Hatvanhét éves korában elhunyt Fabó Kinga költő, nyelvész, esszéista – írta meg a Litera. A halál okáról a lap nem közölt részletet.
Fabó Kinga 1953. november 1-jén született Mezőtúron. Az ELTE BTK magyar-angol szakán végzett, majd az egyetemen is kezdett oktatni, később a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Osztályának lett a munkatársa.
A nyolcvanas évektől kezdődően folyamatosan jelentek meg kötetei. Elsőként 1980-ban az Értékváltozások a 19. század második felében, majd jöttek verseskötetek többek között a Széphalomnál és a Magvetőnél. Fontos volt az 1988-as Anesztézia, ahogy az 1994-es Ellenfülbevaló is, legutóbb pedig a Gondolatnál jelent meg tavaly a Bebáboz. Az amerikai Diaphanous irodalmi és művészeti folyóirat versszerkesztője volt.
Költőként gyakori témái voltak a nőiség, a nemi szerepek. A fül című, 1992-es kötetében ez fontos szervezőelv volt, ahogy például a Kingák, Kingák kora című vers is mutatja:
Szívesen gondolja magát rendhagyónak.
Pedig egy csöppet sem eredeti.
Igazi barátnő-típus.
Elcsábítanám, de sajnos
nem igazán romlott.
Ő csak kacérkodik velem.
Van barátja, barátnője, két gyereke.
Volt válása, abortusza. Nem nagy
ügy. Megszokta. Gyorsan,
könnyen felejt.
Fiúk, lányok gyakran cserélődnek rajta.
Tán észre sem veszi.
Én meg már azt hittem, hogy hiányzom neki.
De nem.
Erre vigyáz. Túl messzire nem megy.
Vonzerejét ennek
köszönheti.
Szóval nem túl eredeti.
Bőre száraz, vízhiányos.
Haja töredezett, hosszú.
Hajszíne változó.
Műkörme, műszempillája
tetszik nekem. Tetszik,
hogy túlzás nélkül csinálja,
csak úgy mellékesen.
Szabadidejében pszichológushoz jár.
Mert ő nem akárki:
neki lelke is van.
És persze fogyókúrázik.
Rá szükség van, és ezt tudja.
Neki kellék vagyok. Ruha,
ami devianciáját demonstrálja.
Amibe belebújik, ha kell.
Ami kéznél van és nem túl drága.
Hordhatnám persze én is.
Abból baj nincs. Nem fúródik mélyre.
Se könny, se vér.
Csak édes, édes.
Már csak a dekoltázsa érdekelne.
Az most pont jó. Hála
a fogyókúrának fegyelmezetten üzemel.
Nem viszi túlzásba.
Én megértem. Nagyvonalúságom
határtalan:
csupa idegen toll rajtam.
Idegen, de jól áll. Csak hagynám már
békén. Gyöngéd
vagyok, sőt, megnyerő. Sodrásom sötét,
kisszerű. Nem,
nem bírom ki nélküle.
