Maszk- és kesztyűviselésre kérik a vasárnapi élőlánc résztvevőit a színművészetisek

Maszk- és kesztyűviselésre kérik a vasárnapi élőlánc résztvevőit a színművészetisek

A Színház- és Filmművészeti Egyetem épületét blokád alá vevő hallgatók sajtótájékoztatója 2020. szeptemebr elsején a budapesti Vas utcában (Forrás: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Maszkviselésre kérik vasárnapi tiltakozó akciójuk résztvevőit a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik továbbra is elfoglalva tartják az egyetemet.

Az egyetemet blokád alatt tartó hallgatók képviselői pénteken az intézmény Vas utcai épülete előtt tartottak sajtótájékoztatót. A vasárnap 15 órakor kezdődő, Harmadik figyelmeztetés című tiltakozó rendezvényük kapcsán a hallgatók elmondták: a tervek szerint a Színművészeti Egyetemtől a Parlamentig tartó élőlánc a forgalmat nem fogja akadályozni, és bár kötelezővé nem tehetik, nyomatékosan kérik, hogy maszkot és kesztyűt viseljenek a résztvevők az eseményen, és vigyázzanak egymás biztonságára, egészségére.

Az élőlánc érinti majd a Színház-és Filmművészeti Egyetem épületei mellett az ELTE és a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarainak épületét, a Corvinus Egyetemet, a Március 15. teret és a Magyar Tudományos Akadémia épületét. A hallgatók úgy számolnak, ha ötezren csatlakoznak hozzájuk, elérhet az élőláncuk a Vas utcától a parlamentig.

A színművészetis hallgatók képviselői megköszönték a környéken lakók türelmét és az adományokat is. A hallgatók törekvéseit támogatók listája az elhangzottak szerint percenként bővül. Felsorolták azokat az alkotói, szakmai közösségeket, művészeket, hallgatói közösségeket, egyetemi oktatókat és más szervezeteket, akik szolidaritásukat fejezték ki eddig. Köztük van a teljesség igénye nélkül 160 magyar író és költő, a Corvinus Egyetem 800 hallgatója, több más egyetem egyes karainak, tanszékének hallgatói, oktatói, a Debreceni Csokonai Színház néhány tagja, a Deutsches Schauspielhaus Hamburg, az Esti Kornél Zenekar, a Prágai Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói, a Helsinki Bizottság, a Katona József Színház, Pintér Béla és társulata, a CEU szenátusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetése, a Távozó Indexesek, és a Zeneakadémia Hallgatói Önkormányzata.

A Zeneakadémia hallgatói – saját meghatározásuk szerint a független zeneakadémisták – képviseletében is érkeztek a sajtótájékoztatóra hallgatók, akik énekeltek is a résztvevőkkel.

A Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak egy része azt követően vonta barikád alá az egyetem épületét, hogy szerintük a kormány elvette annak autonómiáját azzal, hogy alapítványi struktúrába kényszerítette az intézményt. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Vidnyánszky Attila lett.