Lassan harminc éve már, hogy A mezsgyén címmel megjelent Bérczes László első beszélgetőkönyve, egy interjúválogatás, melyben színházi emberek szerepelnek. A kötetben megszólaló, a szerző számára valamilyen okból fontos alakok (nem akármilyen névsor: többek között Cseh Tamás, Jancsó Miklós, Halász Péter, Paál István) szavai, gesztusai mellett, visszahúzódva, színháziasan szólva takarásban, de erőteljesen ott van a kérdező. Jelentős szerepet játszik. Az azóta eltelt három évtizedben az elsősorban rendezőként alkotó Bérczes írt beszélgetőkönyvet Kovács Lajossal, a megrendítően szép Cseh Tamás-könyvet egy nemzeti intézménnyel, Törőcsik Marival készült követte, legutóbb pedig Szarvas József volt a középpontban, és ha tippelni kellett volna, a könyveket ismerők jó eséllyel eltalálták volna a legújabb Bérczes-beszélgetések alanyának személyét.
Mucsi Zoltán színészhez sok évtizedes baráti-kollegiális viszony fűzi Bérczest, a tényt, ha akarná, sem tudná elhallgatni egyik fél sem, de nem is akarják. Nemcsak a kérdésekben, de a kötet ívében, a háttérábrázolásban is ott van ennek a két színházi embernek a külön-külön és az együtt megélt tapasztalata, és miközben a kérdező igyekszik ragaszkodni valamiféle objektivitáshoz (a leendő olvasókra is tekintettel) ezzel szerencsére csak a máshonnan oly ismerős manírokat kerüli el, a beszélgetések intimitása, a komolyságban is ott rejtőző derű megmarad. Ahogy annak a színpadon is lennie kell, mert „nagyon fontos, hogy meg tudjam őrizni a játék örömét” – mondja Mucsi.
A beszélgetések követik a kronológiát, haladunk a gyerekkortól az iskolákon, munkahelyeken át a színpadig és a színpadon az egyre fontosabb szerepekig, de amellett, hogy észrevehetők állomások, maga Mucsi is utal fejlődésre, előrehaladásra, szó sincs egyenes vonalú sikertörténetről, nem is lehet. Nem azért, mert ne lehetne Mucsi Zoltán Jászai-díjas magyar színművészt egyértelműen befutott, sikeres szakembernek nevezni. Ha valaki, ő biztosan szintén jelentős szerepet játszik a magyar színházi világban. Talán az egyik legismertebb kortárs színpadi figura ő, legyen szó akár a Szomjas György-féle Roncsfilm Kapájáról, az egyébként Bérczes rendezte, több mint húsz éve játszott Mulatságról, vagy a népszerű videómegosztó oldalakon kerengő jelenetekről. Nagy időket, hőskorszakokat tárgyalnak ki tisztázó szigorúság nélkül, de egyenesen, legyen szó a szolnoki Szigligeti színház nagy korszakáról, az induló és kiteljesedő, majd a Mucsi számára lassan elsüllyedő Bárka Színházról, az elválaszthatatlan társsal, Scherer Péterrel közös munkákról, benne a Jancsó-filmekről, a tantermi előadásokat is készítő Nézőművészeti Főiskoláról.
Azonban Bérczes kérdéseiben és Mucsi válaszaiban, visszakérdezéseiben és Bérczes viszontválaszaiban, mint minden igazán jó alkotásban a titkot nem megfejtik, hanem felmutatják. A színésszé válás, a színésszé váltság kimondásának lehetetlensége, a sikerek és a kudarcok sokszor nagyon hasonló módú feldolgozhatatlansága, az elérhetetlen, de állandóan és kötelezően megcélozandó száz százalék és az ebből (is) fakadó feszültség elbeszélése teszik elengedhetetlenné a könyvet. És az a rengeteg önreflexív humor, az iróniának sokféle árnyalata, ami nemcsak a kérdező és válaszoló párbeszédét színezi, de hitelesíti is mindazt, amit a színészről megtudunk. Manírossággal Mucsi biztosan nem vádolható, távol áll tőle a színészparódiákból ismert, mindent túljátszó típus, mégis üdítő, mikor önironikus: „A család előtt miért nem énekelsz? – Mert szeretem őket.” Vagy amikor Bérczes szelíden figyelmezteti, hogy el kell majd olvasnia a kéziratot, és ő ezt válaszolja: „Tudom én, el kell olvasnom. Már csak azért is, mert amikor a Kapakönyvből kötelező olvasmány lesz vagy érettségi tétel, és persze lefordítják százhúsz nyelvre, akkor nekem ezzel kapcsolatban valószínűleg meg kell majd nyilvánulnom. Nem árt, ha tudom, mi áll benne.”
„Ezek a beszélgetések természetesen önző okból készültek: magamra vagyok kíváncsi” – írta Bérczes 1993-ban. „Megszólalni és azt leírni felelősség, mert szavakkal rendezzük be a világot, és aztán erre a szavainkkal berendezett világra tekintünk rá úgy, mint a sajátunkra, olyanra, amely talán többet mond el rólunk, mint amit mi saját magunkról tudunk” – ezt pedig Beck Zoltán írja jelen könyv utószavában. Amellett, hogy olvasóként hálás vagyok a Mucsi-könyvért, a magam részéről nagyon várok végre egy beszélgetőkönyvet Bérczes Lászlóval is.
Mucsi Zoltán – Bérczes László beszélgetőkönyve. Európa, 2020. 4599 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/42. számában jelent meg október 16-án.
