film az életemben, szerintem kifejezetten jól sikerült az átirat. Az eredetit szerettem, és féltem is tőle, mi lesz a feldolgozásban. De aztán szerencsére jól sikerült. Az eredetit rendező Paolo Genovese is azt mondta, hogy az egyik legjobb remake, ha nem a legjobb, amit addig látott.
– Önnek kellene aggódnia, ha kitenné így az asztalra a telefonját egy baráti társaságban? Aztán közösen olvasnák fel a bejövő üzeneteket.
– Én nem aggódnék, nem lenne miért. Levelezek persze kollégákkal úgy, hogy ha elolvasnák mások, azt mondanák, micsoda két állat ez. De nem hiszem, hogy belemennék ilyen játékba, mert egyáltalán nem szeretném a barátaimat hasonló helyzetben látni. Mi az az őszinteség, amit még bevállalsz úgy, hogy a másikat azzal ne öld meg, ne bántsd? Nagyon sokan azt gondolják, hogy őszintének lenni mindennek a csúcsa. De aztán persze úgy őszinték, hogy megcsalják a másikat, aztán elmondják, és ezzel azt hiszik, le is tudták az egészet. Inkább áttolják a felelősséget a másikra, ami egy nagyon ronda dolog. Nem, nem kell a másikat megcsalni. Valaki mindig sérül, ebben biztos vagyok. Ha nem ők ketten, akkor valahol egy harmadik ordít egyet.
– A Pesti balhé kapcsán rögtön eszünkbe juthatott az Ocean's Eleven története. Felmerült önökben mintaként?
– Egy fordított Ocean's Eleven. Mikor elolvastam a forgatókönyvet, rögtön ez volt előttem. És hogy így kell hozzányúlni ehhez a témához. Annyi pénz persze sosem lenne, amennyibe egy ilyen film kerülne, ha olyan maximalizmussal készítenénk, mint az amerikaiak. De így született egy magyar történet, ami olyan eredeti ötlet, hogy biztos vagyok benne, fel fogják kapni. Nagyon bejött a fordított képrablás ötlete. Az alkotókat nagyon szeretem, Inotay Ákos gyerekkori barátom, Lóth Balázzsal is jó volt együtt dolgozni. A legtöbb forgatási napunk éjszaka volt, hogy mindannyian el tudjunk szabadulni, minden szereplőhöz ragaszkodtak. Ez nekem nagyon tetszett.
– Sok speciálisan magyar elem is került a filmbe Mézgáéktól Demjén Ferenc daláig. Nem félt, hogy ezek furcsán hatnak majd a produkcióban?
– Pont jó helyen vannak benne szerintem. Mézgáékért egyébként is gyerekkorom óta rajongom. Zamárdi a kedvenc városom, nyaranta megyek, Harkányi Bandi bácsival [Mézga Géza szinkronhangja – szerk.] pedig sokat találkozom, neki szintén van ott egy háza. A régi magyarok közel állnak hozzám, A kockásfülű nyúlt is imádtam. Dolgoztam a rendezővel, Richly Zsolttal, aki sajnos nemrég halt meg.
– Hamarosan kezdődik a színházi szezon, viszont közben már egy újabb vírushullámtól is tartanak. Aggódik, hogy rendben bele tudnak-e fogni?
– Nagyon. Féltem a színházamat, ugyanakkor az embereket is. Nem látok ebben tisztán, azt fogjuk csinálni, amit mondanak. Betartottuk eddig a szabályokat, ezután is be fogjuk. Nem tudom még például, hány ember jöhet majd be, erről is dönteni kell. De muszáj menni előre, mert még egy ilyen leállást nem fogunk kibírni. Szerencsére most jöttek be újabb munkák, gyorsan elkezdődött minden egyszerre. Az RTL Klubon futó A tanárban dolgozom, ahogy látható leszek Dobó Kata új filmjében, az Édes mostohában, és Rohonyi Gábor készülő filmjében, a Szia, életem-ben. Aztán Császi Ádám rendezésében, az Ando Dromban lesz még két napom. Ott is egy tanárt játszom, de egy egészen másfélét, egy nem túl szimpatikusat.
– A Gothár-ügyet maga mögött tudta hagyni a Katona, ahol játszik?
– Még jobban összekovácsolódtunk, egy elég összetartó csapatról van szó. Miközben persze bár ne történt volna meg, ami. Minden porcikámmal úgy gondolom, hogy ilyet nem szabad.