„Az már mindennapi megállapítás, hogy menynyire megváltozott ennek a városrésznek az arculata. A régi település apró üzletei is eltűnőben vannak, s bár a lakótelep magas házainak földszintjén sokfajta üzlet megtalálható, ezek – bármennyire is tetszetősek – nem felelnek meg igazán a megváltozott körülményeknek. A kapualjakban zöldséges-üveges ládák és más oda nem illő bolti holmik sorakoznak, akadályozzák a ki-be járást, bosszantják a lakókat. Vásárolni azonban kell. Kényelmesebben, korszerűbb körülmények között, nagyobb választék közül – ez a természetes igény, s ezt szolgálja majd a Flórián téren épülő »csodaház«” – a Magyar Ifjúság cikke is mutatja, milyen várakozás előzte meg az ország első ilyen volumenű beruházását. Szimbolikus volt a helyszínválasztás, a könnyűszerkezetes áruház az egykori Csemege-ház (Körtvélyesi Áruház, még korábban Weisz Áruház) helyére került. A hatvan ezer fős Flórián téri lakótelep – a korabeli cikkek alapján – 320 millió forintos beruházásból megvalósuló korszerű új üzletközpontja, az Óbudai Centrum Áruház 1973 és 1976 között épült fel Törőcsik Sándor, a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat építészmérnökének elképzelései alapján. A 22 ezer négyzetméter alapterületű, ötszintes, mozgólépcsőkkel ellátott épületben – melyben a korban egyedülálló módon a kezdetektől fogva működött központi légkondicionáló berendezés – harminc üzlet (köztük az Aranypók, Röltex és Vasedény), illetve számos szolgáltatóhelyiség kapott helyet, volt benne önkiszolgáló és hagyományos étterem, illetve eszpresszó is. Az ide betérők vásárolhattak ruhát, cipőt, megjavíttathatták az órájukat, daueroltathattak a fodrásznál, feladhatták a leveleket a postán, és hazavihették a tiszta ruhát a Patyolatból. Míg a szülők vásároltak, a gyermekmegőrzőben szakképzett gondozónők vigyáztak a legkisebbekre. Bár a boltok vasárnap és ünnepnapokon zárva tartottak, a passzázsokat végigjárva pihenőnapokon is lehetett nézelődni a kirakatok között.
A fejlődés azonban rombolással járt együtt: a három évig zajló építkezés során fedezték fel az aquincumi légiótábor parancsnoki épületének egy részét, a díszkapu, illetve több lakóépület maradványát, de mivel az építkezés politikai presztízskérdés volt, az ókori leleteket feláldozták. „A munkálatokat nehezítette és részben hátráltatta, hogy a talajmunkák közben római kori leletekre bukkantak: át kellett tervezni az épületet, ám a bevásárlóközpont így is remélhetőleg még ebben az ötéves tervben elkészül” – írta akkor a Magyar Hírlap. A régészek tiltakozása ellenére a romokat elbontották, egyes elemeit felrobbantották. A pinceszinten ma is látható a megmaradt három kisebb római kori falmaradvány.
A hetvenes évek végén ugyan még nem telepedett hőkupola a kontinensre, de a betondzsungel melegét már sokan akkor is nehezen viselték: „Annak mindenki örül, hogy a legfontosabb boltok együtt találhatók s az óbudai áruház minden eddiginél nagyobb választékot kínál. Csak a fojtó meleg ne volna... Nem csak az a baj, hogy a szellőztetést nem oldották meg. Kőtenger fogja körül az áruházat, alig látható egy-két fa, tenyérnyi zöld terület. A levegő felforrósodik, valóságos hőfüggöny gátol minden légmozgást. Talán még nem késő, hogy – ahol lehet – felszedjék a kőkockákat, kertet ültessenek, sőt egy-két szökőkutas vízmedencét is elhelyezzenek. Feltétlenül megérné, mert az üzletközpont nemcsak Észak-Buda bevásárlóhelye. Új korzó is” – fakadt ki az Esti Hírlap szerzője. Az utóbbi elképzelés azért beváltotta a hozzá fűzött reményeket: egy évvel az átadás után a Népszabadság arról számolt be, hogy a tervezettnél nagyobb, 663,4 millió forintos forgalmat bonyolított le a Flórián. Az üzletközpont ma is a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában áll, a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága üzemelteti.
