
Orbán Viktor miniszterelnök arról tájékoztatta a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatóját, hogy nem kell a múzeumnak ideiglenes helyre költöznie – tudta meg több forrásból az Index.
A lap úgy tudja, hogy változás történt a kormány terveiben a Magyar Természettudományi Múzeum elköltöztetésével kapcsolatban. Informátoraik szerint Bernert Zsolt főigazgató levelet írt az alkalmazottaknak, amelyben azt tudatta velük, hogy a múzeum elköltözésének ügyében személyesen egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Ugyanakkor maga a költözés továbbra is napirenden van. Viszont a legújabb tájékoztatóból hiányzott az eddig költözési célpontnak kiszemelt Debrecen megnevezése, emiatt a dolgozók elkezdtek reménykedni, hogy ha menni is kell, mégse oda.
Az Index hozzáteszi, hogy ha valóban elvetették, hogy a múzeum minden ingóságát ki kell pakolni egy ideiglenes tárolási helyre (praktikusan egy raktárba), akkor még esélytelenebbnek tűnik, hogy az idén december 31-re kijelölt kiköltözési határidő reálisan megvalósítható.
Fürjes Balázs Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkár szerda délelőtt megerősítette az Index információját. „A Természettudományi Múzeum marad a Ludovika épületében, a megújított Orczy-park mellett. Nem költözik átmeneti helyre és szabadon látogatható. Ha egyszer kulcsrakészen felépül új, tágasabb otthona, akkor költözik. Legfeljebb évek múlva, és akkor a költözés után azonnal meg is nyit” – írta a Twitteren.
Az Index írta meg január 22-én, hogy az ügyben a kormány úgynevezett 2-es típusú (vagyis 2000-es sorszámú) határozatot hozott. Az ilyet nem kell megjelentetni a Magyar Közlönyben, így nem kap nagyobb nyilvánosságot.döntést hozott a költözésről. Mint írták, a határozatban az szerepel, hogy idén év végéig ki kell költöznie a múzeumnak egy ideiglenes helyre, majd tíz éven belül Debrecenbe kell érkeznie. A lap forrásai szerint már megvan a leendő múzeumnak majd otthont adó telek, de azt először meg kell vásárolnia az államnak Debrecentől. Jelenleg semmilyen épület nem áll rendelkezésre a leendő helyen, tehát a végleges költözés előtt még fel is kell építeni az új múzeumot.
A Debrecenbe költöztetés ellen maga az intézmény és a Magyar Tudományos Akadémia is tiltakozott
Szerdán publikálta a Népszava a Publicus Intézet legfrissebb fővárosi közvélemény-kutatását, mely szerint még a Fidesz táborában is komoly tiltakozás kíséri, hogy a kormány erővel Debrecenbe költözteti a Természettudományi Múzeumot, csak 28 százalékuk támogatja azt.