Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Szabadság a bordák mögött – 85 éves Bodor Ádám

Szerző: | 2021. február 22., 13:00 | Kultúra

Bodor Ádám (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Magyarországon ma Bodor Ádám után a legjobban novellát írni Tar Sándor tud” – írta Esterházy Péter Az elefántcsonttoronyból című kötetében. Még ha mást – a nagyszerű Tar Sándort – dicsérte is, nem feledkezhetett el Bodor Ádámról. A 85. születésnapját február 22-én ünneplő író a magyar irodalom megkerülhetetlen alkotója, novellái és regénnyé összeálló novellafüzérei – mint a Sinistra körzet – a 20. századi tragikus léttapasztalatának lenyomatai. A hatalom működésének abszurditásáról sokan írtak remekműveket, ahogy a természet érdek nélküli kegyetlenségébe vesző létezést is több jelentős alkotó ábrázolta hitelesen, de a természeti törvények közül kilépő ember valódi természetét, és alapvető létezési módját, a szabadság hiányát csak a legnagyobbak tudták úgy megragadni, ahogy ő.

HIRDETÉS - AIP

– A szabadság és a boldogság megélése, azt hiszem, adottság kérdése, erre való hajlamunk valahol a bordák mögött lakozik, nem mindenki részesül belőle. Szélsőséges példával élve, jelen tud lenni a boldogtalanság a legnagyobb társadalmi biztonság, anyagi jólét és családi harmónia közepette is, míg van, aki sanyarú körülmények között is képes magát szabadnak érezni – fogalmazott az író a Magyar Hangnak adott tavalyi interjújában. Műveinek alapvető kérdése a szabadság, ami a szövegekben elsősorban fenyegető hiányként jelenik meg. Az ember még álmában sem lehet magában, a titkai után kutató „prikulicsok” ott is megtalálják – ahogy a Prikulicsok című írásból megtudjuk.

HIRDETÉS - AIP

„Ha valakinél prikulics vár bebocsátásra, az kivételes esemény, vegye megtiszteltetésnek. Míg visszazárom az ajtót, ezek máris berohannak a lakásba, és elrejtőznek. Ezek a lények minden ravaszságuk mellett bosszantóan türelmetlenek és szertelenek. Egy fiók magától kinyílik, s az egyik prikulics, név szerint Hlebena, hevesen integet a fülével. Ülj le inkább egy székre, tegezem le, mert termeténél fogva a prikulicsot tegezni illik. Hlebena erre csak kiölti a nyelvét, ezzel a fiók magától becsukódik. Vagyis, ahogy egy közönséges halandó mondaná, a prikulics magára csukja a fiókot. A másik, név szerint Szemikurkán, a konyhában motoszkál. Uhh, uhh, nyögdös, hogy mik vannak, uram, teremtőm. Egy kicsi zsírosbödönt vonszol elő a kamara mélyéről, keményre fagyott zsírral.” Ébredés után a prikulcsok „rémlátomásbeli” emléke arra indítja az elbeszélőt, hogy előszedje a zsírosbödönt, és kiolvassza az egészet, mert „lehet, nemsokára történni fog valami.”

Egy nem kevésbé rémisztő, de sokkal valószerűbben ábrázolt házkutatás áll Az Eufrátesz Babilonnál című novella középpontjában. „Azon a napon, amikor apámat utoljára láttam, mert három férfi autóba ültette és magával vitte, megfogtam a Nopritz Andrea mellét.” Az iskolás fiú a vécén ülve vészeli át a hatósági vizsgálatot, és még akkor sem hagyja el bunkerét, amikor az apját elviszik. A történetet átjárja a félelem, minden mozdulat gyanús, hiszen senki sem tudja, mivel váltja ki a hatalom haragját. Bárkit bármikor elvihetnek, és ahogy az álom, úgy a fantáziavilág sem jelent menekülést.

A fiú egy lexikonból kivágott képet szerzett az iskolában, azt vitte magával a budira is, miközben odakint a házkutatók felforgatták a lakást. „Folyó csillogott kápráztató vörös fényben, a parti sásban furcsa kerek hajó mellett szakállas fiatalember csutakolt egy szamarat. Egy másik borotvált fejű férfi távolabbról, egy pálmafa alól nézte. A képen semmi sem vetett árnyékot, sem a két alak, sem a szamár, sem a távoli merev tornyok, zárkózott városfalak. Csak ragyogott minden a sivatagi reggel vörös káprázatában. A kép alá ez volt írva: Az Eufrátesz Babilonnál.” A vécét is átkutatni igyekvő Nopritz főhadnagy hócipőjével tapos a képre, talpa fekete nyomot hagyott a sivatagi jeleneten.

