A turisztika mostohagyermekei: az aquincumi amfiteátrumok

A vak is látja, hogy az elmúlt években egyre jobban pörög a turizmus Magyarországon, és ennek hatásai leginkább Budapesten érződnek. A belváros elskanzenesedése, az Airbnb ingatlanárakat is erősen felfelé toló hatása, a Király utcai bulinegyed tömegnyomora, a kismillió városnéző busz, túra, vagy épp az ide érkező fiataloknak szervezett esti kocsmatúrák jelzik, hogy szűk egy évtized alatt is mekkorát változott a főváros arculata, a környezet a turizmus hatására. Ez pedig igen nagy hatással van a gazdaságra is, jelentős bevételt hoz a városnak, az egyes budapesti kerületeknek, a szállodaiparnak, a vendéglátósoknak, a teljes ágazatnak. Persze az egyértelmű pozitívumok mellett a turistaözönnek megvannak az árnyoldalai is, gondoljunk csak a bulinegyed nyűgjeire, amely nemrég egy, a bulihelyek nyitvatartása miatt kiírt sikertelen népszavazásban vált látványossá.

A turisztika kiemelt szerepét jelzi, hogy amint azt Guller Zoltán, Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója március elején a köztévé Itthon vagy! című műsorában megjegyezte: Magyarország új turisztikai arculatának, stratégiájának kiépítésében, reformjában, többek között a kormányfő lánya – a turisztikában egyébként évek óta tevékenykedő, arra egyes források szerint nagy befolyással bíró –, Orbán Ráhel is részt vesz, mint Guller egyik fiatal segítője. Férjével, Tiborcz Istvánnal ott voltak 2016 februárjában az új stratégia megálmodásának nyitóeseményén, ahol Andy Vajna és Rogán Antal vázolták az előzetes terveket.

S miközben lassan kiírhatjuk a „Megtelt” táblát Budapestre, az is látszik, hogy míg a XIX–XX. század fordulóján, a reformkorban és utána a dualizmus idején épült műemlékeket – mint a Lánchíd, a Parlament, a Bazilika, a Citadella, vagy épp a középkori maradványok tarkította budai vár – orrvérzésig reklámozzák, addig Budapest ókori római emlékei méltatlanul alulreprezentáltak a város arculatának turisztikai promóciójában. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezek az emlékek katasztrofális állapotban lennének, vagy épp ne történtek volna fejlesztések, ne zajlanának állagmegóvó munkálatok. Így például az illetékes Aquincumi Múzeum még 2007-ben megkapta a korábbi Elmű áramátalakító épületét, ahol új, a modern igényeket kiszolgáló kiállítóterek nyílhattak. De említhetnék a Meggyfa utca 21. szám alatt található Hercules-villát, amelynek felújítási munkálatai épp most fejeződtek be, így ismét minden vasárnap látogatható 11 és 13 óra között, miközben nemrég megkezdődtek a Szentendrei út mellett elterülő Aquincum polgárvárosi rommező Nagy közfürdő elnevezésű épületének romkonzerválási munkálatai is.

Ugyanakkor ez a maga nemében párját ritkító, Kr. u. I. és IV–V. század közötti örökség nem kap akkora figyelmet, amekkorát illene. Noha az egykori Aquincum, a mai Óbuda területén fekvő polgárváros, a tőle délre elhelyezkedő légiótábor, és a körülötte kialatkult katonaváros nem mérhető Rómához, de az elmúlt másfél évszázad modern régészeti kutatómunkája igen jó eredményeket ért el.

Ugyan nem reprezentatív felmérés, de mégis jól érzékelteti ezt a mellőzöttséget, hogy a Budapestre látogató külföldi ismerőseim gyakran kérik tőlem, mutassak már nekik valami olyasmit, amit nem igen találnak meg a város turisztikai ajánlóiban. Így rendre az aquincumi romok közé kalauzolom őket, bemutatva az ókori Pannónia és a térség történetét, a ma is látható emlékműveit, a rommező mellett például a két, katona- és polgárvárosi amfiteátrumot is. S mindig csodálkozva kérdezik, miként lehetséges, hogy mindez nincs kidomborítva Budapest turisztikai arculatában, miért nem bombázzák ezzel is az ide látogatókat?

Jó kérdés, hiszen a paletta majdnem teljes: egy komplett civil település – fórumkörzettel, főutcával, templomokkal, lakóházakkal, köz- és magánfürdőkkel, nagy piacépülettel –, vízvezeték, katonai tábor benne kórházi funkciót is ellátó fürdővel, környékbeli villaépületek, helytartói palota, az egykori birodalmon kívül barbár területen (a Duna pesti oldalán, a Március 15. téren) álló ellenerőd és a már említett két amfiteátrum.

