Elhunyt Benkő Dániel lantművész

Elhunyt Benkő Dániel lantművész

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hetvenkét éves korában meghalt Benkő Dániel lantművész, derült ki a Ripost nevű kormányközeli bulvárlap híradásából, amit azóta a legtöbb lap átvett. A zenész házvezetőnőjével beszélt az NLC is, de a család kérésére többet ő sem mondott a fentieknél. Egy ismerősének közlése szerint a lantművész hirtelen rosszul lett, és bár azonnal segítséget hívtak, de nem tudták megmenteni.

Benkő Dániel 1947. július 29-én született. A Zeneművészeti Főiskolán tanult, majd a hetvenes énekben Angliában vett részt lantos mesterkurzuson. Neves tanára volt Szendrey-Karper László. Dolgozott gitároktatóként, illetve tanított a Zeneakadémián és Groznjanban is. A Bakfark Consortot 1971-ben alapította meg, fellépett vele a világszerte számos helyen, illetve a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. A kilencvenes években a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke lett, illetve bekerült az V. kerületi örmény kisebbségi önkormányzatba is.

Az elmúlt években a zenészt leginkább a bulvárhírekből ismerhette meg az ország. A lapok többnyire nem művészetéről, inkább különös húzásairól, illetve szerelmi életéről számoltak be. Az RTL Klubon szerepelt olyan műsorokban, mint a Celeb vagyok, ments ki innen, majd 2009-ben elindult a Benkő feleséget keres, ahol a címnek megfelelően feleséget keresett. Írt egy könyvet is Botrány! – Elveszett királyságom története címmel.