Fején hatalmas szarvak, képén rémisztő vicsor: a kommunista Godzilla jóval inkább formázta az ördögöt, mint az eredeti őshüllőt. Nem csoda, hiszen az észak-koreai másolattal, Pulgaszarival van dolgunk, akit 1985-ben kimondottan azért hívtak életre, hogy ráverjenek a japán elődre. Mindezt persze a maga fapados módján, így a rém makettkülseje kapcsán nemcsak a Sátán, de a barátságos egyfejű, Süsü is eszünkbe juthatott.
Ne okolják viszont ezért szegény rendezőt, a dél-koreai Sin Szangokot. Kényszer hatására cselekedett. A filmest a hetvenes évek végén raboltatta el az észak-koreai vezető fia, a később az állam élére lépő Kim Dzsongil, méghozzá abból a célból, hogy népszerű műveket készítsen számukra, így befolyásolva a sztálinista diktatúra nemzetközi megítélését. Kim maga is őrült filmrajongó volt, gyűjteménye több mint 20 ezer videókazettából és DVD-ből állt. Egyik fontos szeretője, Szong Hjerang [Song Hye-rang] pedig számos filmben szerepelt. (Tőle született a diktátor legidősebb fia, Kim Dzsongnam, aki ellen tavaly követtek el merényletet.)
Meglehet, filmek iránti rajongása hozta, hogy az állam nem is reagált olyan élesen a South Park alkotóinak bábfilmjére, az Amerika Kommandó: Világrendőrségre. Pedig a 2004-es szatíra jóval keményebb volt, mint tíz évvel későbbi társa, az észak-koreai hekkertámadást is maga után vonó Az interjú. Trey Parker és Matt Stone filmjében Kim Dzsongil állt az összeesküvés mögött, amelyben a híres amerikai színészek hasznos hülyeként küzdöttek országuk (vezetése) ellen.
Ha a valóságban Alec Baldwinékat nem is tudta felhasználni a diktátor, Sin Szangokkal azért sikerrel járt. Igaz, nála az olcsó manipulációnál egyszerűbb trükköt alkalmazott: elraboltatta. Pontosabban előbb a feleségét, Cshö Unhit vitette el Hongkongból 1978 januárjában, hogy aztán a nő eltűnése miatt még a rendezőre kezdjenek gyanakodni. A férfi kereste is egy darabig, de aztán inkább a válás mellett döntött, és új családot alapított. Kár volt: hat hónappal később őt is megtalálták Hongkongban.
Fényűző körülményekkel várták Észak-Koreában, de azt nem árulták el neki, mi történt feleségével. Nem volt könnyű dolguk vele, kétszer is próbált megszökni, így végül börtönbe zárták. Onnan 1983. február 23-án távozhatott, másfél héttel később pedig egy Kim Dzsongil által szervezett ünnepségen újra találkozhatott Cshövel. A külvilág persze erről mit sem sejthetett ekkoriban.
[caption id="attachment_11881" align="alignnone" width="812"]
Mi történik Koreában? – tette fel például a kérdést az Amerikai–Kanadai Magyar Élet 1984 áprilisában. A lap pozitív hírrel nyitott, Észak- és Dél-Korea közös olimpiai csapat felállítását fontolgatta. Majd hozzátette: „mindez nem jelenti azt, hogy az észak- és dél-koreai kapcsolatok minden tekintetben rózsásakká váltak. Az AP hírügynökség jelenti Söulból, hogy újra előtérbe került az 1978-as elrabolt két dél-koreai színész esete.”
Az újság felidézte a rejtélyes eltűnéseket, majd megjegyezte, a dél-koreai nemzetbiztonsági gyanú szerint az eset mögött Kim Ir Szen elnök fia áll. „A szervezet szerint Észak-Korea azt tervezi, hogy a színészpárt vagy Fongjanban [Phenjanban – szerk.], Észak-Korea fővárosában, vagy egy kelet-európai országban nyilvános konferencián mutassák be, mint állítólagos menekülteket. A propaganda-konferenciát április 15-ére, Kim Il Sung [Kim Ir Szen – szerk.] észak-koreai elnök 72-ik születésnapjára tervezik” – írta ekkor az Amerikai–Kanadai Magyar Élet. A nyilvános tiltakozás meg is történt: még 84 áprilisában egy belgrádi konferencián kellett cáfolniuk az állítást.
A lap legközelebb már csak két évvel később írt a házaspárról, mikor annak sikerült az Egyesült Államok bécsi nagykövetségén jelentkeznie, és politikai menedékért folyamodnia. „A Kyodo japán hírügynökség úgy tudja, hogy a koreai művészházaspár Budapestről érkezett Bécsbe” – hogy mi se maradjunk ki a sztoriból.
