A 24 című sorozat látványtervezője, Joseph Hodges is érkezik a héten visszatérő szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválra (ATAFF). A rendezvényről a korábbi években is írtunk, rendre a legkülönlegesebb látványvilágú filmek szállnak itt versenybe. Az ATAFF a legnívósabb hazai fesztiválok közé tartozik, jellemzően minden évre jut fontos premier előtti vetítés. Olyan izgalmas filmeket lehetett látni nálunk Szolnokon először, vagy elsők között, mint amilyen az Utolsó éjszaka a Sohóban, a Nem hagytak nyomokat vagy a Flux Gourmet voltak. Az idei fesztiválon elsőként vetítik Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmjét, melyben egy Rimbaud-adaptáció iskolai vetítéséről tesznek dühös bejelentést, ennek pedig egyre súlyosabb következményei lesznek.
A fesztivál hagyományosan a művek látványvilágára koncentrál, így a versenyben is látványtervezők indulnak. Az október 17. és 22. közötti, a szolnoki Tiszapart moziban megtartott eseményen nemzetközi zsűri dönt a díjazásról: Hodges mellett ennek tagja Gózon Francisco venezuelai-magyar operatőr, továbbá Tóth Barnabás filmrendező, akinek Mesterjátszma című filmjét szintén idén mutatják be. Hodges, Gózon és Tóth Barnabás izgalmas előadásokat is tartanak a látványtervezés kulisszatitkairól.
Filmszakmai kiadványokat szintén bemutatnak a fesztiválon, így a látogatók megismerkedhetnek majd a Magyar animációs alkotók II., illetve a Filmfesztiválkörkép című kötetekkel. A FilmHungary könyvkiadó a Magyarok Hollywoodban című könyvsorozat újabb kötetét jelenteti meg Pressburger Imre egy forgatókönyvíró élete és halála címmel.
A fesztiválon tíz európai nagyjátékfilm lesz versenyben, köztük kosztümös drámákkal, politikai thrillerekkel vagy épp romantikus munkákkal. Moldovai filmje mellett látható lesz többek között Prikler Mátyástól a Hatalom (Power), amely 2009-ben Szlovákiában lezajlott valós eseményekre, a hatalom visszás természetére épül. Szintén érdemes kiemelni Mia Wasikowska megosztó alkotását, a Cannes-ban bemutatkozó Club Zerót. A filmbeli tanárnő kezdetben csak tudatos táplálkozásra, de végül már anorexiára neveli diákjait. Szintén Cannes után érkezik Szolnokra az ukrán rendező, Makszim Nakonesnyi első filmje, a Pillangó látomás. A filmbeli 29 éves katona, Lilia két hónap fogság után hazatérve döbben rá, hogy terhes, miután felügyelője megerőszakolta.
Látható lesz Szolnokon a Berlinale versenyprogramjában debütáló Ingeborg Bachmann – Utazás a sivatagba, amely az osztrák költőnő Max Frisch építész-íróval való viharos kapcsolatát mutatja be. Vetítik továbbá Törökország Oscar-nevezettjét, Nuri Bilge Ceylantól az Elszáradt füvekről-t. A történet szerint egy áthelyezésre váró taárt diáklányok zaklatásával vádolják meg, ezzel pedig végleg szertefoszlik a reménye is, hogy kiszabaduljon a vidéki életből.