Barátait, kollégáit és tisztelőit is megdöbbentette a 72 éves rendező-forgatókönyvíró, Sopsits Árpád halálhíre. Az alkotót elsősorban A martfűi rémről ismerhetjük, legutóbbi filmjét, a Mellékszereplőket pedig két éve mutatták be. Sopsits nemcsak forgatott, de verseket is írt, ezek többek közt az Élet és Irodalomban jelentek meg. A mozgókép mellett a színház is fontos volt számára, dolgozott a Vígszínháznak és az Új Színháznak is, továbbá oktatott és forgatókönyveket is írt. Első játékfilmjét, a Céllövöldét 1989-ben mutatták be, majd sorra jöttek az olyanok, mint a Video blues, a Félelem és reszketés, a Légyfogó, a Torzó vagy a Ritmusok.
Sopsits halálhírére sorra reagáltak pénteken egykori munkatársai, akik ha más-más időszakban vagy területen is voltak mellette, de hasonlóképp nehéz sorsú, kivételes tehetségként számoltak be róla. Till Attila húszéves korában járt egy évig díszletfestő iskolába, gyakorlatra pedig a fóti filmgyárba ment, ahol Sopsits is tanította. Másfél éve, novemberben aztán más színészekkel együtt részt vett a verses estjén is, akkor még bízva benne, hogy legyőzi betegségét. „Árpikám köszönök mindent, nyugodj békében! Sokféle küzdelem volt életedben, de cipelted a terheket! Szomorú vagyok, isten veled!” - búcsúzott Till Attila.
Rónai Egon is melegszívű, csodálatos emberként emlékezett rá, akinek olyan filmjeit, mint A martfűi rém, a Torzók vagy a Mellékszereplők, a magyar filmművészet rangos darabjaiként említette. Az ATV műsorvezetője hivatkozott egyben utolsó, tavaly júniusi interjújukra, melyben a rendező beszélt saját gyermekkori, intézeti traumáiról és azok későbbi feldolgozásáról is.
Búcsúzott Janisch Attila rendező is, aki szintén barátként emlegette, és azt írta, Sopsits mindenütt otthonosan, magabiztosan létezett, egyben mindenütt maradandót alkotott. „Jönnek az új tehetségek, olyanok, akik Árpinak is köszönhetik, hogy filmesek, színészek lettek (Vilmányi Benett is az ő felfedezettje volt), de mégis sorvad a magyar filmművészet. Céllövölde, Torzók, A hetedik kör – ez a trilógiája múlhatatlan érték, megrendítő filmek nehéz gyermeksorsokról, olyanokról, amilyen az övé is volt. Árpikám, Isten veled” – üzente Janisch.
A Virágvölgy és a Szelíd rendezője, Csuja László a 2004-es borszéki Filmtett-tábort idézte fel, és hogy Sopsitstól tanulta meg, mi az, hogy bühne, mi a demerung és mi az, hogy plán, „szóval majdnem mindent, amit a filmkészítéshez tudni érdemes”. „Ott ült a vágószobában, segített, hogy a tábori filmünket összerakjuk. Csettintett, ha úgy érezte, egy beállítást el kell vágni. Utána még évekig én is csettintettem, azt hittem, így kell, mire egy vágó szólt, hogy ezt hagyjam abba. Basszus, basszus, most is hallom azokat a csettintéseket” – idézte fel. Beszéltek még néhány hónapja is, Sopsits érdeklődött, készít-e filmet, Csuja szerint a jövő érdekelte, és hogy mi lesz a magyar filmmel, nem panaszkodott, pedig súlyos beteg volt.
Csoszó Gabriella fotós-képzőművész eközben azt írta, kevesen bíztak meg benne annyira pályakezdő korában, mint Sopsits, aki rá bízta „legszebb filmje”, a Torzók fotózását is. Csoszó szerint kollégája szenvedélyes volt, megszállott, és igazságtalanul kevés időt kapott.