Ez utóbbiakkal pedig már csak azért is érdemes kicsit többet foglalkoznunk, mert amellett, hogy az amfiteátrumok az ókori római mérnöki-építészeti teljesítmény egyik csúcsának számítottak, a budapesti arénák több szempontból sem átlagosak. Már az unikum, hogy egy közigazgatási térségben két ilyen monumentális épület is ismert, látogatható. (Az egymáshoz közeli amfiteátrumok építése főleg a határmenti római tartományokra jellemző, ahol a polgárváros-(katonai tábor)-katonaváros szerkezet miatt mindkét település lakói számára építettek egy-egy ilyen létesítményt.) A Római Birodalom területén egyébként nagyjából 230 amfiteátrum ismert, és Rómán kívül mindössze három helyről tudunk, ahol két aréna maradványai is ismertek: ezek közül az egyik Aquincum, illetve a kettéosztott Pannonia másik fővárosa, Karnuntum, valamint az egykori Africa Proconsularis provincia (ma Tunézia) területén található Utica. Elvileg hasonló lenne a helyzet Brigetio (Komárom-Szőny) és például Vindobona (Bécs) esetében is, ám előbbiből egyelőre csak a katonavárosit, míg utóbbiból eddig egyik aréna helyét sem tudták pontosan beazonosítani. Ráadásul az amúgy ugyancsak impozáns rommezővel bíró Karnuntum nem egy turisztikailag felkapott nagyváros kellős közepén fekszik, hanem két alsó-ausztriai falu, Petronell és Bad Deutsch-Altenburg között.

S hogy a hűha-faktort fokozzuk, a Pacsirtamező utca 2–14. szám alatt található, 10–13 ezer fő befogadására alkalmas, 131,8 méter hosszú és 108,4 méter széles katonavárosi aréna 89,6×66,1 méteres küzdőtere nagyobb, mint a római Colosseumé – amelynek hasonló paramétere (mindössze) 83×48 méter. A rommező túloldalán, a HÉV Aquincum megállójánál található polgárvárosi ennél kisebb, a 6000-7000 férőhelyes létesítmény 86×75,5 – míg küzdőtere 53×45,5 méter volt. A két létesítmény egyébként a földamfiteátrumok körébe sorolható, amelyeknél a lelátást biztosító rézsűt két gyűrűfal közé döngölt földből alakították ki. Erre kerültek a lelátó kőpadjai, melyek közül néhányba a páholy egykori tulajdonosának nevét is belevésték.

A meglévő feliratos források alapján mindkét építményt Antoninus Pius (138–161) uralkodása idején emelték, és nagyjából kétszáz évig használták. Mindkettőhöz tartozott egy-egy, a gladiátorjátékok védnökének, a végzet istennőjének, Nemesisnek emelt kis szentély. Sőt, a polgárvárosi aréna mellett nyugatra gladiátor-laktanya állhatott a közepén egy toronnyal. A kőkerítéssel, 110×42 méteres udvarral körbevett kiképzőközpontot kövezett út kötötte össze az amfiteátrum nyugati kapujával, ma egyébként föld fedi a területet. Közben a katonavárosi arénának honfoglaláskori továbbélése is ismert, a későrómai időkben a határvédelem részét képező, erődként funkcionáló épület a kora középkori krónikákban szereplő Kurszán vára lehetett.

Minden adott lenne tehát, hogy az 1880 körül feltárt polgárvárosi, és az 1935-41 között megásott, majd 1942-ben rekonstruált katonavárosi arénák hangsúlyos szerepet kapjanak a formálódó budapesti turisztikai stratégiában.

[caption id="attachment_922" align="alignnone" width="1000"]

Hogy a történet picit bonyolultabb legyen, a két amfiteátrum a fellelhető adatok szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez tartozik; az MNV honlapján elérhető Az állam kizárólagos tulajdonában levő dolgok című dokumentum harmadik, Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő műemlékek és műemlékegyüttesek alfejezetében. Így elvileg ezek turisztikai hasznosításában sem a III. kerületi önkormányzat, sem az Aquincumi Múzeum nem illetékes. Régészeti forrásaink szerint az elmúlt években nem is igen történt ilyen jellegű hasznosítás, amelyet mindkét esetben az is nehezít, hogy az amfiteátrumok két elképesztően forgalmas út mellett fekszenek. Igaz, azt se láttuk, hogy például zajcsökkentő fallal próbálkoztak volna ezen javítani. S ugyan a múzeum az elmúlt években is több, iskolásoknak rendezett oktatási programot, táborokat szervezett, ahogy a május 12. és 13. között megrendezésre kerülő Floralia – Római tavaszünnep Aquincumban alatt szintén vannak rendezvények a polgárvárosi amfiteátrumban, de ezt nem tekinthetjük turisztikai imázsépítésnek, amely amúgy sem egy múzeum feladata lenne.

