Kilencvenhárom éves korában meghalt a legendás magyar operatőr, Hildebrand István. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas művész az elmúlt hónapokban már nem volt jó állapotban, de korábban még megjelent rendezvényeken, tavaly szeptemberben például ott volt a Budapesti Klasszikus Film Maraton nyitóvetítésén. Szerettünk még volna vele interjúzni, végül erre már sajnos nem lesz lehetőség.
Hildebrand István, azaz „Hilda” olyan klasszikus magyar filmekben dolgozott, mint A kőszívű ember fiai, a Kárpáthy Zoltán vagy az Egy magyar nábob. Dolgozott közösen Keleti Mártonnal (Változó felhőzet, Tanulmány a nőkről), akinek lánya, Keleti Kriszta szívesen idézte fel a vele töltött időket. Bódy Gáborral is volt közös munkája (Nárcisz és Psyché), Ragályi Elemér interjúnkban így emlékezett vissza: „egyszerűen olyan személyisége volt [Bódynak – szerk.], ami engem taszított. Mondtam, hogy inkább nem szeretném ezt a munkát. De jól járt Hildebrand Istvánnal, és méltánytalannak is érzem, hogy most kapta meg azt a Kossuth-díjat, amit már fél évszázaddal ezelőtt kellett volna.”
Hildebrand 1928. szeptember 26-án, Budapesten született. A Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán tanult, ahol oyanok tanították, mint Balázs Béla, Radványi Géza vagy Hegyi Barnabás. Később dolgozott az Új Magyar Filmirodánál, a Híradó- és Dokumentumfilmgyárnál, a Hunnia Filmgyárban és a Budapest Filmstúdióban. 1970-től tíz évig a Mafilm Nemzetközi Stúdió főoperatőre, 1986-tól a Pannónia Filmstúdió főoperatőre, 1991-től pedig a Videovox Stúdió produkciós és művészeti vezetője.
A Magyar Nemzetnek 2019-ben, a Kossuth-díj átvétele után még adott interjút. Szóba került, hogy miért hagyta ott a szakmát ötvenkét évesen, A pogány Madonna után. „Várkonyi [Zoltán] filmjeit a nézők nagyon szerették, de a szakma nem értékelte túl sokra őket. A hatvanas évektől több külföldi filmben is dolgoztam, de akkoriban lenézték a »bérmunkát«. A francia stáboknál az volt a szokás, hogy a magyar operatőr kereste a helyszíneket. A filmgyárban azt terjesztették rólam, hogy a külföldiek azért ragaszkodnak hozzám, mert olyan filmekhez kérnek, amelyek rakétakilövő állomások környékén forognak, tehát kémkedem. Gondolom, irigyeltek. Nem kellett kémnek lenni ahhoz, hogy tudják, hol vannak a tiltott helyek, mindenhová hatalmas betűkkel kiírták, hogy fényképezni tilos. Aztán Bódy Gáborral elkészítettük a Psychét. Bódy hagyott dolgozni, bármilyen vizuális ötlettel előállhattam. Azt kérte, hogy minden kép érdekes legyen. Rengeteg szín- és optikai trükköt alkalmaztam, abban a filmben még az eget is megfestettem, persze szűrővel” – fejtette ki az operatőr.
Elmondta azt is, úgy gondolta, hogy az operatőrnek szerinte nem színhelyesen kell fotografálnia, hanem megváltoztatnia a világot, olyan tónusúvá tennie, amilyennek ő látja. „Soha máskor nem tudtam volna ugyanúgy felvenni a jeleneteket, mert az ötletek akkor és ott jutottak az eszembe, ráadásul rengeteget rögtönöztem. Megláttam egy szép virágot, és arra gondoltam, hogy ez hasonlít a főszereplőnkre, és már meg is született egy ötlet. Egyetlen színésznő se mehetett ki a sminkszobából úgy, hogy előtte ne néztem volna meg. Ahhoz, hogy szeresse a kamerám, mindennek stimmelni kellett”, tette hozzá az interjúban.