A szökésig eltelt nyolc év alatt viszont számos filmet kellett készítenie Észak-Koreában az addigi sikeres rendezőnek. Mindezt az akkor még csak nem is az ország élén álló Kim Dzsongil utasítására, aki a színfalak mögött már régóta igyekezett átvenni a tényleges vezetést. Jutott azért ideje a szórakozásra is, gyűjteménye véleményezésébe pedig bevonta a házaspárt: napi négy filmről kellett kritikát megfogalmazniuk. Csoda, hogy ezek mellett maradt idejük a forgatásra, mindenesetre 1983 októberétől több filmet is készítettek Észak-Koreában. Ezek közt akadt Kim Ir Szen színdarabján alapuló történelmi dráma (Toraodzsi anhun milsza), de olyan musical is, amely először mutatott csókjelenetet a helyi mozikban (Szarang szarang ne szarang).
Az utolsó, legimpozánsabb darab volt az 1985-ös Pulgaszari, amely a középkori Koreába kalauzolta el a nézőt. A sztori szerint a helyi földművesek lázadásában a résztvevők váratlan helyről kaptak segítséget. Egy fiatal nő véletlenül megszúrja az ujját, vérét sárkányfigurájára csöppentve, amely valódi szörnyként kel aztán életre. „A kényszer alatt rendezett filmben háromágú szigonnyal lőnek a két lábon álló monstrumra, ami azonban a hagyományos fejfedőben, a katban menekülő nép számára legfeljebb múló haladékkal szolgálhat” – elevenítette fel a film legszórakoztatóbb perceit Csontos János 2012 júliusán a Magyar Nemzetben.
Pulgasari (1985) Trailer
http://www.videoupdates.net/2009/04/pulgasari-1985.html A Japanese trailer for the infamous North Korean kaiju film, Pulgasari. Produced by Kim Jong-il and directed by a kidnapped South Korean filmmaker, the film tells the tale of a monster who grows to massive size by eating iron and helps a poor village rebel against their ruthless emperor
Pulgaszari mintha csak a kommunizmus tökéletes szimbóluma lenne, a földművelők oldalán száll be a küzdelembe, és porig rombolja a császár palotáját. Étvágya viszont nem csökken, s így nem is köszönt be a dicső népi demokrácia: Pulgaszari már a gazdálkodók eszközeit kezdi felzabálni. Meg kell hát állítani, mielőtt túl késő lenne. Ha azt nézzük, Kelet-Európának öt évvel később sikerült is a menekvés, Észak-Korea ezzel szemben azóta is a diktatúrát nyögi. Persze más szándékai lehettek a Pulgaszarinak, a felszínen legalábbis: az ellenőrizetlen kapitalizmus áldatlan hatásait igyekeztek megmutatni az elszabadult monstrumon keresztül.
Sin Szangok később, már az Egyesült Államokban újra feldolgozta egyébként történetét. Az 1996-os Galgamethet Romániában forgatták, a filmet pedig Sean McNamara rendezte.
A Pulgaszari ugyanakkor sokáig rejtve maradt a külvilág elől, miután a rendező szökését követően Kim Dzsongil nem engedte ki a filmet az országból. Ez így volt egészen 1998-ig, amikor is egy japán kritikus kampányolni kezdett a bemutatójáért, mondván, ez élénkítheti is a gyatra észak-koreai gazdaságot. Ahogy a Guardian 2003-ban felidézte, az érv hatott.
A szörny alakja egyébként egy mitikus koreai vasevő rémre, a pulkaszarira épült. A Koreai Filmstúdión keresztül maga Kim Dzsongil biztosította a film gyártásához szükséges forrásokat. A japán előkép konkrétabban is megjelent, miután a mű az 1984-es The Return of Godzillát igyekezett másolni. Még a japán szörny alkotói, a Toho Stúdió emberei is részt vettek a Pulgaszari vizuális effektjeinek megalkotásában. Igaz, ők eközben azt hitték, egy kínai produkció gyártásában vesznek részt.
Hogy hatásosan sikerült ijesztegetniük, vagy a végeredmény jóval inkább mondható szórakoztatónak, arról az érdeklődők kedd este személyesen is meggyőződhetnek a Bem Moziban. A Béka Filmklub nyolc órakor kezdődő vetítése után pedig Salát Gergely sinológussal beszélgetnek a szervezők az észak-koreai filmgyártásról, és a Pulgaszari elkészültének sajátos körülményeiről.
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
