Tavasszal jöhet a következő, a sorban a negyedik Bagossy Brothers-nagylemez, közvetlenül egy szimfonikus anyag, illetve egy könyv után. Volt is mit kérdeznünk az interjúnkban, amiben szóba kerültek a decemberi romániai választások, a járványhelyzet, valamint a közelgő karácsony is. Bagossy Norbert énekes-gitárossal és Tatár Attila gitáros-vokálossal beszélgettünk.
– Mindenki halasztotta most a koncertjeit, sokan egész távoli időpontokra, jövő nyárra, őszre. De azért 2022. januárig kevesen tolták a fellépésüket. Ennyire nem bíztok 2021-ben sem?
Tatár Attila: – Időben igazából nincs annyira távol a jövő évtől, elvégre január végére került. Van ebben némi megfontoltság. Reméljük, 2021 picit normalizálja már a helyzetet, viszont valószínűleg lesznek, akiknek a komfortérzetük hosszabb idő alatt áll csak helyre. És nem szerettünk volna karácsony előtt rendezni egy olyan koncertet, amire többen is eljönnének, de úgy érezhetik majd, még nincs itt az ideje.
– Az idei évetek hogyan alakult? Mikor léptetek fel utoljára?
Bagossy Norbert: – Igazából elég sűrű évet tudunk magunk mögött. Márciustól volt egy hosszabb leállás, két-három hónapig tartott, aztán ahogy az ötszáz fő alatti koncerteket engedélyezték, kaptunk is az alkalmon, és nagyjából körbejártuk az országot. Olyasmi volt, mint egy tavaszi klubturné, csak szabadtéren. Kerestünk izgalmas helyszíneket, azokon minikoncerteket tartottunk. Most pedig másfél hónapja ismét nem koncerteztünk, stúdiómunkálatoknak fogtunk neki.
– Milyen anyag készül most? Legutóbb ugye egy szimfonikus lemezt vettetek fel.
T. A.: – Igen, az idén jelent meg, miután tavaly decemberben rögzítettük a Budapest Kongresszusi Központban. Előtte volt egy szimfonikus színházturnénk, annak pedig utolsó felvonása ez a koncert. Májusban jött ki a Csendes vizeken című élő szimfonikus lemez. Most egy teljesen új stúdióalbummal készülünk, amit tavasszal szeretnénk megjelentetni. Megpróbáljuk tartani a korábban megszokott, kétéves ciklust. Másfél éve hoztuk ki a harmadikat, itt az ideje egy negyediknek.
– Közben a Boldog idők című új klipes dallal az UNICEF kampányához csatlakoztatok, figyelmeztetve, hogy a gyerekek ne legyenek a járvány láthatatlan áldozatai. Nehezebb sorsú kontinenseken márpedig a korábbinál is többen halnak éhen, de az európai és amerikai gyerekek szintén szenvednek, miután nem engedik őket egymás közelébe. Ti mit tapasztaltok a környezetetekben?
T. A.: – Mindenképpen megviseli a gyerekeket. Nekem is van három, ők gyakorlatilag online tanulnak másfél hónapja, mióta Románia erre állt át. Nem is nagyon látunk rá esélyt, hogy a közeljövőben ezt feloldják. Nekik, a barátaiknak is nagyon hiányzik a közösség. Olyan élményeket, szocializációs mozzanatokat veszítenek el, amik pótolhatatlanok. Nem is beszélve most a karácsonyi időszakról. Gondoljatok bele, egy óvodai közösségben a Mikulás és a karácsonyi időszak mennyire meghitt, ünnepélyes szokott lenni. Ezeknek a gyerekeknek ez idén teljesen kimarad. Főleg az óvodások, a kisiskolások azok, akik ezt megsínylik. De egyéb problémákkal is szembesülnek a szülők. Az egyik barátom mondta, hogy ha eddig a gyereked nem volt számítógépfüggő, most majd biztosan az lesz. A képernyőbámulás, az online térben való tanulás szükségszerűen negatív dolgokat is hoz magával. Többen panaszkodnak, hogy mire hazaérnek a munkából, gyakorlatilag kis zombikat találnak otthon. Reméljük, ennek minél hamarabb vége lesz.
– Kicsit az ellentétére fordult a világ, pont azok a központi üzenetek, amiknek az ellenkezője volt a tavalyi évig. Sokan Orwellt emlegetik a mostani, disztópikus idők kapcsán, a szerző pedig hozzátok is közel állhat: az 1984 ihlette az Óriásokat, Norbi pedig idén ajánlotta interjúkban az Állatfarmot. Érzitek a hasonlóságot a művei és az idei évben tapasztaltak között?
