Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Bán János: Én nem politikus vagyok, nem hazudhatok

Szerző: | 2020. november 05., 15:54 | Kultúra

Bán János (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Olyan volt Jiří Menzel, mint egy bölcs kakadu – többek között erről beszélt lapunknak adott interjújában Bán János, aki a nemrég elhunyt rendezőlegenda Az én kis falum című filmjében játszotta a főszerepet. A Katona József Színház művészét kérdeztük erről az alkotásról, de a járványhelyzetről, a Gothár-ügyről és a Színház- és Filmművészeti Egyetemről is.

HIRDETÉS - AIP

Miután az első pillanattól semmibe vették a gyerekeket, nem sok jóra számítok a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében – mondta a lapunknak adott interjúban Bán János. A színész szerint sokáig tartani ezt már nem lehet, és arra számít, kitalálnak majd valami „fiskális okosságot.” „A kérdés csak az, hogy ki fog oktatni. Nagyon fontos eleme a történetnek a hitelképesség. Ez nem szakma, ez hivatás. Akkor van értelme. Én például a szemétdombon soha nem akartam kakas lenni. Csak akkor éri meg, ha a munka világszínvonalú. Átalakítani pedig azt kell, ami nem működik. Ami nagyon is jól, azt teljesen felesleges” – tette hozzá.

A Katona József Színház alapító tagját kérdeztük a nagy vihart kavart Gothár-ügyről is. A zaklatási botrány kapcsán Bán János azt mondta, a maga részéről mindenképp elítéli, ilyet nem lehet csinálni. „Amikor ez kipattant, akkor nagyot néztem. Ennek a színháznak ez nem tradíciója. A dolognak ez olyan része, amiből érthető módon lehetett botrányt csinálni. Főleg egy ilyen »libernyáknak« beállított színházban. Ami nem mellesleg világhírű volt, és megkockáztatom, most is az. Péter elbocsátásával szerintem a gitt lerágásra került. Más kérdés, hogy nyilván a történteket nem lehet meg nem történtté tenni” – fejtette ki a színművész.

Szóba került a közös munka a nemrég elhunyt Jiří Menzellel, akinek Az én kis falum című filmjében játszotta Bán a főszerepet. A rendező kapcsán elmondta, rendkívül közvetlen, jó humorú ember volt, „olyan, mint egy bölcs kakadu.” „Begörnyedt, csak nézett maga elé, aztán újra jöttek belőle a zseniálisabbnál zseniálisabb gondolatok” – tette hozzá a színművész.

Mennyire változtatta meg a járványhelyzet az életét? Mit gondol az eddigi intézkedésekről? Milyen volt Az én kis falumban magyarra utószinkronizálnia magát? Hogyan jött a jellegzetes fogsor ötlete? És igaz, hogy a prágai villamoson azzal ijesztgette a lányokat? Magánemberként mennyire volt más Menzel? Mit gondol a kultúrharcos indulatokról? Van-e valóságtartalom azok állításaiban, akik szerint a konzervatív értékek háttérbe szorultak a színjátszásban?

Többek között ezek is kiderülnek a Bán Jánossal készült interjúnkból, amit lapunk október 30-án megjelent, 2020/44. számában olvashatnak.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/44. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS - AIP

Címkék: Az én kis falum, Bán János, Gothár Péter, Jirí Menzel, Katona József Színház, Színház és Filmművészeti Egyetem


Szilágyi Áron, a legnagyobb kardvívó

Szilágyi Áron, a legnagyobb kardvívó

Harmadik egyéni aranyérmét szerezte Tokióban, amivel történelmet írt. A kardvívás a múlt században hat évtizedig igazi magyar sportág volt, Szilágyi Áronnak köszönhetően ismét az lett.

HIRDETÉS

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Árnyék podcast – Mikor lépünk ki az EU-ból?

Az élet meg minden podcast – Zubreczki Dávid

Pin It on Pinterest