A rezsinövekedés miatt csak heti háromszor tud majd játszani a dunaújvárosi színház

A rezsinövekedés miatt csak heti háromszor tud majd játszani a dunaújvárosi színház

Rezsi (Fotó: Kwon Junho / Unsplash)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nehezen vagy egyáltalán nem is tudják majd kigazdálkodni a növekvő rezsiárakat az egyes színházak, derült ki az Index cikkéből. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban minden árammal működik, így várhatóan ötszörösére nőhetnek majd a rezsiköltségek. Ezért döntött úgy a színház, hogy már csak heti három napon, csütörtökön, pénteken és szombaton lesznek előadások. A tervezett nyolc bemutatóból pedig csak hetet tudnak összehozni, fejtette ki a lapnak Őze Áron színházigazgató. Őze szerint a kétirányú támogatással, tehát hogy közös fenntartó az önkormányzat és a kulturális kormányzat, még viszonylag biztonságban érezhetik magukat. A „kötelező takarékoskodás” ellenére a városi klubot már nem is tudják szeptembertől működtetni, azért azt visszaadják az önkormányzatnak. Továbbá a színházat ezután már nem fogják tudni ingyen vagy nagy kedvezménnyel bérbe adni senkinek. A következő évadban nagyjából ötven előadással lehet majd kevesebb, mint korábban.

A fővárosi Spinoza Színház eközben egyenesen a bezáráson gondolkodik. Sándor Anna igazgató kifejtette, egyértelműen gondolkodnak nemcsak a téli, de a végleges bezáráson is. Nemcsak a rezsiköltségek, de több más tényező miatt is felmerült az ötlet. Sándor Anna kifejtette, hetvenfős nézőtérrel és az alacsony, de elérhető jegyárakkal nem is igen tudnak többet termelni.

Nemcsak a színházak, de a Nemzeti Múzeum is segítségre szorul a rezsiárak emelkedése miatt. L. Simon László,a múzeum főigazgatója a Spirit FM reggeli műsorában úgy fogalmazott, nem szabad elhallgatni, hogy vannak problémák, az állami intézményrendszert is komolyan érinti az áremelkedés. A múzeumnak negyven telephelye van, hozzájuk tartozik a sárospataki és az esztergomi vár, de a visegrádi királyi palota is. „A villanyszámlánk a tavalyi 100 millió forintról 520 millió forintra emelkedik ebben az évben, és most van egy központosított közbeszerzés a gázbeszerzésre, abból az látszik, hogy 100 millió forintos kiadás helyett év végéig plusz 250 milliós kiadásra számíthatunk”, jelentette ki a korábbi fideszes képviselő, aki bízik benne, hogy további kormányzati kompenzációra lesz lehetőség.