Büszke arra Döbrösi Laura, hogy senkivel nem veszett még össze azon, ki mit gondol, vagy mit vállalt el. Deák Kristóf is inkább együttérzéssel fordul afelé, aki beragad egy vállalhatatlan álláspontba. Az Egykutya Oscar-díjas rendezőjével és főszereplőjével a miskolci, cinefestes bemutató után ültünk le beszélgetni.
– Az Egykutya miskolci, cinefestes bemutatója után beszélgetünk, a filmet látva pedig egy kérdés jár a fejemben: miért érdemes élni? Önök szerint?
Deák Kristóf: Az olyan találkozásokért, amikor megismeri az ember Döbrösi Laurát vagy Tenki Dalmát! Jó, Laurát igazából már ismertem, ahogy a film másik szereplőjét, Bakonyi Alexát is. Csak Tóth Karcsit és Tenki Dalmát nem. Egyébként tényleg a találkozásokat tudnám mondani. A többi emberért érdemes. Nekem biztosan. Nagyon tartottunk egyébként attól, hogy tudunk-e majd spoilermentesen beszélni a filmről. Szinte már a fenti kérdés is annak hat.
Döbrösi Laura: A varázslat szemünk előtti kibontakozásáért érdemes. Azért, hogy észrevegyük: ott van a mindennapokban. És igen, a kapcsolódásokért. Azért, amikor valaki mással együtt, más miatt látjuk meg ezt a varázslatot. Giccsesnek hangzik, de így van.
– Illene akkor a film másik hőséhez, az ezotériába hajló Vicához.
Döbrösi: Spirike. Én azért igyekszem élni ezt a varázslatot.
Deák Kristóf: Szeretném, ha a nagyra becsült kollégák tudnának dolgozni
Nem átlagos bosszúfilm – Deák Kristóf és Nina Kov új alkotásukról, korábbi sikereikről és a filmfinanszírozás rendszeréről. Páros interjú!
– Kicsit mintha a Teljesen idegenek magyar verzióját néznénk. De akár még erre is lehet spoilerként tekinteni.
Döbrösi: Az a műfaj, valóban.
Deák: Műfaji szinten stimmel. Mondhatjuk, hogy aki a Teljesen idegeneket (vagy a magyar verzióját, a BUÉK-ot) szerette, ezt is fogja. Ott egy high concept alap van, a végén nagy csavarral. Nálunk meg már az első harmadában van egy csavar, az maga a high concept.
– Elhangzott a miskolci bemutató után a franchise reménye is. Örülnének, ha különböző nemzetek adaptálnák ezt is, mint az említett Genovese-filmet?
Deák: Én bírnám. Megnézném. Már csak azért is, mert ember legyen a talpán az a szlovák, finn vagy román rendező, aki megtalálja a színészeket ehhez a négy figurához.
– Mondta már azt is, hogy a film aktuálisabb egyes korábbi munkáinál. Miért gondolja annak? Hiszen előző filmje témája, az unokázás is nagyon az. Míg az Egykutyáé kortalanabbnak hat.
Deák: Nem is azt mondanám, hogy aktuális. Inkább, hogy mai. Ha leülök a barátaimmal beszélgetni, hasonló témák kerülnek elő. Nyilván nem ennyire durván, persze. Nekem a moziban mindig az egyik legjobb filmélmény, ha olyan nézni, mintha tényleg ismerném azokat az embereket, akik ott vannak. Mintha ott ülnének körülöttem.
– Mennyire szánták szimpatikusnak vagy ellenszenvesnek ezeket a karaktereket? Nem válnak antipatikussá attól, hogy ennyire karikírozott jellemek?
Deák: Nekem az összes barátom rém idegesítő elsőre – mert nagyon valamilyenek. De imádom őket! Nagyon erős vonalakkal vannak rajzolva ezek a figurák. De ezek csak a maszkok, amit mutatni akarnak magukból. Pont ez a trükkje a sztorinak, hogyan esik le fokozatosan ez az erős, archetipikus máz róluk, és jön elő az igazi ember.
Döbrösi: Szerintem egyre kevésbé idegesítőek a film végére. Ez a lényeg. Az az idegesítő, ha valaki nem őszinte magához. A végére már inkább sebezhetőek, szimpatikusak.
– Mit tapasztalnak, törékenyebbek ma a barátságok, mint az jellemző volt pár évtizede? Éltek meg nagy sértődéseket, töréseket?
Deák: Velem pont tavaly történt ilyen, amikor készítettük elő a filmet. Előbukkant egy barátom, akivel húsz éve nem beszéltem, pedig előtte ő volt a legjobb barátom. Nagyon érdekes tapasztalat valakit így újra látni, beszélgetni és meghallgatni, mit hagytunk ki. Rájönni, mennyire piszlicsáré dolog miatt léptünk ki egymás életéből, és mentünk el két különböző irányba. Furcsa érzés.
– Politikai összeveszések voltak?
Döbrösi: Amiatt még senkivel nem vesztem össze, hogy ki mit vállalt el, ki mit gondolt. Erre büszke vagyok, vinném zászlómon az üzenetet. Mi mással tudnánk ellenállni a megosztásnak, mint hogy nem hagyjuk mérgezni a személyes kapcsolatainkat?
Deák: Csak azért sem. Meg hát annyi fontos dolog akad az életben. Vannak olyan pillanatok, amikor valaki például egy ideára rácsavarodik. Beleáll, aztán kénytelen-kelletlen viszi tovább, mert a személyisége részévé vált. Inkább együttérzéssel próbálok fordulni afelé, aki beragad egy vállalhatatlan álláspontba. Velem sem történt szerencsére ilyen, hogy valakit letiltottam volna úgy, hogy előtte meg szuper jó barátok voltunk.
