A kommunista Magyarország filmesei között az egyik legellentmondásosabb figura volt. Amihez persze jócskán hozzátett tragikus halála, az utána beinduló pletykák, és titkos megbízotti szerepvállalásának későbbi nyilvánosság elé kerülése. Bódy Gábor személye körül még mindig rengeteg a titok, hiába, hogy október 24-én már 35 éve nincs köztünk. 1985. októberében vette magához vietnami tanítványától kapott bicskáját, hogy aztán hosszas szenvedés után véget vessen életének. Sokan nem akarták elhinni, hogy öngyilkosság történt, merényletet gyanítottak. Bódy sorsát látva viszont számos kérdésre választ kaphatunk. Ha valakiről, hát róla elmondható, hogy a rendszer megtörte, végül halálba kergette. Akkor is, ha számos alkut a saját felelősségére kötött meg, és önpusztító életével kihívta maga ellen a sorsot.
A 46-os születésű Bódy pályáját már fiatalon meghatározták a konfliktusok, az egymás közti rivalizálások. Végtelenül eredeti, így persze a rendszerbe nem illő figura volt, akit már a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is alig akartak felvenni, hogy aztán végül becsússzon Máriássy Félix osztályába. Mindezt úgy, hogy elmondása szerint rettenetes osztálya volt, többen voltak ott a beprotezsáltak, akikkel semmit nem lehetett kezdeni. Így ő maga be sem járt az óráira, egyéb elfoglaltságaival törődött, és csak az év végi vizsgafilmeket készítette el. Ezt elmondása szerint elnézték neki, Máriássy kedvelte őt, és mások mellett Nemes Károly is felmentést adott filmtörténeti előadásáról. Hogy miért? Bódy ezt úgy magyarázta a Szekfü Andrásnak adott 1976-os, de csak az Így filmeztünk 2. kötetben kijött interjúban: „tudta, hogy foglalkozom elméleti dolgokkal.” Ennyi.
Az említett vetélkedéssel kapcsolatban pedig jellemző, hogy ebben az interjúban alig tudta felidézni saját, négy évvel korábbi vizsgafilmjét. Mintha csak évtizedekkel korábban készítette volna, úgy beszélt a Fogalmazvány a féltékenységről című rövidfilmről: „azt hiszem, az volt a címe, hogy Tanulmány a féltékenységről, de nem biztos, nem emlékszem már a címére sem nagyon. Nem volt rossz film, de egy szűk keresztmetszet, igazán nagy dolgot nem lehetett csinálni.”
Annál jobban emlékezett Magyar Dezső négy évvel azelőtti, 1968-as vizsgafilmjére, a Három lányokra, aminek ő volt a forgatókönyvírója. A film akkoriban jelentős elismerést váltott ki, szerették a Balázs Béla Stúdióban is. Nem meglepő, hogy Bódy az egészet magáénak kívánta tudni: „Dezső viszont ezzel ugrott ki. Ezt csak a történelem számára mondom, mert azt a filmet voltaképpen én csináltam.” Az egyetem tanácsköztársasági pályázatára írt, majd bemutatni mégsem engedett Agitátorok kapcsán ugyanígy fogalmazott. Miközben elismerte, hogy Magyar ott jobban átvette a hatalmat rendezőként, ő pedig, miután szerepelt is a filmben, kevésbé tudott dirigálni. De azért így is kisajátította volna: „bennem úgy élt az a film, utána még nagyon sokáig, hogy legalábbis félig én csináltam, de inkább egészen, mert végül is én találtam ki, én határoztam meg a motívumokat, a helyszíneket, a szereplőket, Dezső pedig ledirigálta az ügyet.” Elismerve, hogy ezzel ki is alakult köztük egy féltékenységi-szerzőségi viszály, ami a szakításukhoz vezetett, Magyar ezután Dobai Péterrel kezdett dolgozni.
Érthető, hogy inkább akarta volna a Három lányokat, ami nagyon 68-as, friss, a korszellemet megszólító film tudott lenni. Nem lehetett nem szeretni a címszereplő kisasszonyokat, akik hol egymásra licitálva, összenevetve rendeltek volna pálinkát a kocsmában, máskor megrohanta őket a mélabú, és kórusban siratták életüket. És közben szólt a Bee Gees-től a Holiday, míg átjárta szívünket az ifjúkori melankólia. A Fogalmazvány… sem volt rossz persze, benne a szerelmesen évődő Monori Lili és Cserhalmi György párosával, de igaza volt Bódynak, inkább egy szűk keresztmetszet.
Annál nagyobb dobásnak bizonyult a negyvennyolcas magyar emigrációt bemutató Amerikai anzix, amihez a XIX. századot végigélő Fiala János valós naplójegyzetei szolgáltak forrásul. Bódyt lenyűgözte a történelem tapinthatósága, és hogy olyan alakokra ismert így rá, akik nincsenek a köztudatban, pedig nagyszerű dolgokat vittek véghez.
