Alkalmatlan lehet az Uránia az Ódry Színpad pótlására

Alkalmatlan lehet az Uránia az Ódry Színpad pótlására

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint az Uránia Nemzeti Filmszínház szecessziós-mór stílusú épülete VIII. kerületi Rákóczi út 21-ben (Fotó: Google Maps)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az Urániának nincs olyan klasszikus értelemben vett színpada, ami alkalmas lehetne az Ódry Színpad pótlására – erről beszélt a Népszavának Schwechtje Mihály. A filmrendező azok között van, akik nemrég beadták felmondásukat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Más mozis szakemberek is arról beszéltek: nonszensz ötlet az Uránia színházi átszabása, miután próbatermek, öltözők és semmiféle szükséges technika nincs meg benne. Ráadásul műemlékről van szó, így az átépítése nemcsak költséges lenne, de elviekben lehetetlen.

A kérdés azután merült fel, hogy Vidnyánszky Attila mintegy mellékesen elejtette, az Uránia pótolhatja majd a Vas utcai Ódry Színpadot. A nagyteremben lehetnek majd szerinte a vizsgaelőadások.

Az Uránia ezzel szemben sosem működött dediált színházként. Miután megépítették, Uránia Tudományos Színház néven ismeretterjesztő előadásoknak adott helyszínt. Az épületet 1899-ben felszerelték álló-, majd mozgóképek vetítésére alkalmas berendezésekkel, 1916-tól pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal moziként funkcionál.

A Népszava viszont úgy tudja, tavaly nemcsak az egyetem által használ felső szintek, de a mozi és a kávézó is a Vidnyánszky Attila által vezetett Színház- és Filmművészetért Alapítvány kezébe került. A mozifunkciót garantáló cég viszont nem, viszont hamarosan ez is változhat.

A Nemzeti Filmszínház intézménye egyébként még az első Orbán-kormány alatt jött létre, és büszkék is voltak eddig az elindítására.