A hatalom a Bodor család életén is ott hagyta fekete talpnyomát. A kommunista hatalomátvétel után kilakoltatták őket kolozsvári villájukból, az író bankigazgató édesapját, Bodor Bertalant pedig a Márton Áron-féle perben koholt vádak alapján elítélték, 1955-ig ült börtönben. Bodor Ádámot 1952-ben tartóztatták le államellenes szervezkedés vádjával – kommunistaellenes röplapokat terjesztettek –, kamaszként két évig raboskodott a hírhedt szamosújvári börtönben.

– Életem első felében egykori politikai elítéltként volt mitől tartanom, mégis úgy véltem, éppen ebben a minőségemben egyszersmind megváltottam magamnak a jogot egy különleges státuszra – mondta az író a lapunkban két éve megjelent interjúban. – Mivel a hatalommal tisztázódott a viszonyom – nem titok, ki vagyok és mi a véleményem a politikai, közéleti környezetről –, a továbbiakban nincs mit takargatnom, és ez bizonyos fokig felszabadított. Nem is próbáltam önbecsülésemet félretéve a korabeli elvárásoknak megfelelő magatartással és írásokkal a hatóságok bizalmát keresni – azzal legfeljebb megvetésüknek tettem volna ki magam.

A Magyar Nemzet számára készített 2015-ös interjúnkban a börtön tapasztalatáról ekképp beszélt: „úgy érzem, szükségem volt a családomat, nemzedékemet, az egész társadalmat érintő meghurcoltatás közvetlen megélésére, arra, hogy nagyon fiatalon szembesüljek azzal a történelmi környezettel, amely akkoriban körülvett, és benne szembesüljek saját személyiségemmel, képességeimmel, morális készségeimmel. Ma is állítom, kellett az alámerülés, amit a börtön jelentett, mert végül másutt hozzáférhetetlen tudásokkal gazdagodva léphettem ki a kapuján. Addig egész pontosan nem tudtam, ki vagyok és hol élek.”

Szabadulása után gyári munkásként dolgozott, majd beiratkozott a református teológiára. Első novellái a hatvanas évek közepétől az Utunkban jelentek meg, 1969-ben adták ki A tanú című novelláskötetét. 1974-ben látott napvilágot második kötete, a Plusz-mínusz egy nap, majd 1978-ban a Megérkezés északra. Első magyarországi könyve, a Milyen is egy hágó? című válogatás a Magvető gondozásában jelent meg 1980-ban. Két évvel később települt át Erdélyből Magyarországra, ahol a Magvető Kiadó szerkesztőjeként dolgozott. Az Eufrátesz Babilonnál című kötete után a kritikusok is felfigyeltek rá – Balassa Péter már akkor a magyar novellistaként hivatkozott Bodorra –, az igazi áttörést azonban a máig főműként emlegetett Sinistra körzet hozta meg.

A novellákból felépült regényszerű történetet Bodor a Holmi pályázatára írta. A Sinistra körzetben „a totalitárius rendszer működésmódját mutatja be egy erősen behatárolt, kevés szereplős, groteszk világban, mély iróniával és fekete humorral” – jellemezte a kötetet Pozsvai Györgyi irodalomtörténész. A mű iróniáját erősíti, hogy a főszereplő – aki egyben számos fejezet narrátora is – az Andrej Bodor álnevet viseli. Jelentős muníciót biztosítva ezzel a fikcióban a szerző valós életeseményeit kutató olvasók számára. Még akkor is, ha a szerző maga erről így vall: „Azt tartom, a műnek helyt kell állnia önmagáért, az író alakja csak maradjon valahol az olvasói sejtelmek ködében.”

A Sinistra körzet önmagára záruló világa jelenik meg Az érsek látogatása című második regényben is – amelyet ugyancsak olvashatunk novellafüzérként –, ám itt már érzékelünk valamiféle változást. Nem a szabadság eljövetelét természetesen, sokkal inkább valami új vadságot és brutalitást, amit azonban még mindig a régi rendszer reflexei mozgatnak. És ha trilógiaként olvassuk, a 2011-ben megjelent Verhovina madarai című regény lehet a „társadalmi fejlődés” végpontja: a teljes kisemmizettség és a közelgő pusztulás lenyomata. Nem véletlen az alcím: „Változatok végnapokra”.

