56 éves volt az Örkény István Színház színésze.
Kultúra
A Széchenyi-díjas gondolkodó nyolcvannyolc éves volt.
Napjaink egyik legfontosabb rendezője négy fájdalmasan szép rövidfilmmel értelmezte újra alkotói pályáját.
Részleteket nem közöltek a művész sérüléseiről, csak azt, hogy az állapota stabil.
Nem ez az első ilyen esete a kormányközeli portálnak.
Negyven éve halt meg Ranódy László, aki a jóval a halála után megjelent interjúban állást foglalt Szőts István filmjének rehabilitálása mellett, ahogy a cenzurális viszonyokról is kifejezetten bátran fogalmazott.
A For All Mankindot sokan a legjobb jelenlegi sci-fi sorozatnak tartják, mert a készítők a tökéletesség igényével alkottak meg minden részletet.
Látomásszerű és bizarr víziók is születtek arra az elmúlt évtizedekben, hogyan nézzen ki Budapest. Ezekből szemezgettünk.
Rossz a hírük, pedig az egészség és a szervezet működése elképzelhetetlen nélkülük.
Az Építészet Hónapjához kapcsolódva az Imagine Budapest sétáján bepillantást kaphattunk abba, miként újult meg a hazai ipari építészet egyik fontos alkotása.
L. Simon László bukása a kultúrpolitika újabb kudarcát jelzi. A káosznak pedig mindig a kulturális örökség látja kárát.
Reneszánsza van az ironikusan önmarcangoló, a hétköznapi tapasztalatokat egyszerre énelemző, mégis távolító módon számba vevő költészetnek.
A nyelvész, műfordító a hatalom lélekrágásáról, a szexuális kisebbségek elfogadásáról, a tanárok vegzálásáról. Interjú!
Ki volt Kun páter és ki Baránszky Tibor? Miféle bestiális rémtetteket követett el előbbi, és hogyan ment szembe a lehetetlennel utóbbi? Ez is kiderül a Verzió Filmfesztivál egyik filmjéből.
A boncolási jegyzőkönyvből derült ki a halál oka.