Huszonkét modern villa néz a nap felé a Hűvösvölgyben – írta 1931. november 8-ai számában a Nemzeti Újság. A tudósító szerint „a kislakásos telep nagyon kedves és barátságos, külön utca – a Napraforgó utca – húzódik a két villasor között, apró kertecskék közepében állnak a házikók, olcsó, modern, polgári családi ház valamennyi, praktikus, de mindig művészien praktikus beosztással. (…) csupán az lehetne az egyetlen kifogás, hogy egy kissé szorosan sorakoznak egymás mellett. Mégis öröm látni, hogy ez a pompás kislakásos telep milyen más hatású, mint a régi típusú házacskák, amelyek egy teleppé összezsúfolva, kellemetlenebbül hatnak, mint a bérkaszárnyák.”
Kilencven éve, hogy Pasarét és Hűvösvölgy mezsgyéjén átadták a magyar modernista építészet egyik legfontosabb emlékét, a Napraforgó utcai kísérleti mintatelepet. Jelentősége a stuttgarti Weissenhofsiedlung vagy a bécsi Werkbundsiedlung modern lakótelepeihez mérhető, annak ellenére is, hogy – a hazai örökségvédelem helyzetét jelezve – az eredeti utcakép helyreállítása és az energiatudatos felújítás teljeskörűen nem történt meg. Kaffka Péter, Kozma Lajos és Vágó László 1929-ben vetette fel az új építészi törekvéseket – napfény, levegő, nyitottság, egyszerűség, higiénia és komfort – követő mintatelep ötletét. Ők választották ki az építészeteket, és bízták meg a kivitelezéssel a Fejér és Dános céget.
Az első engedélyezési tervek 1930 májusában készültek el, majd a Városépítési Bizottság az október 20-ai ülésén javasolta a polgármesternek a területre vonatkozó építési engedély kiadását. Pár hónappal később, 1931 februárjában el is kezdődött a beruházás, szinte rohamtempóban folytak a munkálatok, hisz augusztusban az első lakók már birtokba vehették új otthonukat, novemberre pedig mindegyik ház gazdára talált. Az addig megszokott lakástípusokkal szemben praktikus elrendezésű, kisebb alapterületű otthonokat alakítottak, több helyiséggel, központi közlekedőtérrel.
A kor viszonyait tekintve egészen olcsón lehetett hozzájuk jutni: telekkel, közművekkel, az utcaépítés részköltségével, kerítéssel, fűtőberendezéssel együtt 30–35 ezer pengőbe kerültek. A terveken dolgozó építészek egy része a magyar CIRPAC csoport tagja volt (Masirevich György, Molnár Farkas, Ligeti Pál), illetve rajtuk kívül a modernista szemlélet néhány úttörője is (Kozma Lajos, Weichinger Károly, Gerlóczy Gedeon, Bierbauer Virgil) képviseltette magát, ahogy az első magyar olimpiai bajnok úszó és építész, Hajós Alfréd is. A többiek csak ebben az időben kezdtek ismerkedni az új építészeti elvekkel (Baráth Béla, Novák Ede, Hegedűs Ármin és Böhm Henrik). A telep tervezői feltehetően államtitkári pozíciója miatt osztoztak a feladaton Kertész K. Róberttel, aki a debreceni klinkertéglából tervezett épületével a magyar nemzeti stílus fontosságát kívánta hangsúlyozni.
Az utcában huszonegy telken tizenöt szabadon álló épület és hat ikerházas lakás épült, a tervezők közül Molnár Farkas, Fischer József és ifj. Masirevich György a radikálisan modernista vonalat képviselték, míg a többiek inkább kompromisszumra irányuló, konzervatívabb utat járták.
A nem egységes tervezői szándék ellenére a törekvés példaértékűvé vált, hisz a korszerű építészeti elvek és a gazdasági és szociális szempontok egyszerre érvényesültek benne. Sajnálatos látni, hogy néhány (elhagyatott) ház jelenleg milyen elhanyagolt állapotban van – a legszomorúbb mind közül Ligeti Pál és Molnár Farkas közös alkotása –, de a Napraforgó utcai mintatelep így is a XX. század egyik fontos építészeti korszakának meghatározó emléke, amit időről időre érdemes felkeresni. A praktikumot szem előtt tartó művészi koncepció ugyanis mit sem veszített a frissességéből és az erejéből kilenc évtized alatt.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/25. számában jelent meg, a Budai Hang mellékletben, június 18-án.
