– A mi kivételezettségünk abban állt, hogy elmehettünk, és teljesíthettük a külföldi felkéréseknek mondjuk a felét – erről beszélt a Veiszer Alindának adott egyórás interjújában az LGT frontembere, Presser Gábor. A beszélgetést a műsorvezető fizetős tartalomként tette közzé, a Patreon-csatorna támogatásával lehet megtekinteni. A mostani interjú apropója pedig Presser életrajzi könyvének megjelenése volt.
A zenész beszélt arról, hogy az említett kivételezettségüknek köszönhetően ők egészen másként vették a levegőt, mint azok, akiknek ez nem adatott meg. Neki eközben akadt olyan barátja, aki még a szocialista országokba szóló, piros útlevelet sem kaphatta meg. A zenekar dolgait a négy éve elhunyt Laux József intézte, Presser viszont nem gondolná, hogy akkora elvbarátja lett volna a hatalmi embereknek, viszont ki tudott járni sok mindent.
Az interjú egy későbbi pontján Presser mégis arról beszélt, hogy mind az előző, mind a mostani rendszerben „a művész az utolsó a táplálékláncban”. – Kivéve, ha nagyon nagy sztár – tette hozzá. Erről győződhetett meg, mikor a nyolcvanas években kapcsolatba került egy angliai multi-lemezcéggel, majd a kilencvenes évek után a magyar leányvállalattal. Éles különbséget a kettő között nem látott.
Presser felidézte azt is, hogy a rendszerváltás előtt háromszor idézték be kihallgatásra, véleménye szerint megfélemlítési céllal. Az elsőnél még volt is benne félelem, de a harmadiknál már egyáltalán nem tudta komolyan venni a dolgot. Beidézték azért, mert az egyik esti koncertjük helyszínén az Országos Rendező Iroda (ORI) busza mögött állt a városi könyvtárbusz, abból pedig kiloptak egy csehszlovák Tesla-szalagos magnót. A gyanúsítás alapja pedig az volt, hogy a rendőrkutya mindig oda ment, ahol az este még a Presseréket szállító ORI-busz állt. – Na de reggel nyolckor fedezték fel a lopást, az alatt rengeteg másik autó is odaállhatott, miután mi hazamentünk – emlékezett Presser, aki állítása szerint már azt is nehezen tudta megállni, hogy ne nevesse el magát a kihallgatás során.
Presser beszélt a teljes popzenei életet a Kádár-rendszer alatt irányító Erdős Péterről is. Szerinte Erdős kezdetben nem szívlelte őt, de később mégis be akarta neki bizonyítani, hogy Presser csak miatta kaphatott Erkel-díjat. És volt is olyan hatalmi ember, aki azzal fordult hozzá a díj kapcsán, hogy jót tesz most a közhangulatnak, ha őt elismerik. Ez bántotta Pressert, de a Színművészeti akkori rektora, Várkonyi Zoltán azzal nyugtatta: „ugyan már, ezek magukat tüntetik ki velünk.” Presser elmondása szerint innentől tudta, hogy „kitüntetés? Oké, megkapja a mutter.”
Szóba került az is, hogy a dalszerzőről kialakult az a mendemonda, miszerint gorombán bánik a sajtóval. Presser szerint ezt viszont csak az akkori popcézár terjesztette róla. „Én az Erdőssel voltam goromba, meg az egy-két csicskájával, nem mindenkivel. De azért, mert feldühítettek dolgok” – hangzott el a beszélgetésben.
