A magyar írók és a filmesek jó része nem képes elérni az embereket, csak egymásnak alkotnak, egymásnak osztják a díjakat – erről beszélt közel másfél órán át a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetemen a jelentős pozíciókat birtokló Demeter Szilárd és Lajos Tamás. Önmagukat viszont megdicsérték, úgy látják, ők küzdenek a változásért, de hiába, ha a többségnek nem fontosak sem az olvasók, sem a nézők.
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója rögtön azzal nyitott: szerinte a magyarországi kultúra „még mindig a legvidámabb barakkban képződik”, és „a jóravaló művészek nem képesek Magyarország határait fejben felülírni, nem tudnak Kárpát-medencében gondolkodni.” Bár ő próbálkozik ezt folyamatosan megváltoztatni, de azt látja, hogy még a saját muzeológusainál is éles a cezúra, ha az irodalmi emlékházakról, emlékhelyekről van szó. Pedig, tette hozzá, a muzeológusai is tudják, hogy az országhatár egy ideiglenes állapot, „ez nem volt mindig így, és remélhetőleg nem is marad mindig így.”
Demeter szerint a szekértáborosodás is nagy probléma, a népi-urbánus vita liberális-konzervatív szekértáborosdiba ment át, de őt ez abszolút nem érdekli. Azt szokta mondani a szekértáborok képviselőinek, hogy ő nem a gyóntatópapjuk és nem is a pszichológusuk, nem hajlandó a sérelempolitikájukkal foglalkozni. Amúgy is úgy látja, nincsenek olyan éles különbségek, amiket egy normális felnőtt ember ne tudna fél óra alatt egy sör mellett feloldani.
Volt némi ellentmondás Demeter későbbi mondatai között, ugyanis egyszerre állította be a magyar írókat úgy, mint akik nagyrészt nem ideologikus műveket írnak, a Térey-ösztöndíjasak pedig „termelnek, mint az állat, igyekeznek bebizonyítani, hogy megérdemlik a Térey-ösztöndíjat.” De közben szerinte a kanonizált-hangadó része az irodalomnak levált az olvasókról, „borzasztó unalmas verseket és prózát írnak, egymásnak és a szakmának akarnak megfelelni.” Úgy látja, egy bizonyos szint felett nem is magyar, hanem német irodalmat szeretnének írni.
A beszélgetés későbbi pontján elmesélte, hogy neki van egy más világnézetű haverja, aki arról beszélt, hogy a szépirodalmat igenis támogatnia kell az államnak, mert fontos művek születnek. Demeter állítása szerint ezután bekérette, hányan vették meg német nyelvterületen a haverja könyvét. „Úgy ünnepelték, hogy ő egy befutott szerző az európai irodalom hitelesítőhelyén, és bizony-bizony alig adják el a könyveit pár száz példányban, ami német nyelvterület egészét tekintve olyan, mintha itthon tíz-húsz példányban adnák el a remekműveit. Lehet, az a roadshowozó ötven ember rád üti a kóserpecsétet, hogy nagy művész vagy, de ettől még a közönség nem fogja azt gondolni rólad. Nem vagyok biztos benne, hogy ezt közpénzből kellene finanszírozni” – fejtegette a PIM főigazgatója.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi tagja, Lajos Tamás is többnyire arról beszélt, hogy a magyar filmesek nagyrészt nem a nézőnek alkotnak. De a legnézettebbek esetében sem sokkal jobb a helyzet, derült ki szavaiból. Az operatőr-producer, akit elsőként tévesen Tamás Lajosként konferált fel a moderátor, arról beszélt, hogy a magyar nemzeti filmgyártás liberális filmgyártássá vált, a konzervatív értékeket képviselő filmek nem születnek meg. A kormányzatot és a polgári értékeket gyalázó filmek önmagukban esztétikumnak vannak kikiáltva, mondta, bár példákat nem hozott. De reméli, ez a következő időszakban változni fog.
Lajos szerint a magyar filmkészítők nagy részének nem igazán fontos a nézőszám, csak egy-két kivételt tud mondani, köztük saját magát. Példaként hozta, hogy 2017 csúcsév volt, huszonhárom magyar film készült, de ebből tizenöt nézőszáma nem érte el a tizenötezres számot – borongott. Állításai szerint a kollégáival azon szokott szórakozni, hogy kiszámolják az egy mozijegyre jutó állami támogatások összegét. De ha megnézzük a legnézettebb magyar filmeket, akkor sem lennénk nagyon büszkék a nyerősorozatra, mondta, példaként A miniszter félrelépet, valamint a „Pappa Pia című remekművet” emlegetve. Szerinte a filmesek folyton azzal dobálóznak, hány fesztiválon szerepelt a filmjük, de csak tizenkettővel érdemes eleve foglalkozni, ezeket pedig „ötven zsűritag és szervező roadshow-zza körbe, és praktikusan egymásnak osztogatják a díjakat”, „ezeknek a díjaknak a nyolcvan százaléka politikai megfontolásból osztódik ki.”
Az operatőr-producer beszélt kicsit az SZFE-ről is, szerinte a kuratórium és az új struktúra az egyetemnek csak hozott, és „minden, ami a liberális sajtóban ezzel kapcsolatban megjelent, nettó hazugság.” Úgy látja, semmi más nem szervezte az ellenük fellépő kollégákat, mint a politikai demonstráció lehetősége, illetve az egyetem működésének ellehetetlenítése, de – fűzte hozzá – ez nem sikerült.
