Vidnyánszky Trianont hiányolta az SZFE-ről, pedig Kaposváron sem foglalkoztak az évfordulóval

Vidnyánszky Trianont hiányolta az SZFE-ről, pedig Kaposváron sem foglalkoztak az évfordulóval

Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari díjas-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója a Szabadtéri Színházak Szövetsége nyári színházi évadának megnyitóján és programismertető sajtótájékoztatóján a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2019. május 27-én. (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és a színművészeti újonnan létrehozott kuratóriumának elnöke a Népszavának adott interjújában beszélt arról, hogy leginkább a hazaszeretet megjelenését hiányolja a színművészetiről, mondván az SZFE nem szentelt külön vizsgákat Trianon témájának. Utánanéztünk, hogy a Kaposvári Egyetemen, ahol Vidnyánszky Attila művészeti rektorhelyettesi posztot tölt be, mindez megvalósult-e.

Az intézménytől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egyedül az elsőéveseknél emlékeztek volna meg Trianon századik évfordulójáról. A Dalok a lövészárokból című vizsgaelőadás – amely az intézmény közlése szerint az első világháború és Trianon témakörére reflektál dalokkal, versekkel és a magyar néptánc hagyományainak bemutatásával, összművészeti módon – a járványügyi helyzet és az online oktatás bevezetése miatt elmaradt. A tervek szerint ebben a félévben rendezi meg az előadást Kéri Kitty Takács László János koreográfussal. Mint az intézmény írta, a bemutatót 2020 decemberében tartanák, de a pandémia újabb hulláma miatt akár tovább is tolódhat. Az osztálynak Eperjes Károly tart színészmesterséget, de ő nem Trianon témáját dolgozta fel, hanem az antik görög drámaírókat, és Shakespeare-t választotta.

A többi évfolyamon nem foglalkoztak Trianonnal, a második évfolyamnál Shakespeare-drámák szerelmi témájú jeleneteiből, Karinthy Frigyes műveiből, illetve Kurt Weil dalaiból rendeztek előadást. Bozsik Yvette a Nyaralás és a Chicago című darabokat vitte volna színre a harmadikosokkal, velük Kelemen József Brecht Kaukázusi krétakörét próbálta, míg a pandémia közbe nem szólt. Ugyanígy jártak a Molnár Ferenc vizsgával, amelyek próbáit Bakos-Kiss Gábor vezetésével fel kellett függeszteni a járvány miatt. A negyedévesek diplomaelőadása Móricz Zsigmond műveire (Árvácska, A nihilista) épült, ezt június végén be is mutatták, de csak a szűk hallgatói és oktatói közönség előtt. Az intézmény tájékoztatása szerint ezt megelőzően Az ember tragédiája című drámát, mint beavató előadást mutatták be Kecskeméten, osztályfőnökük Cseke Péter rendezésében, amelyet a budapesti Nemzeti Színházban is előadtak.

Vidnányszky Attila az említett interjúban szintén hiányként említette, hogy az SZFE nem szervezett fesztivált a leszakított területeken lévő színiskolások részvételével. Ilyen Kaposváron sem valósult meg, ráadásul, ahogy az intézménytől megtudtuk elmaradt az elsőévesek moszkvai útja és a nyári nemzetközi tábor is. – A határon túli fiatalok bevonása a képzésbe fontos az egyetem számára, sok esetben nyernek felvételt az osztályokba. Vidnyánszky Attila öt kárpátaljai származású hallgatót vett fel 2020 júniusában, akik most kezdik tanulmányaikat az első évfolyamban – írták válaszukban.

Mint ismert, az egyetemi modellváltásról szóló törvény megszavazása előtt a Vidnyánszky vezette Magyar Teátrumi Társaság nyílt levélben ment neki az SZFE-nek, mondván elavult, alacsony színvonalú oktatás jellemzi az egyetemet, épületeinek minősége siralmas, munka és oktatási körülményei gyászosak, nemzetközi tevékenysége gyengül, a hallgatók pedig nem szolgálják ki a magyar kőszínházi hálózatot.

Ragályi Elemér Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr nyílt levelet fogalmazott meg az egyetem védelmében, és a modellváltásra vonatkozó törvényjavaslat visszavonását kérte, felhívásához több mint kétszáz művész csatlakozott. Erre válaszul az Origón 74 magát kormánypártinak valló művész – közte a kuratórium tagjai közé bekerült Rátóti Zoltán – és színházigazgató követelte az SZFE beszántását, és azt, hogy Semjén Zsolt ne vonja vissza a törvényt.

A Parlament végül megszavazta a javaslatot, így az SZFE szeptember 1-től alapítványi formában működik tovább. A modellváltás célja hivatalosan, hogy „az SZFE működési kereteinek megújításával új fejlődési pályára álljon, és olyan világszínvonalú intézménnyé váljon, amely folyamatosan képes biztosítani a magasan képzett utánpótlást”. Az átalakítás ellenzői szerint ugyanakkor az egyetemet belekényszerítik az alapítványi működésbe, amelynek valódi célja az erőszakos térfoglalás. Július végén jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját választották az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének, mellette Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező, és Világi Oszkár, a SLOVNAFT Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója lett a kuratórium tagja.

Az egyetemen lezajlott modellváltás, illetve Vidnyánszky Attiláék megjelenése óta már távozott Zsámbéki Gábor Kossuth-, és Jászai-díjas rendező, Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője, Székely Gábor Kossuth-díjas rendező, illetve Ascher Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező. Felmondott emellett az egyetem vezetése és a szenátus is, a diákság pedig szeptember 1-jén blokád alá vonta az egyetem Vas utcai épületét, így tiltakozva az egyetem átalakítása, és konkrétan Vidnyánszky Attila személye ellen.

A Színművészeti hallgatói és tanárai múlt héten jelentették be, a hallgatóság elkötelezett a tanulmányok folytatásában, de ennek biztosítéka az egyetemi autonómia Alaptörvényben deklarált védelmi szintjében gyökerezik. Szerintük ameddig a kuratórium nem mond le, az egyetemen nem állnak fenn az oktatás megkezdésének feltételei. A hallgatóság ezért kéri és követeli az egyetemi autonómia biztosítását, és a szenátus jogköreinek visszaállítását. A tanárok sztrájkbizottságot is alakítottak, ha a kormánnyal folytatott tárgyalás eredménytelen lesz, akkor legkésőbb 2020. szeptember 21-étől határozatlan időre sztrájkba kezdenek.

Hétfőn délelőtt kísérleti tanköztársaságot hirdetve a tanévet is megkezdték az SZFE-n, de a blokádot továbbra is fenntartják. A rendkívüli évnyitón Novák Eszter távozó mesteroktató az egyetem nevében arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy „pörgesse vissza az időt” és hallja meg az egyetem vezetőit, hallgatóit és azokat a művészeket, akik a modellváltásról szóló törvény megszavazása előtt tisztességes tárgyalást kértek az SZFE számára, hallja meg az autonómia védelmében leköszönő szenátus üzenetét. Vidnyánszky Attila egyébként éppen a vasárnap esti Bayer show-ban beszélt arról, hogy ők akkor is elindítják a tanévet, ha a vezetés nem teszi.