Bár a következő hetekben bizonyos mértékben lazítani fognak az eddigi korlátozásokon, de a koronavírus-járvány miatt még egy ideig nem tér vissza az élet a normál kerékvágásba, emiatt pedig a nyári fesztiválok is veszélybe kerültek. A Bánkitó fesztivált már biztos nem tartják meg, de a színházi évadot záró legnagyobb szakmai mustra, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), is elmarad. Erről a Fideliónak nyilatkozott Márta István és Moravetz Levente, a POSZT-ot szervező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. két vezetője, akik április óta látják el feladataikat.
„Nyilván szeretnénk, ha nem múlna el ez az év sem POSZT nélkül, de a rendkívüli helyzet miatt júniusban erre nem látunk esélyt” – nyilatkozták a lapnak. Elmondásuk szerint egyeztetni fognak a lehetséges megoldásról a tulajdonosokkal és azokkal a színházakkal, amelyeknek az előadásai bekerültek az idei versenyprogramba. Felmerült már az is, hogy a járványügyi helyzet alakulásától függően esetleg nyár végén, ősz elején pótolnák be a seregszemlét. „Ha ez sem menne, valamilyen módon – talán „POSZT különdíjjal” – mindenféleképpen honorálnánk az idei versenyprogramba bejutott produkciókat” - fogalmaztak a POSZT vezetői.
Az idei versenyprogramba a két előválogató, Dér András rendező-operatőr és Uray Péter koreográfus-rendező döntése alapján a budapesti Katona József Színház Bánk bán, a Rózsavölgyi Szalon Semmit se bánok című produkciója, a Radnóti Színház Molière - The Passion, az Örkény Színház a Kertész utcai Shaxpeare-mosó című előadása, a Forte Társulat El valahová című darabja, a Vígszínház A nyugat császára, a Nemzeti Színház Macskajáték, a Frenák Pál Társulat a The Cage című előadása, a Miskolci Nemzeti Színház két előadása, A vadkacsa és a Feketeszárú cseresznye, a székesfehérvári Vörösmarty Színház A Vágy nevű villamos, a tatabányai Jászai Mari Színház – Népház Szutyokja mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata A nép ellenségével, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig A társadalom támaszai című előadással került be.