A katonavárosi amfiteátrumot közben épp most zárták le a látogatók előtt, így a ballagási szezonban például a környező iskolák, ha akarnának sem tudnak odaszervezni semmilyen nyíltszíni rendezvényt. Az MNV honlapján elérhető 2018. évi közbeszerzési terv szerint (45000000-7 CPV-kóddal) épp áprilistól építési munkák zajlanak, ám ez egyelőre nem látszik, május elején ugyanis ott jártunkkor ennek még semmilyen jele nem volt.

[caption id="attachment_925" align="aligncenter" width="1200"]

Mivel az önkormányzat sincs döntési pozícióban, így a kerület 2009-es Integrált Városfejlesztési Stratégiájában, majd az ennek folytatásaként 2014. decemberében kiadott Települési stratégiai dokumentumban, illetve az Örökségvédelmi hatástanulmányban is csak érintőlegesen szerepelnek az amfiteátrumok. Elérhető viszont Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának egy korábbi, még 2006-ban publikált turisztikai koncepciója, amelyben konkrét ajánlások voltak a polgárvárosi amfiteátrum infrastrukturális fejlesztéseiről.

„Mindenképp javasoljuk a polgárvárosi amfiteátrum felújítását, az alapvető kiszolgáló létesítmények telepítésével, valamint szükséges a nézőteret és a küzdőteret kulturális rendezvények befogadására alkalmassá tenni. (…) Szintén fontos megoldandó kérdés a műemlékek közötti közlekedés, hiszen például a romterületről az amfiteátrumba átjutni erősen életveszélyes mutatvány, különösen a látogatók mintegy felét kitevő iskolás csoportok számára. Mindenképpen hasznos volna, ha legalább egy ideiglenes kerékpáros és gyaloghíd elkészülhetne a Szentendrei út felett. A parkolási lehetőségek bővítése mellett mindenképp kiemelt figyelmet kell fordítani a tömegközlekedési eszközzel és a kerékpárral érkezőkre. A kerékpárosok számára a megfelelő őrzött tárolók és az útbaigazító táblák a legfontosabb fejlesztendő területek. A HÉV-vel, busszal illetve vonattal érkezők számára rendkívül fontos lenne az, hogy már a „megállóban kezdődjön a Múzeum”, tehát hogy a jelenlegi zéró információ helyett a múzeum arculatába illeszkedő nagyméretű, többnyelvű tájékoztató táblák kerüljenek a megállókba” – írták immár 12 éve. Ebből mára egy jelzőlámpa korszerűsítés, és egy kétnyelvű tábla közvetlenül az aréna melletti kifüggesztése az, ami megvalósult. (A katonavárosinál egyébként most is csak egy magyar nyelvű tábla található.)

A budapesti római amfiteátrumok turisztikai hasznosításáról régészeti és vagyonkezelői vonalon is érdeklődtünk, ám lapzártánkig nem kaptunk választ kérdéseinkre. Azt csak remélni lehet, hogy nem a Március 15. téri irányvonal mentén halad az ókori örökség arculattervezése. Ahol még a Rogán Antal vezette önkormányzat uniós forrásokat is felhasználva úgy újította fel a területet szűk egy évtizede, hogy ugyan helyeztek el Pannóniát és Aquincum történetét bemutató tájékoztató táblákat és a dunai határvidék római katonai erődjeinek monumentális, járófelületre készített óriástérképe is remek, de sajnos az ott álló ellenerőd romjainak egy részét visszatemették. A Contra-Aquincumként is ismert erősség romjait ma egy üveginstalláción át nézhetjük meg, már ha nem süt nagyon a nap, mert akkor szinte semmi sem látszik belőle. Állítólag annak idején volt arról szó, hogy ugyan lefedve, ám egy zárható lépcsősorral a járószint alatt látogathatóvá kellene tenni, de ez végül sajnos nem valósult meg. Nagyon bízunk benne, hogy a főváros turisztikai arculatában illetékesek épp ellenkező előjellel meglátják a város ókori örökségében rejlő lehetőségeket is.