Közleményt adott ki a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Doktori Tanácsa azt követően, hogy Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke szeptember elsején azt találta mondani az ATV Egyenes Beszéd című műsorában: „Karsai Györgynek én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő”.
Az SZFE Doktori Tanácsa Facebook-bejegyzésében azt írja, hogy szerintük Vidnyánszky gondolkodása és beszédmódja a kirekesztő: „Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány kuratóriumának kinevezett elnöke – a párbeszéd fontosságát ecsetelve – olyan szavakkal illette egyetemünk professzorát, a Doktori Iskola vezetőjét, amelyek a nemzetből és a keresztény kultúrkörből való kitaszítással egyenértékűek.”
– Karsai György egyetemi tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője. Minden akadémiai struktúrában ez a legmagasabb szakmai-tudományos poszt, melyre több évtizedes (akár művészi, akár tudományos) alkotó munkával, mérhető és dokumentált nemzetközi elismertséggel, jelentős akkreditációs súllyal válik választhatóvá egy oktató – folytatják. Mint hozzáteszik, Karsai több ezer hallgatót tanított szerte Európában, tucatnyi doktoris kurzust tartott a világ nagy egyetemein, és színházi aktív-elemző előadásaiból inspirálódva több színházi formáció jött létre.
„A kirekesztő beszédmód használata azonban Vidnyánszky Attilát nemcsak a kuratórium, hanem bármiféle nemzeti és/vagy oktatási intézmény vezetésére alkalmatlannak mutatja. Amennyiben az őt posztjára helyező kulturális kormányzat és a kuratórium tagjai nem határolódnak el e fogalmazásmódtól, maguk is cinkossá válnak a megengedhetetlen kirekesztésben” – zárják közleményüket nemcsak a Doktori Tanács, hanem az SZFE polgárai nevében is.
Az ügy előzménye, hogy a kormány döntése szerint szeptember 1-től alapítványi formában működik tovább az SZFE. Az átalakítás ellenzői szerint az egyetemet belekényszerítik ebbe, amelynek valódi célja az erőszakos térfoglalás. Komoly felzúdulást keltett az is, hogy Vidnyánszky Attila került az alapítványi kuratórium élére. A Színművészeti vezetése hétfőn bejelentette lemondását. Így távozik Upor László rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, Novák Eszter oktatási rektorhelyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó, Bagossy László, az SZFE Színházi Intézetének vezetője, Balázs Gábor, az SZFE Film- és Médiaintézetének vezetője, illetve az egyetem szenátusának valamennyi választott tagja.
Az egyetem hallgatói hétfő este demonstráltak, majd elfoglalták az intézmény Vas utcai épületét, és blokádot emeltek, Vidnyánszky lemondását követelve. A Magyar Hang értesülései szerint a diákok elkötelezettek, addig tartják magukat, amíg erre lehetőségük van.
Szerdán a Színművészeti már lemondott vezetői fagyos légkörű találkozón vettek részt a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökkel. Upor László sajtótájékoztatójukon elmondta, hogy a hosszúra nyúlt találkozó lényege az volt, hogy kiderüljön, a lemondásukat hétfőn bejelentő vezetők továbbra is azon vannak, hogy az oktatás elindulhasson az intézményben. A távozó vezetők és a kuratórium álláspontja olyan messze van egymástól, hogy azokat most sem sikerült egymáshoz közelíteni.