Hetvenkét éves korában elhunyt Szirtes András filmrendező, operatőr, vágó, színész és zenész – a halálhírt Fodor Tamás színész osztotta meg a Facebook-oldalán, de az információt a 24.hu-nak több forrás is megerősítette, a Magyar Filmművészek Szövetsége a saját halottjának tekinti.
Mint a portál felidézi, Szirtes András egy elektroműszerész szakközépiskola elvégzése után, villanyszerelő ipari tanulóként alig tizennyolc évesen lett a Mafilm munkatársa, ahol villanyszerelőből és műszerészből lassan segédmikrofonossá, vágóasszisztenssé, vágóvá, segédoperatőrré, operatőrré, rendezőasszisztenssé, majd rendezővé vált.
1974-1977 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmvágó szakán tanult, közben azonban elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem filozófia-esztétika szakát (1975) is. 1987-1989 között az Egyesült Államokban tartott egyetemi előadásokat, majd a rendszerváltás után hazatérve megalapította a Szirtes-Film Kft.-t, amelynek haláláig vezetője maradt.
Szirtes munkásságát háromszor a filmszemle különdíjával (1987, 1995, 1996), 1996-ban A filmkritikusok díjával, 1998-ban Balázs Béla-, 2011-ben pedig Herczeg Klára-díjjal ismerték el. Munkái közül kiemelkedik a kísérleti Hajnal (Allegro), amely félig amatőr filmként, különböző gyárakban engedély nélkül filmezve készült. Főbb rendezései között van A pronuma bolyok története (1982), Lenz (1986), Forradalom után (1989), Sade márki élete (1992), Lumiere-tekercsek (1994), A kisbaba reggelije (1995), A kisbaba, a kutya és én (1996), A lélek súlya (1999), Napló (1983-2000), Triptichon (2000), Budapestről jut eszembe (2001), Dear Daughter (2004), Lujzika (1979-2006), valamint a Juliette (2008).
