Ha gonoszak lennénk, azt mondhatnánk: lassan igaza lesz a Jay és Néma Bob-filmek alkotójának, Kevin Smithnek. Hiszen mint a Shop-Stop 2. szabadszájú extékásától, a Star Wars-fanatikus Randaltől hallhattuk, csak nők jelenlétében szokott Transformers-honlapokot bújni. Így ők láthatják, milyen nagyszerű férfival van dolguk – magyarázta ifjú keresztény kollégájának, aki pedig vallotta, hogy az autókká alakuló robotok nem sértik Isten törvényeit. Utóbbit továbbra sem kell megkérdőjeleznünk, és most már abban is egyre biztosabbak lehetünk, hogy ezzel a filmmel kiválóan lehet csajozni.
A legújabb film, az Űrdongó már a korszellemnek megfelelően igazi girlpower darab, egyúttal annyira ártatlan családi kaland, hogy még egy csók nem sok, annyi sem csattan el benne. Pedig van itt édesapját gyászoló kamaszlány, utána epekedő, csetlő-botló hősszerelmes, na meg modern korunk E.T.-je, Űrdongó. Utóbbi egy másik bolygón vérbeli harcos volt, itt viszont fiatal hősnőnk érző szívű lelki társává avanzsál. Az Ocean's Eleven és Szellemirtók után elkészült tehát a Transformers női változata is, ami után már nemcsak elsősorban kisfiúk kezébe lesz szokás nyomni a játékfigurákat és a különböző ajándéktárgyakat.
Túlzottan nem is kell megerőltetnünk magunkat, hogy párhuzamot vonhassunk a Steven Spielberg-klasszikussal. Ezúttal is egy rejtélyes életforma kavarja fel a kisvárosi életet, hogy aztán egy ifjú számkivetett, az apját gyászoló Charlie Watson (Hailee Steinfeld) karolja őt fel. Charlie a hollywoodi blockbusterek tipikus alakja: sértett kamaszlány, akinek van egy undokoskodó, de valójában jófej öccse, illetve akad egy betegesen aggódó édesanya is, aki persze hiába tiltana, nem tudja lebeszélni a csemetét a világ megmentéséről. Idáig rendben, A hihetetetlen családtól a Kémkölykökig sokszor láttuk már ezt.
A hidegháború idején játszódó Űrdongóban a gaz ellen egyszerre érkezik a csillagok közül, illetve keletről, ami a film számos komikus, már-már a Támad a Marsba illő pillanatát nyújtja. Nem biztos persze, hogy a készítők szórakoztatni akartak minket a „mi lesz, ha helyettünk az oroszok szövetkeznek az autókká alakuló robotokkal”-féle dilemmákkal, mindenesetre sikerült nekik. Nem csak a szülők elől kell tehát bújtatnia új barátját az ifjú rockerlánynak, bár túlzottan elrejtőzni nem sikerül, hiába akad mindig egy garázs, ahová az idegen életformákat be lehet zsuppolni.
Charlie valahogy két perc alatt ki is találja, hogy a gyanús fémszerkezet a világűrből érkezett, bár a B-152-es autobot inkább tűnik valami félresikerült ázsiai szerkezetnek, mint marslakónak. Mindegy, fogadjuk el, hogy nincs idő sokat morfondírozni, különben sosem jutnánk el a szintén a Földre érkező Álcákig, akik a kormánnyal kezdenek egyeztetésbe, hogy az ellenálló nyomára bukkanjanak. A kamaszlány által Űrdongónak elnevezett robotot sajnos rútabbul fosztották meg a hangjától, mint a kis hableányt, de van remény: nyolcvanas évekbeli new wave- és rockdalok sorait egybevágva kommunikál hősünkkel. Hamar meg is kötik az életre szóló barátságot, de már nyomukban a gonosz tudósok és katonák, akik sokkolóval vennék kezelésbe a valójában a bolygó megmentésére érkezett idegent. Ez persze hasonló helyzetekben jól ismert szokása az emberiségnek, meglepődni tehát akkor lenne okunk, ha a végén Charlie nem biciklizne el a megszelídült autobottal a fényes Hold előtt. Ilyen persze konkrétan nem történik, de kell hagyni valamit az Űrdongó 2.-re is.
A filmre mégis nehéz haragudni, hiszen belengi valami nosztalgikus coolság, amitől nemcsak a lánygyermek, de a The Smiths-bakelitgyűjteményét előkereső édesapa is jól érezheti magát. Kicsit olyan az Űrdongó, mint a Nyomd, bébi, nyomd volt: a lazaság és a slágergyűjtemény mindent megment, igazán már az Álcákra és Optimus Prime emlegetésére sem lenne szükség. Őszintén szólva pedig Travis Knight filmje pont ugyanolyan mértékben játssza újra az E.T.-t, mint tavaly A víz érintése tette. A hülyeség is szinte azonos mértékben ül tort, mint Guillermo del Toro halemberes rettenete esetében, tehát a hollywoodi ítészektől elvárható lenne, hogy most az új Transformers-mozinak is adjanak Oscar-díjat. Ez persze nem fog megtörténni, még csak a vizuális effektek rövidített listájára sem került fel Knight mozija. Őszintébben örülhetünk hát ennek a tökéletes bűnös élvezetnek, ami semmi újat nem ad, de legalább közel két órára ismét kikapcsolja az agyunkat. A 3D-szemüvegre mondjuk ezúttal sincs sok szükség, de hát már ehhez is hozzászokhattunk.
