Vámos Miklós legújabb könyve, az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent Dunapest a vészkorszak legterhesebb időszakát idézi fel, miközben a jelenünknek is görbe tükröt tart. A két idősíkot az Újlipótvárosi Dunapark-ház köti össze, a környék legpatinásabb épülete, ami a háború alatt csillagos házként működött.
A Szent István park sarkánál álló Dunapark-ház a modernista építészet iskolapéldája, mely nemcsak saját korában, de manapság is a főváros legelegánsabb bérpalotájának számít. A Pozsonyi út 38-42. alatti, három tömbből álló épületegyüttes 1935-ben készült el Hofstätter Béla és Domány Ferenc tervei alapján a Hatvany család tulajdonában lévő Alföldi Cukorgyár Rt. Nyugdíjintézete beruházásaként. Nemcsak hazai, de európai szinten is kiemelkedőnek számított mindaz, amit Hofstätter Béláék megálmodtak.
Itt alkalmaztak először hangosbeszélőt, vagyis kaputelefont, a lakók kényelmét két lift (közülük az egyik gyorslift), gyermekkocsi tároló, központi villanyóra, melegvíz-ellátás, hangszigetelt falak és házfelügyelő szolgálta, a szalonszerű foyerban szökőkutat helyeztek el, a lakásokat pedig speciális szellőzőrendszerrel látták el, amely a lakásokban a friss dunai levegőt keringette. A falakat és a padlót márvánnyal borították, kandallókasztniba csomagolt radiátorcsövek melegítették a közösségi tereket, a világítást egyedileg tervezett falikarok és lámpák biztosították. Az épület összefüggő tetőkertjét parkszerűen rendezték be, sétányokat és napozóteraszokat is kialakítottak, míg a felső emeleti lakásokhoz óriási teraszok tartoztak panorámával a Dunára, a Margitszigetre, a budai hegyekre. Az épület mégis a sarkon elhelyezkedő Dunapark kávéház miatt vonult be a köztudatba: az 1937-ben megnyitott cukrászda kisebb megszakítással, de ma is működik.
A korszak egyik legfontosabb mecénása és a kulturális élet meghatározó figurája, a Nyugatot is alapító báró Hatvany Lajos csak 1951 körül költözött a Pozsonyi út 40-be, a Dunapark-ház középső lépcsőházának ötödik emeleti luxuslakásába, oda ahol korábban Kéthly Anna szociáldemokrata politikus lakott. Rajta kívül számos híresség élt még ebben a házban, például egy ideig Heltai Jenő író, Litván György történész, Major Tamás színész (az ő szereplésével itt forgatták a Gyilkos a házban van című 1971-es krimit) és Szabolcsi Bence zenetörténész is.
A ház sok eleme ma is ugyanolyan mint építésekor, a harmincas években volt. Azonban, akik akkor költöztek be a házba, csak rövid ideig tudták élvezni az elegáns lakások kényelmét, a Dunapark-ház csillagos házként működött tovább, sokaknak azonban mindezt sötét óvóhelyekre, a gettóra, munkaszolgálatra vagy haláltáborra kellett cserélniük.
A vészkorszak idején Újlipótváros különleges helyzetben volt, a diplomácia eszközeivel próbáltak meg több ezer zsidót megmenteni, itt jelölték ki ugyanis azt a nemzetközi gettót, ami – ellentétben az erzsébetvárosival – a zsidók védelmét szolgálta. Az 1944. márciusi német megszállást követően sokaknak ez jelentette a menekülés reményét, hisz nem sokkal később vezették be azokat a rendelkezéseket, amelyek a magyarországi zsidóságot polgári alapjogaikban korlátozták; mindenki számára kötelező volt a ruházaton jól látható sárga csillag viselése, nem mehettek színházba, uszodába, nem ülhettek le a városi padokra, csak a villamosok kijelölt kocsijaiba szállhattak fel, viszont leülniük ott sem volt szabad, vagyonukat zárolták, és sok esetben elkobozták, foglalkozásaiktól megfosztották őket. Míg vidéki elkezdődött a zsidóság deportálása, Budapesten kijelölték az őrzött csillagos házakat, ahová kötelezően át kellett költözniük a zsidóknak, az egyes lakásokban sokszor ötven-hatvan embert is összezsúfoltak.