Az Amerikai anzix kapcsán persze éppúgy felmerült, mint az Agitátoroknál, hogy mennyiben kíván a jelenkorról beszélni, párhuzamot állítani. Egyik az emigráció, másik a rendszer fonákságai kapcsán. Bódy ezt akkoriban igyekezett minden erejével cáfolni. Az Agitátorok lehetett volna például vonalas-sematikus kommunista film, olyan, amilyet ma végigülni is képtelenek lennénk. Nem az lett, többek között az ilyen mondatoknak köszönhetően: „Engem nem írtak rá egyik kerület listájára sem, de a szocdem vezér, aki Salgótarjánban gépfegyverrel lövetett a munkásokra, az bekerült, sőt, biztos veled együtt ott ül a központi munkástanácsban is.” De a Haszontalan Emberek Pártjába is sokan rögtön bekerültek volna: „Minden tag köteles a saját bőrében jól érezni magát. Hála neked, aki azzá tett, amivé lettem, emberré, aki elmondhatja, senkinek se vagyok hasznára. Hála neked, hogy megóvtál a hasznos emberek önteltségétől.”
Aztán elkészült a Nárcisz és Psyché, a Weöres Sándor műve alapján forgatott, maratoni hosszúságú film. Ma talán az egyik leginkább kultikus Bódy-alkotás. A rendező a Filmvilág 1978/8. számában interjút is készített Weöres-sel, rákérdezve valami olyanra, ami Bódy egész életére éppúgy elmondható lenne: „Ugyanakkor mégsem érezzük sohasem vesztesnek Psychét. Hozzá képest mindenki mást inkább. Az élet nyertese mindenképpen, a kudarcok ellenére is, ő.” A rendező a pályájával szintén azzá válhatott, hiába a folyamatos támadások, melyek kapcsán, itt a tévét említve, találóan így fogalmazott: „ott már élveztem az akkori vezetőség teljes bizalmatlanságát.” Magyar Dezső emigrált, és minthogy az ő embereként könyvelték el, keresztbe tettek neki A Harmadik készítésénél is.
Legvégül pedig érkezett a Kutya éji dala, aminek szintén felemás útja volt: a hatalom nem szerette, de azért kapott pénzt, és eljuthatott jeles filmfesztiválokra, például a Berlinaléra. Bódy egyik legkiemelkedőbb filmje ez, amiben szintén főszerepet alakít súlyos, nehezen feledhető módon, ezúttal egy álpapot. A közel két és fél órás filmben ráadásul olyan underground idolok tűntek fel mellette, mint Méhes Marietta vagy épp Grandpierre Atilla.
Közben jött a 73-as beszervezés, amiről persze Bódy soha nem beszélt, és retteghetett, hogy kiderül a dolog. Minthogy Pesti fedőnéven nem csupán érdektelen jelentéseket írt, hanem olykor kifejezetten negatívakat, és meghiúsított egy ellenzéki akciót is a Velencei Biennálén, ez érthető. Mindenesetre Bódy igyekezett kikerülni ebből, nyugatnémet menyasszonyával kötött házassága után pedig a szabadságnak, szerelemnek, művészetnek kívánt élni. Meg is szüntették vele a hálózati kapcsolatot, de a jelek szerint átadták a kelet-német társszolgálatoknak, akik igényt tartottak a munkájára. Csaplár Vilmos írt minderről fájdalmas cikket 2005-ben a Népszabadságba. Bódy aztán úgy érezhette, harapófogóba került, közben az alkoholizmus is egyre jobban erőt vett rajta, dühkitörései voltak, mind kevésbé találta a helyét.
Benne van-e ma a köztudatban a rendező, mennyire ismerjük őt és munkáit? A kép felemás. Szép kiállítású kötetben jelennek meg filmművészeti írásai, miközben a budapesti művészmozis filmklubok még mindig imádják a Nárcisz és Psyché-t. Lichter Péter rendező pedig Üres lovak címmel még kísérleti filmet is forgatott arról, miről beszélgethet halála után Kertész Mihály és Bódy Gábor. Életműve nagy része viszont, nem függetlenül a rövidfilmek elérhetetlenségétől, kevésbé ismert. Voltak olyan vizsgafilmek például, amiket valószínűleg egyszerűen letöröltek a kazettáról, mást véve rá. A rendező dolgozott fel Mészöly-szöveget (Az állatforgalminál), készített izgalmas dokumentumfilmet az alkoholizmusról (Tradicionális kábítószerünk), ahogy az agresszivitást is vizsgálta olyan munkájában, mint a Hogyan verekedett meg Jappe és Do Escobar után a világ. Jó lenne ezeket a filmeket egyben látnunk, teljes képet kapva a rendező korszakos művészetéről.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/43. számában jelent meg október 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/43. számban? Itt megnézheti!
