Nyolcvanöt évesen meghalt Fenákel Judit író, újságíró – derült ki a Litera híradásából. A Szépírók Társaságának tagja csütörtökön távozott.
Fenákel elsősorban novellákat írt, ebben tartották kiemelkedőnek, de jelent meg több fontos regénye, kisregénye is. Az 1936. június 25-ei születésű szerző a köteteivel a hatvanas évek óta volt jelen, eközben pedig dolgozott általános iskolában, majd 1962-től 1969-ig a Csongrád Megyei Hírlapnál. Ezt követően a Szegedi Egyetem szerkesztője lett, később pedig tizenhat évig a Nők Lapja főmunkatársa.
Gyerekkorát Endrődön töltötte, itt zárták gettóba, majd deportálták őket Ausztriába a háború alatt. Édesapját el is vesztette, a kőszegi táborban ölték meg, ő pedig édesanyjával Szegedre költözött. Itt érettségizett, majd jelentkezett egyetemre, de hiába, a származása – kereskedőcsaládja – miatt nem vették fel, így a tanárképzőt végezte el. Hozzáment Bárdos Pálhoz, aki szintén regényeket, elbeszéléseket írt, két és fél évtizeden át pedig a Rádiószínház dramaturgja volt. A házasságból két gyerekük született, Bárdos László, illetve Bárdos András ismert televíziós műsorvezető. Bárdos Pál 2017-ben hunyt el.
Fenákel Judit első novelláskötete, a Két utca lakója 1960-ban jelent meg, ezt követték olyanok, mint Az élet vidám dolog, az Egy bizonyos Remény utca vagy A házmesterné. A hatvanas évek közepétől jelentek meg regényei is, köztük az Akvárium, a Tíz nap vidéken, a Lili utazásai, A hagyaték vagy a Szégyen. Unokatestvérével, Gergely Ágnessel közösen egy önéletrajzi kötetet is írt Hajtogatós címmel. Fiktív dokumentumok alapján is írt regényt 1975-ben Dokumentumok U.M.-ról címmel. Gergely Ágnes korábbi interjúnkban így emlékezett a Király István irodalomtörténésszel való első találkozására: „Rákérdezett, Fenákel Judit a rokonom-e, majd a válasza arra, hogy az unokatestvérem: akkor sem lesz költő. Ez az »akkor sem« megmaradt.”
„Amikor felszabadultunk Ausztriában – egy Bécs közeli majorságban –, kimentem az országútra és vártam, hogy édesapám eljön értünk, és együtt hazamegyünk. Kilencévesen ezt természetesnek tartottam” – idézte fel 2006-ban a Szombatnak adott interjúban Fenákel Judit. Elmondta azt is, amióta az eszét tudja, mindig firkált valamit, nem tudott nem írni. Főleg női sorsokról szólt, ezt természetesnek vette, „nő vagyok, zsidó nő, ez a természetes állapotom.”
„Valóban ironikusan nézem az ötvenes és hatvanas éveket is. Az ember azt vette észre, hogy világéletében olyan főnökök utasították, parancsoltak neki, akik gyakran komikusán tudatlanok voltak, de a munkájuk eredményét komolyan kellett venni. Ők bocsátották el az embert az állásából vagy terjesztették fel kitüntetésre, s ez nagy különbség volt. Vagy egyszerűen csak eltűrték”, tette hozzá az említett interjúban.
A rendszer szigorát megtapasztalta a Csongrád Megyei Hírlapnál is. A 168 Órának beszélt arról 2005-ben: Szeged olyan hely volt, ahol nem értek véget az ötvenes évek. Ha például az Élet és Irodalomban megjelent egy olyan cikk, ami nem tetszett a megyei párttitkárnak, náluk simán betiltották a lapot, míg „egy-egy élesebb írásáért raportra rendelték a pártirodára.” De ezeket eleinte helyi túlkapásoknak szerette volna gondolni. Majd amikor 1972-ben Budapestre, a Nők Lapjához került, akkor olvasott először Orwellt vagy Szolzsenyicint, „katartikus volt az ébredés a diktatúra mélyálmából.” Ez a lap is szigorú pártkontroll alatt állt, viszont befogadta az egyetemről kizárt fotóst, Korniss Pétert vagy épp a börtönből szabadult Bozóki Évát is.
A Nők Lapját 1988-ban hagyta ott Fenákel Judit, ezután a Családi Lapnál volt olvasószerkesztő, de a rendszerváltás utáni újságírásban már nem vett részt, regényei és novellái viszont a legutóbbi időkig jelentek meg. K-vonal című novelláskötetét 2013-ban adták ki.
