Tükörjátékkal melegítenek a színésztanoncok: egymással szemben állva utánozzák a másik mozdulatait, amikor belép a tanáruk, és közli, hogy hiányzó társuk meghalt. Mindenkit sokkol a hír, a fejükhöz kapnak, sírva fakadnak, elszabadulnak az érzelmek. Egyikük azonban néhány másodpercet késik a reakcióval, és akkor is csak a többiek arckifejezését másolva, teátrálisan rémül meg, mintha még mindig a tükörjátékban lenne. Nem csoda: pontosan tudja, mi történt az áldozattal, hiszen őt bízták meg a likvidálásával.
A Barry című HBO-sorozat címszereplője, Barry Berkman (Bill Hader) iraki veterán tengerészgyalogos, aki az üzemszerű gyilkolás után zombiként bolyong a hátország látszólagos békéjében, és egyetlen megoldást talál a poszttraumás stressz enyhítésére: folytatja azt, amire kiképezték. Embereket öl. Bérgyilkosként egy bizarr apaszerű figura (Stephen Root) menedzseli, és mivel szerinte ideje szintet lépni, egy csecsen maffiózó megbízásából Los Angelesbe küldi Barryt. A célpont a gengszter feleséségnek személyi edzője és egyben szeretője, aki szabadidejében színi tanodába jár. Hogy közel férkőzzön hozzá, Barry is belép az iskolába, és akkor döbben rá, hogy a színpadon jobban ki tudja fejezni az érzelmeit, mintha gyilkolna.
Ez a felismerés már önmagában kellően abszurd, de a sorozat alkotói – a főszereplő mellett a Seinfeld és a Félig üres című sitcomok szerzőjeként ismert Alec Berg – mindent elkövetnek, hogy tovább feszítsék a húrt. A jelenetek mintha egyre vadabb stílusgyakorlatként épülnének egymásra, bizonyítva, hogy a fekete humort, a paradoxont és a groteszket mindig lehet még hová fokozni. Az embert próbáló licitálás mégsem válik öncélúan véres bohóckodássá, mert a Barry feje tetejére állított világa arra indítja a nézőt, hogy terpeszállásba állva, mélyen előrehajoljon, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt tekintsen hátra: így jut egyenesbe az abszurd komédia igazsága.
Bill Hader kívülállóként került a show-bizniszbe, végigjárta a szamárlétrát, vagyis alaposan kiismerte a tévés produkciók működésmódját, tapasztalatait pedig a Barryben sűrítette történetté. A sztárságról álmodó, reflektálatlan ripacsoktól kezdve az érdektelen és erkölcstelen ügynökökön át a valóság elől gondosan elzárkózó producerekig olyan univerzumot jelenít meg a széria, amelyben egy bérgyilkos nem a kegyetlensége vagy az érzéketlensége, hanem az értékelvűsége miatt tűnik ki. Embereket ölni még mindig sokkal emberibb cselekedetnek látszik, mint sorozatokat és filmeket gyártani futószalagon.
Barry két énjének – az egyre kedvetlenebb gyilkos és az egyre sikeresebb színész – tükörjátéka lassan aszinkronba kerül, a mozdulatai elcsúsznak, karakterei eltávolodnak egymástól. Miközben a színpadon megmentőre talál a mestere, Gene Cousineau (Henry Winkler), és társra a kolléganője, Sally (Sarah Goldberg) személyében, fejvadászként túl sokat töpreng és hibázik, a rendőrség így lépésről lépésre közelít felé. Mindannyiuk szerencsétlenségére a nyomozást vezető tiszt Cousineau barátnője, így a sarokba szorított Barry az idolja kedvesével kerül szembe. Az április 24-én induló harmadik évad az igazság pillanatát követő bűnhődés története, amelynek legfőbb kérdése, hogy vajon tényleg mindenki megérdemli-e a második esélyt.
A Barry az elmúlt évek egyik legszellemesebb és egyben legfájdalmasabb komédiasorozata, amely a második évad közepére olyan magasságokba emelkedett – a tévétörténelem egyik legzseniálisabb epizódjával –, ahová csak nagyon kevesen értek fel korábban. S bár azóta folyamatosan csökken a színvonal, a harmadik évadban is rendkívül plasztikusan ábrázolja azt a közeget, amelyben a széria is megszületett: a show-biznisz hamis látszatokra épülő, kisszerű és fájóan nevetséges világát. A mindent elborító sorozatdömpingben pedig ez a gesztus ismét csak a tükörjátékot idézi: a Barry egy bérgyilkos abszurd történetében szembesíti a nézőt azzal, hogy mit jelent megállás nélkül darálni az újabb és újabb szériákat.
Barry. Amerikai komédiasorozat, 3. évad. HBO, 2022
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/17. számában jelent meg április 22-én.
