Kilencvenöt éves korában meghalt a magyar származású történész, John Lukacs. Mint nevelt fia, Charles Segal közölte, apja szívelégtelenségben hunyt el Phoenixville-i otthonában.
Lukács János Albert 1924. január 31-én született Budapesten. Anyja révén polgári zsidó családba érkezett, és bár a szülei a háború előtt különváltak, a munkaszolgálatot nem kerülhette el. Túlélte Budapest bombázását, és bár tanulmányait a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem történész szakán kezdte még, 1946-ban inkább az emigrációt választotta. A Cambridge-i Egyetemre iratkozott be, 1947-től egészen 1994-es nyugdíjazásáig pedig a Pennsylvania-i Chestnut Hill College történelem tanszékén oktatott. Vendégprofesszor volt a Columbián, a Princetonban és a Johns Hopkinson is.
Az ötvenes években a hidegháború értelmetlenségére hívta fel a figyelmet, és a tárgyalások megkezdését javasolta Kelet-Közép-Európa államaival. Fontos barátságot kötött viszont George F. Kennan amerikai történész-diplomatával, aki a hidegháborús amerikai külpolitika egyik atyjaként vált ismertté. Kennan ugyanakkor megvetette „a hidegháború groteszk militarizmusát”, és hamar ráébredtek Lukaccsal, hogy a legtöbb politikai kérdésben egyetértenek. (Hidegháborús nézeteikről izgalmas tanulmányt közölt Baranyi Tamás Péter a Kommentár 2011/2-es számában.)
Lukacs kedvelt kutatási területe a II. világháború történelme volt, de foglalkozott a századfordulós Budapesttel és az Egyesült Államok XX. századi történetével is. Fontos kötetei A történelmi Hitler, az Egy eredendő bűnös vallomásai és A történelmi tudat avagy: a múlt emlékezete. Önmagát reakciósként határozta meg, amiről így fogalmazott az Egy eredendő bűnös...-ben: „A reakciós mérlegeli a jellemet, de gyanakvással tekint a propagandára; hazafi, de nem nacionalista; híve a tradícióknak és a konzerválásnak, vagyis a régi állapotok fenntartásának, de nem híve a konzervativizmusnak; őrzi és védi a föld ősi adományait, és fenntartásokkal fogadja a technológia »áldásait«; a történelemben hisz, nem pedig az evolúcióban. Aki a huszadik század második felében reakciós, az minden lehetséges szakmai és társadalmi szempontból hátrányban van.”
A magyar kormány oroszokhoz való közeledését szkeptikusan figyelte, 2014-ben pedig a paksi szerződés miatt nyílt levelet írt Orbán Viktornak. Többek közt így fogalmazott: „Az oroszokat el kell ismerni és tisztelni kell őket, mint azt távoli rokonaink, a bölcs finnek teszik. De mi nem az oroszokhoz tartozunk. A hozzájuk való alkalmazkodásunk sosem állhat törekvéseink központjában.” A kormányfő válaszában azt írta: „mi itthon már abban a jövőben élünk, amelyért te még aggódsz odaát.”
A történész gyakran tartott előadásokat Magyarországon, 2013-ban például a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, illetve az ELTE Gólyavárában. A Magyar Nemzet tudósítása szerint arról beszélt: ma is gyakran hallani itthon kritikus hangokat a Nyugatról, és sokszor előkerül a vád, hogy Európa számtalanszor cserben hagyott minket. Viszont amikor Szent István elköteleződött, a Nyugat „istentelenül rosszabb” volt, ő mégis ezt az utat választotta – hívta fel rá a figyelmet. A kuruc-labanc felosztás is félrevezető szerinte: ahogy Kossuth nem volt kuruc, úgy Széchenyi sem nevezhető labancnak.
Lukacs élete végéig aktív maradt, még idén januárban is nyilatkozott a Mandinernek. Akkor azt mondta, sokat gondol a hazájára, és nem is várta, hogy lesz olvasója még.
