A csatorna mélye: az egész trumpizmust neki köszönhetjük?

Nehéz megmondani, mennyire kötné le a figyelmünket az HBO-n megtekinthető A legharsányabb hang című sorozat, ha a) nincs Trump elnöksége, b) nem veszi kezdetét a metoo-korszak, c) nincsenek magyar áthallások. Mert a szakmailag elkötelezett médiatörténészeken kívül valószínűleg – legalábbis nálunk – a fenti fejlemények hiányában nem sok mindenkit érdekelne Roger Ailes tündöklése és bukása, valamint az általa teremtett Fox News hírcsatorna története. Viszont a helyzet az – már amennyiben a sorozatot hiteles forrásnak tekintjük –, hogy ha nincs Ailes, jó eséllyel Trump sem ül be a Fehér Házba. Ha pedig nem változik meg olyan gyökeresen a munkahelyi zaklatások megítélése, ahogy az az utóbbi pár évben történt, valószínűleg ennek a republikánus médiagurunak a magánéleti rémtettei sem kapnának ekkora figyelmet, de legalábbis nem helyeződött volna épp erre az életrajzi szálra ekkora hangsúly.

Magyar választópolgárként pedig azért dermesztő élmény végigkövetni ezt a dicstelen életutat, mivel mindaz, ami a tengerentúli médiában már viszonylag hosszú ideje magától értetődő sajátosság, annak valamiféle olcsóbb, fröccsöntött másolatát ízlelgetjük mi is itthon az utóbbi években.

Csak néhány „vívmány”, amelyet jórészt Ailes áldásos tevékenységének köszönhetünk: sorosozás (bizony, újabb hungarikumnak inthetünk búcsút), ellenséggyártás, tények helyett sugalmazások tálalása hírként, a politikai ellenfelek megsemmisítése érdekében gátlástalanul elkövetett karaktergyilkosságok, a társadalom felosztása igazi és nem igazi hazafiakra, a nekünk nem tetsző politikai formáció legitimitásának és nemzetépítő szándékainak megkérdőjelezése. És sorolhatnánk hosszan az újfajta hírgyártás és újságírás ismérveit, de talán felesleges is, hiszen mára már a Fox által elvetett sárkányfogak a magyar médiaugaron is bő termést hoztak.

A sorozat végére érve ráadásul egy meglehetősen kellemetlen kérdés is motoszkál az emberben. Elképzelhető, hogy valójában az egész trumpizmust, továbbá a józan és racionális vitákat partvonalra küldő, véleménybuborékok sokaságát felpumpáló közbeszédet (vagy inkább közbeszéd-képtelenséget) ennek az embernek köszönhetjük? Az állítás nyilván túlzó, ám a széria nagyjából ilyen jelentőségűre nagyítja fel Ailes korpulens alakját és kétes munkásságát. És miközben krimiszerűen izgalmasan tálalja, és igen közelről és lélektanilag is hitelesen mutatja be a csatorna működését, valamint az ott zajló emberi drámákat, a politikai közeg megmutatása elnagyolt skicc marad csupán.

Persze lehet, hogy az alkotók célja éppen ez volt, vagyis megmutatni azt, hogyan lehetett ez a ravasz szörnyeteg királycsináló a hazájában, hogyan ettek a tenyeréből a politikusok, és hogyan dolgozta ki voltaképpen a trumpi világkép alapjait a gyakorlatban, nézők millióit erősítve meg abban, hogy az Egyesült Államok megmentésre vár, az amerikai erkölcsöket pedig újra meg kell erősíteni. Azon a téren valóban zseninek számított Ailes, hogy jobban ismerte az általa megszólítani kívánt célközönséget, mint azok saját magukat. Filozófiája pofonegyszerű, ám annál hatékonyabb volt: az embereknek nem valódi tudást kell adni, hanem annak az illúzióját, hogy már tudnak valamit. Ezután már csak a folyamatos ahaélményekre és a megerősítésre van szükség.

Sikere nem csak azon alapult, hogy folyamatosan és gátlástalanul sértett meg tabukat és ment szembe a politikailag korrekt közbeszéd normáival (például a Fox volt az, ahol szeptember 11-én az égő tornyokból kiugró áldozatok látványával szembesülhetett a néző, vagy ahol félig viccesen terroristának aposztrofálták Obamát), hanem a tökéletes helyzetfelismerésen. Ailes meg volt róla győződve – és nem alaptalanul –, hogy a keleti és a nyugati part elitje elfelejtette és magára hagyta az ország közepén tengődő fehér munkásosztályt. Kizárólag őket kívánta megszólítani. És célba talált. Ilyenformán nem tűnik túlzásnak azt mondani, előkészítette a terepet Trumpnak, aki nem mellesleg maga is otthonosan mozgott a televíziózás világában.

Ailes bukását nem szakmai baklövések okozták. Az általa felépített Fox hosszú időn át őrizte piacvezető pozícióját az amerikai piacon a hírcsatornák között. A dicstelen végkifejletet végtelenül álszent és cinikus személyiségének köszönhette: miközben Istenről, keresztény országról és családi értékekről prédikált, évtizedeken át terrorizálta lelkileg és zaklatta szexuálisan a munkatársait. Végül az egyik áldozat bátorsága és tettrekészsége kellett ahhoz, hogy megtörjön ez ügyben a hallgatás, és sorra álljanak elő a sorstársak is a maguk történetével. Egy idő után a tulajdonos Murdoch családnak már annyira kezdett kínossá válni a botrány, hogy megváltak a csatorna megálmodójától, aki nem sokkal később, hatalmától megfosztva, súlyos betegségektől gyötörve meghalt.

A legharsányabb hang profin felépített, dramaturgiailag végig rendkívül feszült és remek színészi alakításokat felvonultató sorozat, amely a végére nemhogy kifáradna, de egyre izgalmasabbá és nyomasztóbbá válik. Nem mellesleg az elsőre meglehetősen komikusan kövérre elmaszkírozott Russel Crowe jutalomjátéka is, aki lubickol a szerepében. Egy idő után már nem is őt látjuk, hanem azt, ahogy életre kelnek kollektív tudatalattink legsötétebb rétegei, ezúttal egy falánk, kéjenc, cinikus és paranoiás hipokrita alakjában.

A legharsányabb hang (The Loudest Voice) amerikai drámasorozat, 55 perc, 2019 hang

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/37. számában jelent meg, 2019. szeptember 13-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/37. számban? Itt megnézheti!