Molnár Dávid, a Nemecsek együttes énekese szerint a magyar underground mindig is lelkes, sokszor autodidakta emberek toleráns közössége volt. Interjú.
– Most jelent meg negyedik lemezetek, az első nagyobb koncertet a 2017-es Rockmaratonon adtátok. Mi adta az ötletet az együttes megalapítására?
– A zenekar nagyjából másfél évvel az említett koncert előtt alakult meg Egerben. Biztos sokak számára ismert, hogy a városban nagyon élénk zenei és kulturális élet volt egészen a 2010-es évek elejéig. Így valamennyien zenéltünk már más zenekarokban, és kis közösség lévén ismertük is egymást. A kezdő lökést az adta, hogy az akkori basszusgitárosunk Kis-Czakó Gábor is Egerbe költözött Szegedről, és szeretett volna zenekarban játszani. A zenekar egy részével ő vette fel a kapcsolatot, másik része pedig egy közös ismerősünk által került be a képbe.
Szóval 2015 őszén kezdtünk el próbálni négyen, úgy mint Kis-Czakó Gábor, jómagam, Rófusz Gergő és Farkas Zalán, akivel egyébként régebben már szintén volt egy közös zenekarunk. Hamar bebizonyosodott, hogy szükség van még egy gitárosra, így csatlakozott hozzánk Balázs Zotya, akivel még az Elvonási Tünetek zenekarban volt szerencsém együtt játszani. A már említett Gábor barátunkat később az élet Miskolcra sodorta, a helyére pedig Zakar Kristóf, szintén régi ismerősünk érkezett. A zenekar ebben a formában működik 2018 óta. Az elsődleges motivációt egyébként az évek során felhalmozódott zenei ötletek megvalósítása iránti igény jelentette. Akkor a 20-as éveink elején nagyon jó módszernek bizonyult, hogy a kreatív energiáinkat és a fiatal felnőttségből adódó frusztrációinkat levezessük. Azóta nyilván a zenénk és mi magunk is sokat változtunk, de a lényeg úgy gondolom megmaradt. Ez pedig elsősorban a zenei és emberi szabadság iránti olthatatlan igény.
– Miért éppen Nemecsek?
– Már vagy fél éve próbáltunk és az első hanganyagunkat vettük fel, amikor még mindig nem volt a zenekarnak neve. Ki volt tűzve az első koncertnek a dátuma is, szóval muszáj volt valamit kitalálnunk. Több kétségbeesett próbálkozás után Gergő és Gábor dobták be. Nekem első körben annyira nem tetszett, de mivel tényleg nem jutott semmi jobb az eszünkbe, így ez maradt. Idővel persze megbarátkoztunk vele és megszerettük. Egyébként érdekes módon, sok esetben a zene és a szövegek is valamilyen módon illeszkedtek Nemecsek (nekünk csak nemecsek) alakjához. Az én szememben ő a hatalmaskodók önkényének áldozata, aki hisz a közösség ügyében és gyenge fizikuma ellenére dolgozik és küzd érte. Végül mégis meghal az adott ügy érdekében, amit lehet persze mártíromságnak tekinteni, de ez én szememben inkább egyfajta értelmetlen áldozat egy értelmetlen ügy érdekében. Mindebből kiindulva sok mindenre lehet asszociálni vele kapcsolatban.
– Milyen koncertekre, megvalósult ötletekre emlékeztek vissza szívesen?
– Számomra a számok írása és megvalósítása a legélvezetesebb az egészben, így minden dal és album születése nagyon szép emlék. A koncertek kapcsán szintén rengeteg élménnyel gazdagodtunk, melyek közül az egyik legemlékezetesebb talán az a két alkalom volt, amikor az egykori miskolci vasgyár egyik csarnokában kialakított gördeszkapályán zenélhettünk. De szintén felejthetetlen volt 2019 karácsonyán a szép emlékű Dürer Kert nagytermében zenélni, barátainkkal a Téveszme, Hanoi és Bipolaris zenekarokkal.
– Milyen visszajelzéseket kaptok, akár a szakmából, akár a közönségtől?
– A zenekar kapcsán nagyon sok fantasztikus embert ismertünk meg, akik azóta is támogatnak minket, ha mással nem, akkor azzal, hogy folyamatosan látogatják a koncertjeinket. Nagyon jóleső érzés látni, ha az emberek táncra perdülnek, vagy éneklik a számok szövegeit és megfigyelhető egy szerény gyarapodás a koncertre látogatók létszámában is. Minden elismerés vagy építő kritika jól esik akár a közönség, akár más zenekarok részéről érkezik. Ez utóbbiakat „szakmának” viszont nem nevezném. Kétségkívül zömében tehetséges és profi zenészekről van szó, de többségük egyszerű hétköznapi emberként keresi kenyerét és nem szakmaként űzi a zenélést, hanem szerelemből. A profitot termelő szórakoztató iparral szemben a magyar underground mindig is lelkes, sokszor autodidakta emberek toleráns közössége volt, amit a közönség és zenekarok megkuporgatott pénzükből finanszíroztak és építettek. Úgy veszem észre, hogy az a pár zászlóshajónak tekinthető zenekar egymást motiválja, azaz nincs versengés vagy rivalizálás, amitől az egész szubkultúrának sokkal felszabadultabb a légköre, mint máshol. Mindig is réteg zenét játszottunk ezért csak azok tudtak igazán azonosulni vele, akiknek ez passzolt az ízléséhez. Ez így is van jól. „Valami egri író” is azt írta (ugyan egy merőben más dolog kapcsán), hogy „inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl”.
– Mivel foglalkoztok a civil életben?
– Ha éppen nincs világjárvány ötünkből ketten a fővárosban tevékenykednek. A basszusgitárosunk, Kristóf a Közszolgálati Egyetemen tanul nemzetközi biztonság- és védelempolitika mesterszakon, míg a dobosunk Zalán szintén mester tanulmányokat folytat az ELTE politikatudományi szakán, mindemellett pedig aktív szociális munkát is végez hátrányos helyzetű gyerekek körében. A gitárszekció az autóiparban tevékenykedik mérnökként, én pedig elmerülten kutatom a munkásmozgalmak történetét, amiből remélem a jövőben egy doktori disszertáció fog születni.
– A járvány sok mindent megakadályoz ugyan, de készültök-e nyári fesztiválra, koncertre?
– Egy-két esettől eltekintve sosem volt ránk jellemző, hogy magunknak szervezzünk koncertet, általában más zenekarok vagy koncertszervezők keresnek meg. Kaptunk egy-két meghívást a nyárra, de a szervezők is kikötötték, hogy a kormány járványügyi intézkedéseitől függ elsősorban, hogy megvalósul-e a rendezvény vagy sem. Mi mindenesetre reménykedünk, mást úgysem tehetünk. Nagyon hiányoznak a koncertek. Szeretnénk egy nagyobb egri és néhány más városban megtartandó koncert keretében bemutatni a tavaly decemberben megjelent albumunkat és eljutni olyan helyekre is, ahol eddig még nem volt alkalmunk járni, mint például a határon túli magyarlakta vidékekre. Amíg nincsenek koncertek, addig mi is új dalok írására koncentrálunk. Bár a hétköznapi életben elég elfoglaltak vagyunk, de szerencsére van még bennünk annyi ötlet, hogy a nem túl távoli jövőben talán valami új hanganyaggal is jelentkezzünk.