B. N.: – Érezni, igen. Orwell tényleg jól leírta, merrefelé haladhat a világ, de remélhetőleg ki tud billenni ebből a kerékvágásból. Mi pozitívan állunk hozzá, hiszünk benne és próbálunk tenni is érte. Gondolatokat ébresztünk a dalaink által, ezek reményt adhatnak az embereknek.
– Lehet bízni abban, hogy ugyanolyan lesz a világ, mint annak előtte?
B. N.: – Ugyanolyan lehet, hogy nem lesz. Mind a két irányba el tud billenni a dolog. Hiszem azt, hogy mindennek két oldala van, ennek az idei évnek is. El tudok képzelni jó és rossz kifutásokat is. Mi bízunk a jóban. Sokak fejében megfordul most a természethez való közelség hiánya, kiköltöznének vidéki házakba, többet járnak ki. A gyerekeknél persze a számítógép-mánia jóval erősebb lehet, szóval jó kérdés, a következő generáció merre mozdulhat.
T. A.: – Én úgy gondolom egyébként, hogy akármennyire is hosszúnak tűnik mostanra ez a pandémiás időszak, de ha jövő tavaszig lecseng, az emberek viselkedésmódját, elvárásait, habitusát azért nem változtatja meg. Ha a gazdaság kész felállni, valószínűleg minden vissza tud billenni a hagyományos kerékvágásba. Az a kérdés, hogy ez a kerékvágás a helyes út-e.
– Nem az?
T. A.: – Nem hinném. Ha valaki követi David Attenborough dolgait, és elolvasott egy sor az elmúlt évtizedben megjelent könyvet, egyértelműen láthatja, hogy a fősodor nem teljesen a jó irány. Ha ezt belátják a világ vezetői, akkor lehet változás. Én úgy gondolom, az emberekben van nyitottság erre. Talán a pandémia még inkább nyitottabbá tette őket erre.
– Választásokat a járványhelyzet ellenére is kell tartani, nemrég pedig az RMDSZ által közzétett videóban beszéltetek arról, hogy természetesen elmentek szavazni. Úgy tűnik viszont, ez a romániai választás sem volt túl felemelő, nem? Rekordalacsony részvétel, kilátástalanság, és még egy szélsőjobbra sorolt párt, az AUR is megerősödött.
B. N.: – Most néztem egy grafikont arról, hogy az elmúlt tíz-húsz évben hogyan csökkent a részvétel, ez szerintem megközelítőleg mindenhol így van. Az a lényeg, hogy bejutott a magyarság, és nagyjából olyan pozíciót ért el, amilyenre számított.
T. A.: – Úgy tűnik, talán kormányzati szerepet is kaphat az RMDSZ. Ennek nagyon örülnénk. A szélsőséges vonalnak természetesen nem, de szerintem senki Európában. Ez nem ez az irány, ami felé el kellene indulnunk. Remélem, a győztesek is így gondolják majd.
– Erdélyi művészként éreztétek valaha, hogy nehezebb dolgotok lenne a magyarországi piacon? És mennyivel másabb az érdeklődés Gyergyón vagy Erdélyben? Nagyobb, ugyanakkora?
T. A.: – Mi igazából soha nem próbáltuk ezt pajzsként magunk elé tenni. Mindig is úgy gondoltunk magunkra, mint egy vidéki zenekarra a budapestiekhez képest. Azt szoktam mondani, hogy vannak a pécsiek, soproniak, meg a kolozsváriak, gyergyóiak. A fővárosiak sem mások persze, de ott koncentráltabban van jelen a zenei élet. Azt, hogy mi erdélyiek vagyunk, nyilván nem tagadtuk, büszkén vállaljuk a mai napig. Némileg talán tudatosan, de tudattalanul is megjelenhet ez a dolgainkban. Legyen az zene, könyv, videóklip.
– Másabb emiatt az erdélyi rajongótábor?
B. N.: – Hazainak éreznek bennünket, így tudnám megfogalmazni. Büszkék ránk és szeretnek minket. Ez mindig kicsit olyan, mint mikor az ember hazatér. De közönség szempontjából a szülővároskánkat leszámítva mindenhol hasonlóan fogadnak bennünket. Itthon annyi a különbség, hogy a soraikban fellelhetőek a gyerekkori barátok, édesanyánk, a szomszéd néni. Ilyenkor mindig más egy picit zenélni.
– Kipróbáltok közben mindig új dolgokat, szimfonikus lemezt írtatok, idén pedig könyv is megjelent Otthontól fűtött cél címmel. Mi lehet a következő újdonság?