Döbrösi: Viszont a külföldre költözés nagyon jelen van. Ami fájdalmas, mert nehéz tartani a kapcsolatot úgy, hogy valakit évente egyszer lehet elkapni. Nekem nagyon sok barátom tűnik el így az életemből. Akármennyire is szeretem őket, a távbarátság nem ugyanúgy működik.
„Miért mindig azt képzeljük el, hogyan fordulhat rosszra minden?”
Foglyok címmel készít történelmi fekete komédiát a Mindenki Oscar-díjas rendezője, Deák Kristóf. Vele és a film egyik főszereplőjével, Sodró Elizával beszélgettünk.
– Miközben azt gondolnánk, ma már jóval könnyebb a Zoomnak és társainak köszönhetően.
Döbrösi: A barátság szerintem nem így működik. Másnak persze lehet, megy így is. Nekem sosem ment.
Deák: Nagyon szívesen beszélnék azzal, akinek ez megy. Hét évet éltem Angliában, és nagyon nehéz volt fenntartani a régi barátságokat. Sok esetben nem is sikerült.
– Az Egykutya független filmként készült, kvázi egy helyszínen, rövid idő alatt forgatták. Mennyire volt nehéz dolguk?
Deák: Most tényleg azt hittem, hogy végre könnyű lesz. Másfél éve nagyon boldog voltam, hogy na, két hét alatt leforgatjuk, majd gyorsan összevágjuk. Hát, nagyon nem így alakult.
– Több független film rendezője, Vermes Dorka és Cibulya Nikol is beszéltek már nekünk arról, mennyire megterhelő az egész. Pedig Nikol filmje, a Holnap meghalok is pár helyszínen forgott.
Döbrösi: Tizennégy napra volt tervezve a forgatás. És csak azért tudtuk ennyi ennyi idő alatt megoldani, mert előtte mi, a négy színész, Tóth Levi operatőr és Kristóf több, mint tizennégy napot végigpróbáltunk a helyszínen kamerával. Még a piros gomb is le volt nyomva. Csak a stáb, a költségvetés nélkül. Aztán megcsináltuk még egyszer úgy, hogy bejött körénk minden, ami pénzbe kerül. És még így sem lettünk kész. Ki kellett könyörögnünk egy tizenötödik forgatási napot. Arra a napra volt mondjuk hatvan darab elmaradt snitt, és tizenötöt tudtunk felvenni. Megszakadt a szívem: mit meg nem adnánk még két forgatási napért! De nem volt rá lehetőség. Nem tudom elképzelni, Kristófnak mennyire nehéz lehetett.
Deák: Volt egy prioritási lista, és végül is a legfontosabb dolgok mind meglettek, de jó lett volna, igen. Még egy nap elég lett volna.
Drámázásban kevésbé, nevettetésben már erősebb az Egykutya
Ami jól működhet egy előadás során, az nem feltétlenül a filmvásznon. A színházhoz jobban passzolnak ezek a figurák, ezek a helyzetek.
– Kicsit passzol korábbi filmjéhez, a Foglyokhoz a történet: egy helyszínen játszódik, erősen a helyzetkomikumra épít.
Deák: Viszont a Foglyokban tizensok ember volt minden jelenetben, és nem valós időben zajlottak az események. Egy hosszabb időszakot fogott át a sztori, az abszurd helyzet adott mindennek egy gellert. Itt, az Egykutyánál teljesen mást jelentett a valósidejűség. Fontos volt, hogy megszakítás nélküli érzést adjon a film. Guruljon végig másfél órán keresztül. A komikum is inkább a jellemekből fakad. Teljesen másfajta feladat volt ez rendezőként. A Foglyoknál sok időt vitt el a korszak megalkotása is. Számomra nagyon másnak érződik. Persze a zárt hely, a feszültség, a kuktahatás ugyanaz.
– Érdekes az is, hogy Laurának mennyire sokszor kell hasonló típusú karaktereket játszania. Kicsit merev, zárkózott, elvarázsolt figurákat. Ilyen volt az Aranyélet kamaszlánya, ilyen A Király rajongója.
Döbrösi: Nem áll távol tőlem. Sőt, nemrég ráláttam, hogy van egy ilyen részem. Ezekben a szerepekben ki tud jönni a fényre, ott sütkérezni, én meg tudok vele találkozni. Sokszor gondolkodtam tényleg, honnan is szedem elő ezeket a szilánkosra tört nőket magamból. De örülök, hogy sikerül.
– Mennyire szükségszerű, hogy az ember alternatív szakmákat is keressen a film mellé? Jakab Juli például most pszichológiát tanul, Lauránál ott az arcjóga. Egy sor rendező meg könyvet ír.
Deák: Nem triviálisan egyszerű filmrendezőként megélni. Az biztos, hogy nem egy nyugdíjas állás. Én most tanítani kezdtem, ami nekem is nagyon sokat ad. Maradok azért a szakmán belül.
Döbrösi: Számomra a művészi szabadság megőrzése fontos. Az, hogy választhassak, mit játszok el. Ne kelljen kompromisszumot kötni. Közszereplőként sem. Hogy meg tudjam tartani a saját határaimat. Ehhez jól jön egy másik szakma. Az arcjógának más volt a motivációja. Nem az, hogy nem tudtam megélni, és kellett egy B terv. Abszolút szerelem, ami megtörtént velem. Nem tudtam visszatartani magam tőle. Sokakkal, akik regényt írnak, szintén így lehet. A kényszerhelyzetek szülhetnek egyfajta kiteljesedést. Amikor elfogy egyik irányból az elvárás, megszületik egy teremtőerő a másikon. Ennek is érdemes örülni.
