Meghalt Pete György, az Életünk volt főszerkesztője

Meghalt Pete György, az Életünk volt főszerkesztője

Pete György (Stekovics Gáspár felvétele, forrás: Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hetvenhat éves korában meghalt az Életünk egykori főszerkesztője, Pete György. A tragikus hírről Stekovics Gáspár képzőművész számolt be a Facebook-oldalán.

Pete György 1944. február 20-án született. Az ELTE BTK magyar-történelem szakán végzett 1971-ben, majd a Művelődésügyi Minisztérium irodalmi osztályán dolgozott. Több mint húsz éven át, 1977 és 1999 volt az Életünk című szombathelyi irodalmi folyóirat főszerkesztője. Az Életünk Könyvek kiadójaként indított el számos könyvsorozatot, például a nyugati magyar irodalom, a grúz irodalom vagy Hamvas Béla életműve megismertetésének céljából. A kilencvenes években hozta létre az Életünk-Faludi Ferenc alapítványt.

Talpig Vasban címmel közéleti írásaiból is megjelent egy gyűjteményes kötet. Ennek kapcsán írta Petrik Béla a Bárkában: „Pete György a visszaemlékezések szerint nem egy hagyományos szerkesztői szerepet vitt, bizonyos szempontból antiszerkesztőnek bizonyult. Irtózott ugyanis a levélírástól, s hogy ezt a hiányosságát erénnyé kovácsolja, a szerkesztés egyedi módját választotta: utazott.” Mint Petrik írta, az Életünk a legelső számtól kezdve a fiatalokat gyűjtötte maga köré, olyanoknak megjelenési lehetőséget biztosítva, mint Domján Gábor, Mogyorósi Erika, Banos János, Pinczési Judit, Tóth Erzsébet, Vaderna József, Nagy Gáspár, Esterházy Péter, Debreczeny György vagy Markó Béla.

„A harcmodor második jellegzetességét talán a hetvenes években még szinte elérhetetlen, de éppen tilalmas volta miatt izgalmas avantgárd és kísérletező tendenciákat meghonosítsa jelentette a magyar irodalomban. Az első számban több írás is megemlékezett a kilencven éve született és akkor már tíz éve halott Kassák Lajos munkásságáról, a lap reprodukcióban közölte a Ma néhány borítóját, s a Szécsi Margitról írott G. Komoróczy Emőke-tanulmány a költőnő könyvét a kassáki örökség szempontjából vizsgálta” – írta Petrik. A harmadik legfontosabb pedig az egyetemes magyar irodalom bemutatása volt, helyet biztosítva például Bakucz Józsefnek, Vitéz Györgynek és Kemenes Géfin Lászlónak.

Címkék: Életünk, Pete György