T. A.: Jelenleg csak az űr van, meg az igény, hogy azt betöltsük valamivel. Próbálunk a zene mellett is olyan dolgokat csinálni, amik értéket teremtenek, hasznára válhatnak egy közösségnek. Tavasszal ültettünk például százhúsz fenyőcsemetét itt Gyergyóban. Azt mondtuk, annyit fogunk ültetni, amennyi koncertünk volt az előző évben. Szeretnénk ezt folytatni. Valami hasonló ez a könyv is, ebben igyekszünk a történetek alapján konzerválni a régi és ma is élő gyergyói hagyományokat. A gasztronómiai részben régi recepteket sorakoztatunk fel. Vagyis hát nem mi, hanem a szakácsok, akikkel együtt dolgoztunk. Arra is kértük őket, hogy kicsit újuljanak meg, a régi receptek alapján valami újat kreálva.
– Friss gasztronómiai élményt tudnátok ajánlani az olvasóknak? Karácsonyra épp jól jöhet.
T. A.: – Magyarországon karácsonykor elsősorban halat szoktak enni, de régen sok helyütt a töltött káposzta volt menün, méghozzá füstölt csülökkel. Ajánlanám, hogy akinek van kedve hozzá és szereti, főzzön egy jó adaggal belőle. Meglátja, hogy az az illat, ha betölti a teret karácsony este, még hozzá tud tenni az ünnep hangulatához.
– Sok mindent kapcsolunk a télhez, olykor a karácsonyt, a szeretet, a melegséget, a gyönyörű havas tájat, de a sötétséget, az elmúlást, a hidegséget ugyanúgy. Számotokra mit jelent ez az évszak? És milyen lehet az idei tél?
B. N.: – Itt Gyergyóban sokkal többet van tél, mint nyár. Mondjuk kilenc hónapot van az autókon téligumi, három hónapig meg nyári. Számunkra ez az, ami az otthont jelenti. Valahogy a hidegben érzi jól magát az ember. Hazajön, begyújt a csempekályhába és ropog a tűz a téli estén. Ennél otthonosabb érzés, úgy gondolom, nincs is.
– Ha a Bagossy Brothers neve felmerül, számomra és valószínűleg sokaknak elsőként az Olyan ő című dal ugrik be. Nem is tudom, hányféle helyen hallottam már: rádióban, plázában, vásárlás közben… Ha a legfontosabb eddigi dalotokat kellene mondani, ez lenne az? Vagy másik, olyan esetleg, amire kevesebben gondolnának?
B. N.: – Ha lehetne, minden egyes dalunkat kiemelnénk. Mindegyiknek megvan a maga mondanivalója, üzenete. Most, hogy stúdiózunk, a legújabb dalok jutnak mindig eszembe, amikről még nem is hallott a közönség. Aztán reméljük, nagyon hamar fognak. De a Boldog időket említeném. Én a lassú dalokat preferálom.
T. A.: – Amikor megírtuk az Olyan ő-t, már nyers változatában is felkaptuk rá a fejünket. Akkor még nem tudtuk, ki fogja énekelni, de egyszerűen jól összeálltak a dolgok.
B. N.: – Ilyesmit gondolok én is. Nincsenek a daloknak úgymond titkai, receptjei. Sokban érezzük a potenciált, mielőtt kiadnánk azokat, aztán a közönség dönt arról, melyik fog menni. Tudtuk, hogy ez meglepő lesz, újdonság a részünkről, és örülünk, hogy ilyen fogadtatásban részesült. Talán kacérabb, mint a többi számunk, ha lehet ilyet mondani.
– Hogyan készültök most az ünnepi időszakra? Családlátogatás mennyire fog beleférni?
B. N.: – Mi szerintem nagyon nem fogunk utazgatni, városon belül oldjuk meg a dolgokat. A zenekar fele Székelyföldön marad otthon, mi Szilárddal Budapesten vagyunk. Mindenki a városkán belül megpróbál minél több baráthoz, családtaghoz eljutni, ha ez lehetséges lesz. Megtalálva ebben a karácsonyban is a szeretetet, a közelséget.
T. A.: – Valószínűleg nem lesznek óriási karácsonyi partik, de a szűk család csak összejön. Valahol ez a karácsony klasszikus hagyománya. Reméljük, mindenkinek lehetősége lesz rá, és kicsit enyhül most már a járványhelyzet is. Hogy ez az év végi időszak mégis csak a csendességről, a családról és az ünnepről szólhasson.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/51. számában jelent meg, december 18-án.