„A XX. század történelme során látszólag felborult bennünk sok minden, meginogtak, legalábbis komoly repedések keletkeztek a polgári lét biztonságot jelentő pillérein, a gulág és a holokauszt emlékezete mégsem változtatta meg a világot, azok tanulságai jobbára elvont diskurzusok mélyén maradtak – mintsem bölcsebb, inkább csak cinikusabb lett körülöttünk a világ” – fogalmazott az író a már említett 2019-es interjúban a művek történelmi környezete kapcsán.

Írásainak az eltéveszthetetlen nyelv mellett az erőteljes vizualitás is sajátja, nem véletlenül készült több filmes adaptáció is a műveiből. Bacsó Péter (Forró vizet a kopaszra), Fábri Zoltán (Plusz-mínusz egy nap), Gothár Péter (A részleg) és Kamondi Zoltán (Dolina) is rendezett filmet Bodor írásai alapján, 2016-ban pedig Andrasev Nadja készített animációs rövidfilmet az író Megbocsátás című szövege alapján. A nyalintás nesze számos fesztiválon tért haza jelentős díjakkal.

Bodor Ádám legutóbbi kötete a nyolc évnyi hallgatás után tavalyelőtt megjelent Sehol, amelynek írásai, mint mesélte, lektűrnek indultak, de két szöveg után valamiért „megkutyálta magát”, és a könyv más irányt vett. Egy végnapok utáni világ jelenik meg a történetekben, az utolsó novella végén pedig egy „hatalmas narancsszínű felhő emelkedett a látóhatár fölé, olyan lett az ég tőle, mint amilyenről a próféta beszél.” Ez a gombaformájú felhő azonban csak a Rebi című novellában hozhatja el a világvégét. – Semmiképpen sem vizionálnék egy közeli katasztrófát – hangsúlyozta a Magyar Hangnak adott interjúban. – Nem mintha kizárnám egy ilyen esemény lehetőségét, de ezzel az írással nem egy kataklizma közelségére utaltam. Az éjszakában föllobbanó narancssárga, és talán gomba alakú felhő mindössze meghatározó díszlete egy kis történetnek. Amelybe éppen bevilágítanak egy távoli robbanás vészjósló fényei. És mi tagadás, Hirosima óta van is aktualitása a dolognak anélkül, hogy feltétlenül a közelségére céloznánk.

A kérdésre, hogy vajon a diktatúrákat követő szabadság milyen hatással van az irodalomra, Bodor Ádám elmondta, „írói szempontból válságos korszakokhoz, az elnyomás évtizedeihez képest a békeidő nyugalma valóban nem tartogat folyamatos izgalmakat. Egy szigorúan ellenőrzött társadalmi környezet – tele tiltásokkal, korlátokkal, tele börtönökkel, a börtönök pedig tele félig-meddig vétlen polgárokkal – észrevehetően gyümölcsözőbb hatást gyakorol az írói szándékra, ambícióra, képzelőerőre, és nem mellékesen: egyben kihívás az alkotói bátorság, elszántság felé is.”

Bodor Ádám születésnapjára a Szépirodalmi Figyelő különleges kötettel készült. A lap felkérésére harmincöt szerző írt egy-egy Bodor Ádám írásművészete előtt tisztelgő mesés receptet vagy receptes mesét, amelyek a Verhovina madaraiban megjelenő Eronim Mox elveszettnek hitt szakácskönyvéből is származhatnának akár. A varázslatosan illusztrált gyűjtemény az életet ünnepli és egy fontos életmű előtt hajt fejet.

A Receptek végnapokra című, Vass Norbert és Vincze Ferenc szerkesztette kötet receptjeinek összegyűjtésében Korpa Tamás is segédkezett, a könyvet Vincze Judit illusztrációi teszik még gazdagabbá. Az írások közül kettőt most a Magyar Hangon is elolvashatnak.

Címkék: Bodor Ádám, irodalom, születésnap


HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Barabási Albert-Lászlóval

Árnyék podcast – Raktárcsend

Pin It on Pinterest