A birodalmát sima nyelvű lányai közt kétfelé osztó, a harmadikat józan őszintesége miatt kitagadó Lear király drámáját Shakespeare legtökéletesebben felépített műveként tartja számon az irodalomtörténet. Szól hiúságról és felszínességről, gyermeki hálátlanságról és hatalomvágyról, szeretethiányról és magányról, elvakultságról és generációváltásról.
Shakespeare drámájában azonban nemcsak a király, de a világ is eszét veszti, a gonosz és a jó feszül benne egymásnak, a morál itt már értelmetlenné válik. Erre koncentrál Zsámbéki Gábor rendezése is, amelyet múlt hét végén mutattak be a budapesti Katona József Színházban. „Ezek az idei természeti csapások, fékezhetetlen erdő-tüzek, súlyos áradások, forróság, földrengések és pusztító járványok semmi jót nem tartogatnak nekünk. (…) A szerelmek kihűlnek, a barátságok fölbomlanak, a testvérek elszakadnak; a városokban lázadás, a vidéken anarchia, a palotákban árulás; apa és fia közt elszakad a kötelék. (…) Véget értek számunkra a szép idők. Intrika, hazugság, hátbatámadás, bomlasztó zűrzavar a sírig.”
Mintha saját jelenünk visszhangozna ezekben a mondatokban, Zsámbéki is ezzel akar minket szembesíteni. Csak a párbeszédekre összpontosít, nem magyaráz semmit túl. Az előadásban Nádasdy Ádám friss hangú Lear-fordítását használják, mely tele van szellemes humorral és kifinomult iróniával, elegánsan játékos, mégis annyira mai, hogy Shakespeare drámájának üzenete így jóval élesebben és fájóbban szól. Khell Csörsz lecsupaszított, fémesen hideg díszlete egy nyomasztó, kiüresedett világot mutat, ezt ellenpontozzák Szakács Györgyi karakteres jelmezei, amelyek úgy lesznek egyre erőteljesebbek és harsányabbak, ahogy a karakterek mindinkább elveszítik a valósághoz való viszonyukat.
Hosszú ideje nem játszhattak nézők előtt a színházak, de ez nem lehet magyarázat arra, miért épp a színészi technika vet gátat az előadás sikerének. A megszólalások sokszor hamiskásak, a gesztusok modorosak és túljátszottak, mintha a szereplők jó része még most keresgélné, milyennek is kéne lenniük a rájuk osztott figuráknak. Ónodi Eszter Goneriljéből és Pelsőczy Réka Reganjából épp a lényeg, a gyilkos indulatokat gerjesztő gőg, a pénz- és a hataloméhség keménysége hiányzik. Nem finom eszközökkel próbálják megrajzolni a karakterüket, úgy erőltetik magukra az aljasságot, mint Lear lányai az apa iránt érzett szeretetet. Rajkai Zoltán hangból és erőből próbálja megoldani Cornwall herceg szerepét, miközben Bányai Kelemen Barna elveszetten bolyong Kent figurájában. Edmund egy érzéketlen, számító fattyú paródiájává válik Tasnádi Bence játékában, aki mintha nem tenne mást, csak mesterkélt kliséket rakosgatna egymás mellé. Ezzel szemben Keresztes Tamás Edgarjának súlyos komorságában már találni valami költőien megrendítőt.
„Míg láttam, botlottam. Gyakran van így: a birtoklástól elbízzuk magunkat, s a hiány kincsnek bizonyul” – mondja Bezerédi Zoltán Gloster grófként, aki a maga nemében jó és nemes lélek, mégis az első perctől tragédiára ítéltetett. Az újra egymásra találó fiú és apa kettőse Bezerédi és Keresztes játékában az előadás legerősebb pillanatai közé tartozik. Mellettük a Bohócot alakító egyetemista, Katona Péter Dániel jelenlétét kell kiemelni. Fájó viszont, hogy Bán Jánost csak pár pillanatra látni az öreg bérlőként. Hegedűs D. Géza egy esendő Leart teremt meg, visszafogottságában is erős és fontos alakítás az övé, alakja gőgös és esendő, tiszta lelkű és egoista, őrülete azonban levet róla minden kevélységet, egy megsebzett emberi roncs marad csak.
Miközben a világ kifordul a sarkából, a színpad közepén éktelenkedő szögre is időről időre lesújt a csapás. Nincs menekvés. „Itt zsarnokság él szabadság helyett” – mondatja szereplőivel Shakespeare–Nádasdy, gondolatuk az elmúlt időszak kultúrpolitikai történéseit nézve kifejezetten erősen hat.
William Shakespeare: Lear király. Rendező: Zsámbéki Gábor. Fordította: Nádasdy Ádám. Katona József Színház
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/23. számában jelent meg június 4-én.
