Egyáltalán alig ismerünk festőt, aki valaha ily mély tüzet tudott volna kicsiholni abból a jámbor tarka kenőcsből, amit olajfestéknek hívnak – írta Lyka Károly művészettörténész Vaszary Jánosról. A XX. század legsokoldalúbb festőjének korszakokat átívelő életműve az akadémizmusból indulva a naturalizmuson és a szecesszión keresztül a kubizmusig, az avantgárd utáni festői irányzatokig terjedt. Korának csaknem valamennyi stílusa hatott rá, de mindvégig törekedett sajátos művészi kifejezésmódjának megőrzésére. „Nem volt soha egyéb szándékom, vágyam: festeni akartam! Ez az autoszuggesztió nekem oly természetes volt, hogy annak ellenkezőjét nem is tudtam volna elgondolni” – írta naplójában Vaszary, aki azonban nemcsak festőként, de iparművészként és tervezőként is igen jelentős életművet hagyott hátra. Illusztrált könyveket, tervezett könyvborítókat, bútorkárpitokat, faliszőnyegeket, plakátokat, az 1900 körüli években készült képeihez ő maga készített képkereteket.
Munkásságát komoly szakmai elismerés övezte, festményei mégis mindvégig közérthetők és divatosak maradtak. Nagyvonalú stílusáról, dekoratív és virtuóz ecsetkezeléséről ismert művei nemcsak a századfordulón és a két világháború között, de még a szocializmus idején is igen keresettek voltak, pedig a harmincas évek, majd a második világháború utáni kultúrpolitika is száműzte.
Vaszary ma is az egyik legkedveltebb festőnek számít: gyakran és igen magas áron szerepelnek képei az aukciókon, ahogy rengeteg hamisítvány is forog a műkereskedelemben. Lappangó képei is kerültek már elő, de évtizedekig senki nem is gondolta volna, hogy a Magyar Nemzeti Galéria egyik raktárában ismeretlen Vaszary-képek lapulnak. A Liget-projekt elindulása és a Budavári Palota tervezett átfogó rekonstrukciója miatt az intézmény évek óta készül a múzeum költözésére. A Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ átadásával a várbeli raktárakat már ki is ürítették: a munka során 2016-ban a múzeum művészettörténészei egy falnak fordított, alacsony szekrény mélyén bukkantak rá arra a két szennyezett vászontekercsre, amely húsz-húsz Vaszary-olajfestményt rejtett.
Vaszary János 1939-ben halt meg Budapesten, majd Tatán temették el. Hagyatékát özvegye, Rosenbach Mária gondozta, számos festmény és grafikai munka a Szépművészeti Múzeumhoz került, majd Mária 1942-es halála után a teljes gyűjteményt gondozásába vette a múzeum. A Nemzeti Galéria 1957- es Budavári Palotába költözésekor ez a két tekercs a több tízezres műtárgyanyaggal együtt került az új épületbe, azt viszont nem tudni, miért nem vették ezeket törzsleltárba.
A budai Várban a negyven lappangó műből most huszonnégy látható az április elejéig meghosszabbított Vaszary – Az ismeretlen ismerős című kamaratárlaton, melyen magángyűjtemények darabjai, korábban lappangó alkotások és ritkán bemutatott fő művek is helyet kaptak.
A kiállítás fókuszában egyértelműen a raktár mélyéről előkerült művek állnak, de a klasszikus kronológiát követő szerkesztőelv segít jobban megismerni és megérteni, milyen utat járt be Vaszary festőként. A tárlat a pályakezdő Vaszary egyik zsánerképével, a Virágáruslánnyal (1888) indul, majd megjelennek a korai évek munkái, amikor atyai nagybátyja, Vaszary Kolos – a későbbi esztergomi érsek – támogatásával bejárta Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot. Az ekkor született rajzain megörökítette a lokálokat, éjszakai bárokat, a Moulin Rouge, a Folies Bergère hangulatait. Az első világháború miatt depresszióba esett Vaszary, aki hadifestőként élte át a borzalmakat, sötétebb tónusú, indulatos ecsetkezelésű expresszív képekkel próbálta feldolgozni a traumákat. Ennek talán legerősebb példái a Krisztus-ábrázolások, mint a Kereszténység és a Megfeszített Krisztus című festmény.
Vaszary az 1920-as évek második felére szakmailag magasan jegyzett művésszé vált: Lyka Károly akkori rektor felkérésére lett a fővárosi Mintarajziskola (a későbbi Képzőművészeti Főiskola) tanára, majd ő szervezte az 1928- as velencei nemzetközi kiállítás magyar anyagának elrendezését, munkája elismeréseképpen olasz állami díjjal tüntették ki, Virágcsendélet című képét pedig megvásárolta az olasz állam.
Később visszatért diákévei helyszínére, a neonfényben úszó, nyüzsgő metropolisszá változott Párizsba, ami óriási hatást gyakorolt rá. Újra felfedezte a színeket, a sötét hátteret fehérre cserélte, technikája is oldottabbá vált. Képein pedig megjelentek a tabuk alól felszabadult, szexualitásukat szabadon megélő, emancipált nők. Az újonnan megtalált képek közül legerősebben ez a Női akt tarka tollfejdísszel című festményen érhető tetten, melynek buja táncosnője a bibliai Salomét idézi. 1932-ben épp az ilyen típusú képei miatt távolították el Vaszaryt a főiskoláról, a konzervatív kultúrpolitika ugyanis nem nézte jó szemmel aktábrázolásait.
Vaszary az elvonulásban és az utazásban talált megnyugvást. Feleségével, Mimivel együtt vásárolta meg azt a tatai telket, ahova Toroczkai Wigand Ede tervezett műtermes házat. Vaszary rengeteg időt töltött Tatán: itt festette például a Tatai strand, a Tatai park és a Lovasok a parkban című képet, illetve az újonnan felfedezett Kilátás a verandára címűt is. Élete vége felé leginkább Olaszországban töltötte a nyarakat, képein így örökítette meg az olasz Riviéra, Rimini vagy Rapallo napsütötte tengerpartjait, gondtalanul napozó nőalakjait, színes-harsány bazársorait. Az új felfedezésnek számító Csónakok a tengerparton című olajképe szintén 1934-ből származik, amikor a legismertebb, Strandjelenet című művét is festette.
Kedvelt ábrázolásai közé tartoztak a Duna-korzót megörökítő alkotások, ezeket a nagyvárosi lét dekadens életérzése hatotta át. A most felfedezett Budapest kálváriája című kép jóval komolyabb üzenetet hordoz: a Lánchídnál történt balesetnél rendőrök és lovas rendőrök terelik a kíváncsiskodó a tömeget, az emberek között azonban megjelenik a szent család és a keresztet cipelő Krisztus. Vaszary maga nem érte meg a háborút, de pontosan érezte, milyen tragédia vár az emberiségre.
Vaszary – Az ismeretlen ismerős. Magyar Nemzeti Galéria. Kurátor: Gergely Mariann. 2023. április 2-áig.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/10. számában jelent meg március 10-én.