A svájci alkonzul, Carl Lutz mindent megtett, hogy minél több embert megmentsen: a Zsidó Ügynökséggel együttműködve több tízezer zsidó számára biztosította a második világháborúban semleges Svájc diplomáciai védettségét egy elvileg Palesztinába szóló útlevél formájában. Budapesten 76 lakóházat nyilvánított svájci védelem alatt állónak, ezek egyike volt a Dunaparkhoz közeli, Pozsonyi út 23. alatt álló épület is.
1944 nyarán a Svéd Királyságból érkezett Budapestre Raoul Wallenberg, akinek az egyik legfőbb feladata az volt, hogy tájékoztassa Svédországon keresztül a világot arról, hogy mi történik a magyar fővárosban. Wallenberg, látva az egyre embertelenebbé váló helyzetet, Carl Lutz példáját követve megszervezte a svéd Schutzpass, azaz a védlevél rendszerét. Ez a svájcihoz hasonló módon svéd diplomáciai védelem alá helyezte annak birtokosát. A nyár folyamán hasonló védlevelet állított ki több, a háborúból kimaradó semleges állam is mint Spanyolország, Portugália, a Vatikán és a Nemzetközi Vöröskereszt. A svéd védelem központja is az Újlipótvárosban, a Tátra utca 6. szám alatt működött, és a Svéd Vöröskeresztnek köszönhetően két kórház is üzemelt errefelé, de Wallenberg a vöröskereszt révén gazdag élelmiszerraktárat is fenntartott, amelyből nem csak a védettjeit látta el. Újlipótvárost 1945. január 16-ára virradóra szabadították fel a szovjet csapatok. Raoul Wallenberget pedig január 17-én látták utoljára, amikor a Tátra utcából elindult Debrecen felé, ahonnan aztán soha nem tért haza.
A csillagos házként működő Dunapark-házba költöztették be Szép Ernő írót is a testvéreivel együtt. Szép Ernő egyik legmegrendítőbb regényében, a munkaszolgálatról szóló Emberszagban sokat ír a házról, arról hogyan élték mindennapjaikat a negyedik emeleten, napoztak a tetőteraszon – ez volt a zsidó nyaralás, ahogy akkor nevezték. Egy ideig a ház tervezője Hofstätter Béla is itt lakott a családjával, 1944-ben innen hurcolták el a nyilasok, akik a Parlament mellett lőtték a Dunába sorstársaival együtt.
A múlt hőseire és áldozataira, Hofstätter Bélára, Carl Lutzra, Raoul Wallenbergre emlékezik új könyvében Vámos Miklós, aki egy ideig szintén ebben a Pozsonyi úti házban lakott. A Dunapest cselekménye két idősíkon, a mában és 1944-ben játszódik, megírásához Vámos alapos kutatást végzett a ház múltjáról és lakói életéről. A történet egyik főszereplője az Angliában élő francia nő, Linda, akinek néhai férje magyar származású volt, de már a szigetországban született. Az özvegy hirtelen ötlettől vezérelve dönt úgy, elutazik a magyar fővárosba, hogy emlékezzen férjére, útján társul szegődik mellé Tóth Juli, akit a Dunapark kávéházban ismer meg, illetve két fiatal srác is.
A kávézóban, amelynek környékén pár évtizeddel korábban a félelem uralta a mindennapokat, ma az emberek nyugodtan fogyasztják el ebédjüket, isszák kávéjukat. A Dunapestben Vámos azzal szembesíti olvasóját, hogy a múlt kitörölhetetlen része a jelenünknek, ha mi nem is, de a házak, a falak örökre megőrzik az emlékeket.
