Megrázó őszinteséggel vall gyermek-és kamaszkoráról és a magyar huszadik század történetén végigvonuló elhallgatásokról nemrég megjelent önéletrajzi regényében, a Magyar Copperfieldben Bereményi Géza.
Részletek a Magyar Hang március 13-i (2020/11.), ünnepi számában megjelent interjúból!
(…)
– Tilos könyvnek nevezi a Magyar Copperfieldet. Miért?
– Mindent szerettem volna megírni benne, és ragaszkodtam az igazsághoz. Azoknak a szereplőknek, akik még élnek, részben megváltoztattam a nevét, de mindent úgy írok le, ahogy volt. Most már úgy vagyok vele, hogy ez talán aljasság volt a részemről, hiszen ezek a dolgok, amiket itt kiteregettem, lehetnek viszonylagosak is. Volt, aki szerette azokat, akiket én gyűlöltem.
(...)
– Valahogy mindig a rendőrök látóterébe került kamaszkorában, sokszor meg is verték. Nem okozott folytonos szorongást, hogy bármikor lecsaphatnak önre?
– Nem, én felderítő voltam. Tájékozódni próbáltam abban az időben. Ha nem lettek volna segítőim, például a pápai tanáraim, egészen biztos elvesztem volna, bedarál ez a világ. De hála Istennek, voltak. Mindig szerencsés szabadulások történtek az életemben. És mindig találkoztam olyan emberekkel, akik önmaguk mertek lenni. Weöres Sándort például nagyon tiszteltem, nagyon fontos találkozás volt számomra, mert „önmaga módján viselkedett”.
(…)
Az író-rendező a Magyar Hangnak arról is mesélt, hogy miért nem beszélt korábban senkinek bántalmazó nevelőapjáról, de arról is, hogy szerinte miért nem sikerült eddig senkinek hitelesen és átélhetően ábrázolni a magyarországi rendszerváltást. Elárulta, kinek a könyvéből tudta meg, hogy hol él valójában, és hogy szerinte milyen hősökre lenne szükség. A teljes interjút megtalálja a Magyar Hang március 19-én estig még kapható 2020/11. számában.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál! És hogy mit talál még a 2020/11. számban? Itt megnézheti!
