Teljesen lekapcsolták az internetet az SZFE főépületében

Teljesen lekapcsolták az internetet az SZFE főépületében

Szarka Gábor újonnan kinevezett kancellár a Színház- és Filmművészeti egyetem elé sorfalat álló hallgatók előtt 2020. október 8-án (Fotó: Független Szabad Egyetem)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A gondnokok elzárták a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói elől az Ódry Színpadot, azt a termet a Vas utcai épületben, ahol eddig a fórumaikat tartották. A bent tárolt holmijaikat pedig kipakolták – írja a 444.

A kulcsok az üzemeltetéshez kerültek, a zárakat is lecserélték. Az internetmegvonáson is szigorítottak: a Vas utcai épületben leszerelték a portról a hálózati kábelt, így ott már nem tudnak fellépni a hálózatra. A wifi a Szentkirályi utcai épületben továbbra sem elérhető, de ott legalább a vezetékes internet működik reggel 7-ől este 6-ig.

A hallgatók azt mondták, nem adják fel a tiltakozást, például már vannak hősugárzóik arra az esetre, ha legközelebb a fűtést kapcsolnák ki. 

Szarka Gábor kancellár kedden kapcsoltatta le estére az internetet a Vas utcai épületben. Szerdán egy interjúban már arról beszélt, hogy az internet lekapcsolásánál messzebb is kész elmenni, hogy felszámolja a hallgatói ellenállást.

A tanköztársaságot betiltani nem lehet – hangzott el a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és tanárainak sajtótájékoztatóján szerdán, az intézmény Vas utcai épülete előtt. – Ez egy eszme, amelynek égisze alatt az egyetem minden polgára egyenlő. Nincsenek vezetők és nincs képviselet.

Kiállunk az egyének felelősségre vonása ellen. Senki sem kényszerítheti lojalitási nyilatkozat megtételére sem a hallgatókat, sem a munkavállalókat – fogalmazott az egyetem egyik diákja. Szavait Szarka Gábornak, az SZFE frissen kinevezett kancellárjának címezte, aki korábban bejelentette, minden hallgatót és dolgozót arra kérnek, nyilatkozzon, melyik oldalon áll.

– Eddig sem voltak illúzióik, de most már világos, hogy ez a hatalom sem párbeszédre, sem belátásra nem képes – hangzott el. Az SZFE polgársága 2020. október 23-án megemlékezést tartanak szabadságról, bátorságról, a közös kiállás erejéről. Délután négykor a Műegyetem rakpartról indulva vonulnak az Urániáig, ezzel emlékezve arra, „mi mindent lehet elérni, ha együtt cselekszünk.”