Nádasdy Ádám a szavak embere, de a fényképek, főleg a régi fotográfiák nagy rajongója is. Szeret elrévedezni a régmúlt elesett pillanatain, felidézni egy-egy évtized jellemvonásait. Tudva ezt a szokását, a Kossuth Kiadó felkérte, hogy tízéves Fortepan gyűjteményének 1890 és 1989 közti időszakából minden egyes évhez kapcsolódva válasszon ki egyet-egyet (Horváth Edit előválogatásából), s írjon hozzájuk néhány röpke gondolatot.
Egy óbudai műtermi fényképész névjegyével indul az emlékezés, amelyben feltűnnek a millennium idején napernyővel korzózó hölgyek, hídépítők és hajógyári munkások, primadonnák és bakák, ahogy rádöbbenhetünk arra is, hogy Chualongkorn sziámi király látogatásakor a körúton még a bal oldali forgalom szabályai szerint hordták az árut a lovaskocsik, a tabáni gazdasszonyok pedig még akkor is a hízót etették, amikor a haladó ifjúság már „kísérleti adásokat csípett el az éterből”. Elvonul előttünk a királyi koronaőrség, miközben az Erzsébet hídon már robog 27-es villamos, hamarosan azonban már az óvodákban is gázálarcot viselnek a gyerekek, az iskolások meg horogkereszt alatt fakadnak dalra, József Attilát a háború árnyékában temetik újra először, majd a magyar mellett a szovjet lobogó is megjelenik a zászlótartókban. Az újjáépült Lánchíd avatóünnepségén az a Rákosi mond beszédet, aki sokkal jobban kedveli a klasszikus formavilágnál a szocreált, ezért a semmiből fel is építteti Sztálinvárost (ma Dunaújváros).
Vannak évek, amikor sorra készülnek az agitprop célú képek, de egyszer csak más világ jön, mások leszek az újságok is, hacsak pár hétre is. Aztán elérkezik a legvidámabb barakk évtizede, a kádári konszolidációval pedig már a szépségverseny sem lesz megvetendő, szép lassan már nálunk is kinyitnak az első önkiszolgáló boltok, ahogy divat lesz kempingezni is, ez idő tájt pedig mindenki a rumosdió- és grillásfagyit nyalja. Megjelennek az aszfaltbetyárok, a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe való belépést pedig egy tatár beefsteakkel és Berci módra készült tojástállal lehet illően megünnepelni az Árpádhíd étteremben. És vannak olyan évek is, amikor a hiánygazdaság ellenére sok helyütt lehet már kólát kapni, amiért már akár Adyval is lehet fizetni.
Ezekben az időkben sokan erdei látképes gigantposzterrel díszített társbérletben tengetik életüket, harisnyájukat pedig szemfelszedőhöz viszik. A csehszlovák és magyar határt még gépfegyveres határőrök védik, a félpályásan elkészült autópálya-szakaszokon pedig már a rendőrök is beüzemelik az első „Traffipax”-ot. A rendszerváltáshoz közeledve az Ifi park is a végóráit éli, hiánypótlásnak azonban már áll a Petőfi Csarnok, és elrobog az első magyar nagydíj.
Aztán minden egyre könnyebb lesz, miközben a szülők az erdélyi falurombolás ellen tüntetnek, sok gyerek otthon már a Commodore 64-et gyepálja. Majd elérkezik a rendszerváltás éve: 1989 azonban nemcsak nekünk, de az NDK-soknak is emlékezetes marad, sokan a budai nyugatnémet konzulátus előtt vernek maguknak tábort.
A vasfüggöny átvágásával Nádasdy visszaemlékezése is véget ér, pedig olvasnánk még arról is, milyennek látta az azóta eltelt három évtizedet. Nádasdy gondolatai ezerfelé kalandoznak, mesél politikatörténetről, a közlekedés fejlődéséről, irodalomról vagy egyszerűen csak arról a hangulatról, amely egy kép alapján felszínre tör benne.
A 100 év – 100 kép – 100 gondolat című könyv épp olyan, mint egy családi fotóalbum, amelyben minden képhez akad valakinek egy sztorija, amelyet jó időről időre újra mesélni, ráadásul ezek a képek segítenek a múltunkon keresztül kicsit talán megérteni a jelenünket is.
Nádasdy Ádám: 100 év – 100 kép – 100 gondolat. Kossuth Kiadó, 2020. 5990 Ft.
