Aki hatalmat akar, nem rest hülyíteni az embereket

Aki hatalmat akar, nem rest hülyíteni az embereket

drMáriás (fotó: Székelyhidi Balázs)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Semmiképp sem nevezhető civilizáltnak, ami ma folyik Magyarországon, ahol a politikusoknak egy keserű kacaj kíséretében kéne eltűnődniük azon, mivé is váltak – mondta drMáriás, azaz Máriás Béla. Az Újvidéken született képzőművész, író, zenész az elmúlt tíz évet a hazai közélet groteszk megjelenítésének szentelte. Képein Mészáros Lőrinc szarkával tűnik fel, Soros György vámpírként riogat, Andy Vajna pedig a mélyszegénység mielőbbi felszámolásáért fohászkodik. Az évtizednyi alkotásból egy frissen megjelent művészeti album válogat: az Etűdök rókafűrészre és fröccsöntött szarkára című kötetben a festményeket Fábry Sándor rövid szövegei egészítik ki. A megjelenés kapcsán szerettük volna az alkotópáros mindkét tagját megszólaltatni, ám Fábry Sándor a Magyar Nemzet elmúlt hároméves működésére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni lapunknak. Mivel azonban drMáriás, mint kiderült, akár még Orbán Viktor bőrébe is képes belebújni, panaszra nem lehet okunk. Teljes interjú a Magyar Hang 4. számában. Részletek a beszélgetésből. – Tíz éve a galériák még félve állították ki a közélet groteszk világát provokatív szituációkban, képzettársításokban megragadó műveit, a festmények most albumban jelentek meg. A kánon részei lettek a korábban rizikósnak tartott alkotások, vagyis Mészáros Lőrinc visszavonhatatlanul beírta magát a magyar művészet történetébe?

– Amikor a címlapon Mészáros Lőrincet látjuk szarkával a kezében, azt hiszem, nem beszélhetünk megalkuvásról vagy odadörgölőzésről, de kanonizálásról sem. Az ösztönös, szabad kritikai hangvétel elidegeníthetetlen része a műveimnek, és ezt egy kötetbe szerkesztve sem veszítik el, továbbra is ez élteti őket. Az album tízévnyi alkotói munkát foglal keretbe, öt fejezetre bontva jelennek meg az ideológia és politika nemzetközi, illetve hazai nagyjai, a bűnözők, a celebek, végül pedig az úgynevezett katolikus kifestők formai megoldásainak átértelmezései

(…)

– Hadiállapot nem csak fegyverrel tartható fenn – fogalmazott egy interjúban. Milyennek látja ebből a szempontból a mai magyar közéletet?

– Jólétben az emberek, ha kevésbé vannak kiszolgáltatva az egzisztenciális félelemnek, nehezebben ijesztgethetők. Magyarországon ma nagyon sok a szegény ember, nagyon sokan vannak, akiknek nincs rá lehetőségük, hogy megfelelően informálódjanak a világról, így nem tudnak elmélyülni a dolgokban, képtelenek távolságot tartani az eseményektől, és ennek megfelelően véleményt alkotni. A háborús retorika használatával a politikusok pedig még csak nem is titkolják a küzdelmet: a migránsoktól Brüsszelen át Moszkváig zajlik a harc. Politika mindig is volt, és mindig is lesz, de nagy különbségeket látok abban, ahogyan ezt megpróbálják az emberekbe sulykolni. És ami ma Magyarországon zajlik, az semmiképpen sem nevezhető civilizáltnak.

(...)

– L. Simon László még kulturális államtitkár korában főnökét, Lázár Jánost ajándékozta meg az ön egyik festményével. A Lázár János piruettezik, miközben piros hó esik című alkotáson a korábban a Miniszterelnökséget vezető miniszter vadászöltözetben korcsolyázik a szürreális tájban. Megváltoztatja a festmény üzenetét, az alkotó szándékát, ha a mű éppen Lázár János falán lóg?

– Engem festőként nem érdekel, ki veszi meg a művet, amit létrehoztam. Ha Sztálin vásárol tőlem képet, annak ugyanúgy örülök, mintha Merkel vagy Soros György tenné. Érdekes ugyanakkor nyomon követni, hogy a képek egyfajta tükörként hogyan élnek tovább. Bár ma már nem olyan jó a barátság L. Simon László és Lázár János között, és a kép sokáig nem is került a falra, úgy tudom, nemrég mégis kiakasztotta. Sokan szeretik a róluk készült képeket, de a sértődött modellek sora sem volna rövid. A lényeg azonban az, hogy egy politikusnak, egy közéleti személyiségnek kell legyen legalább annyi önkritikája, hogy elfogadja ezeket a nem is annyira szélsőségesen durva értelmezéseket. Sértődés helyett egy szomorú mosollyal, vagy egy keserű kacajjal kellene eltűnődnie azon, hová jutott, mivé is vált.

A teljes interjút a Magyar Hang június 8-án, pénteken megjelent negyedik számában olvashatja. És hogy miről írtunk még? Itt megnézheti Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Ha teheti, kérjük segítse a független sajtót, fizessen elő a Magyar Hangra, vagy támogasson minket közösségi finanszírozási kampányunkon keresztül! Megvitatná az olvasottakat? Várjuk Facebook-oldalunkon.