Válhatott volna belőle megkeseredett ember. Pörölhetett volna a Jóistennel elrontott gyerekkoráért, az ostoba hatalom által tőle elrabolt édesapjáért. Ám Böjte Csaba egészen más utat választott. „A sötétség a világosság hiánya – mondta az egyik vele készült beszélgetőkönyvben (van ilyenből jó pár, bátran ajánljuk őket olvasásra). – Nem lehet összetörni és kilapátolni az ablakon. Sokkal egyszerűbb, ha meggyújtunk egy gyertyát. Tehát nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt a saját életünkben és a másokéban egyaránt.”
Böjte Csaba ferences szerzetes csütörtökön lett hatvanéves. És hosszú-hosszú évek óta éppen ezt teszi: gyertyát gyújt. Kolozsváron született, autóvillamossági szerelőnek tanult, majd egy éven át a Hargitán dolgozott bányászként. Apja költő volt, akit a legsötétebb Ceausescu-időkben egy verse miatt börtönbe vetettek. Négy és fél évet töltött rácsok mögött, az ott elszenvedett megpróbáltatásokba halt bele. Fia – saját bevallása szerint – ekkor értette meg: a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Ekkor döntötte el azt is, hogy pap lesz. 1989-ben szentelték fel. Az egyik vele készült interjúban elmesélte, hogy amikor tele ambícióval Dévára érkezett, a katolikus közösségben alig néhány magyart talált. Vasárnapról vasárnapra öt-hat bóbiskoló, idős asszonynak prédikált – márpedig ő nem ezért állt papnak. Egy év múlva aztán kiderült, miért. A történet ismert: leverte a volt dévai ferences kolostorról a lakatot, és befogadott néhány utcagyereket.
„Egész klánok jártak ide" - Nem üvegbúra alatt élnek a pannonhalmi növendékek | Magyar Hang
Halmozottan hátrányos helyzetű és muszlim diák is tanul az elit iskolának számító, bentlakásos katolikus fiúgimnáziumban. A teljes riport.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány szervezésében ma majdnem hatezer gyermeket nevelnek szerte a Kárpát-medencében. Önmagában is elegendő egy egész életműnek. Ám Csaba testvér szerencsére még ennél is többet adott és ad a magyar közösségnek és a katolikus egyháznak. Olyan pap, akinek minden szavából hitelesség és nagy-nagy bölcsesség sugárzik. Mivel egész életét „terepen” töltötte, rengeteget tud az emberről, a bennünk lakozó jóról és rosszról. És arról: alapvetően mindenki inkább a jóra hajlamos. Hihetetlen sorsokkal találkozik. Árván, félárván maradt gyermekekkel, akiknek nélküle és alapítványa nélkül esélye sem lenne helytállni az életben. Valóságismerete óvja attól, hogy doktriner legyen: a vele készült beszélgetésekből, interjúkból, szentbeszédeiből kiderül, hogy tökéletesen magáévá tette a jézusi tanítást. Azt a Márknál található evangéliumi részt is, amelyet éppen e hét kedden olvastak a világ templomaiban, és amely arról szól: a szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az emberfia ura a szombatnak is.
Böjte Csaba sosem ítélkezik. Nem ítéli el asszonyt, aki elválik erőszakos férjétől. Nem ítéli el azt, aki önhibáján kívül vét az egyház szabályai ellen. Nem ragaszkodik a dogmákhoz – mindig az embert nézi. Mindeközben következetes: aki az alapítványa által üzemeltetett házba kerül, magyarul és katolikusként kell élnie. Minden cselekedete és megnyilatkozása: tanítás. Érdemes hallgatni, érdemes figyelni rá. A magunk érdekében.
„Neked van anyukád?" Karácsony az árvaházban, ahol gyermeklelkeket mentenek az elképesztő nyomorból | Magyar Hang
Angyalcsempészek Nagydobronyban. Riport.
A héten, a kultúra napján Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki. Jobb helyre nem is kerülhetett volna az elismerés. Magyarként és keresztényként boldogok és büszkék lehetünk, hogy Böjte Csaba kortársai vagyunk. Isten éltesse még nagyon sokáig!