Fővárosi románc
A Kerékpár, Rádió és Villamossági Kiskereskedelmi Vállalat, azaz a Keravill 1950-ben jött létre a legnagyobb magyar kereskedelmi hálózatok egyikeként. A tanácsrendszer megalakulását követően, 1951-ben neve Fővárosi Kerékpár, Rádió és Villamossági Kiskereskedelmi Vállalatra változott, majd 1973-tól Keravill Kereskedelmi Vállalatként működött. 1961-ben a Keravill vezette be a minta utáni árusítást, öt évvel később pedig általánossá tették az önkiszolgáló rendszert. A nyolcvanas években is számos újítást vezettek be: fejlesztették az áruház jellegű bolthálózatot és úttörőként elindították a telefonos értékesítést. Árultak konyhai kisgépeket, kvarclámpákat, zseb-, táska- és asztali rádiókat, magnetofonokat, rádióépítő készleteket, csillárokat, lámpákat, motorkerékpár-alkatrészeket, de volt saját márkás izzójuk is. „A Keravill mostani akciójában érdeklődésre tarthat számot az Echo zsebrádió, amely 580 helyett 395 forintért lesz kapható. (…) A három hullámsávos, modern formájú Románc asztali rádió ezer forintért lesz kapható. Az Orljonok zsebrádió töltővel 350 forint helyett 280 forintért, a Camping Record táskarádió 130 forinttal, a Camping Super táskarádió 180 forinttal olcsóbban vásárolható. (…) A vidéki érdeklődők gyakran reklamálják a Keravillnál, miért nincs hasonló kedvezményes akció az ország többi részében. Erdős András igazgató elmondta: mivel a vállalat budapesti, ezek a kedvezményes árak csak a fővárosban érvényesek. Csomagküldő szolgálatuk azonban az V. kerület, Kossuth Lajos u. 2. szám alatti boltból a vidéki rendeléseket is teljesíti – a vásár idején – kedvezményes áron” – írta 1972-ben az Esti Hírlap. Már a nyolcvanas évek végi bécsi bevásárlóturizmus sem volt jó hatással a forgalmára, a rendszerváltást követően a különböző külföldi áruházláncok hazai megjelenése miatt a vállalat forgalma még inkább csökkent, az ezredforduló elejére pedig már egyáltalán nem bírta tartani a versenyt a konkurensekkel. Az akkor már a Fotex-csoporthoz tartozó lánc néhány utolsó üzletét 2004-ben zárták be. A Keravill jogutód nélkül szűnt meg.
Száz emelet boldogság
Az óbudai lakótelep(ek) története a második világháborúig nyúlik vissza. A harcokban a főváros épületeinek jelentős része megsérült, a lakhatási válságot pedig tovább súlyosbította, hogy a gyárak nyújtotta munkalehetőség miatt egyre többen költöztek Budapestre. A Rákosi-rendszer nem tudott megfelelő választ adni a problémára, az 1956-os forradalmat követő „konszolidáció” részeként azonban megszülettek a lakáshiányt enyhítendő tömegépítkezési tervek. Óbuda jó választásnak bizonyult erre a célra: az 1950-ben átadott Árpád híd utat nyitott Buda északi része felé, és a városrész egyik legfontosabb közlekedési csomópontjává tette a Flórián teret. A Kádár-rendszer a 15 éves lakásépítési terv részeként egymillió lakást irányzott elő. Az Építésügyi Minisztérium Egressy Imre főmérnök közreműködésével 1958-ban írt ki nyílt pályázatot a korábbi sztenderdnél kisebb, de magasabb komfortfokozatú lakások tervezésére. A pályázatban a kor szellemiségétől merőben idegen liberalizmus tükröződött: a szinte szabad kezet kapott tervezők – köztük olyan neves építészek, mint Böjthe Tamás, Dul Dezső, Körner József, Köves Emil, Rimanóczy Jenő és az első Ybl-díjas női építész, Mináry Olga – a praktikumot és költséghatékonyságot figyelembe véve, de igényesen, karakteres egyéni megoldásokat alkalmazva alkották meg a korszerű városi lakásformákat és típusházakat. A beérkezett pályamunkák közül húszat ítéltek megvalósíthatónak. A Váradi utca–Bécsi út–Reménység utca–Zápor utca által határolt területen 1964-ig 701 lakás épült meg (bár az eredeti célkitűzés az volt, hogy 1963-ig 1550 lakás készül el), a húszféle épületfajtából harmincat húztak fel (vagyis a korabeli propaganda narratíváját követve összesen nagyjából százemeletnyi boldogság született).
A kísérleti jelleget azonban hamar eltörölte a szovjet mintájú házgyári lakótelepek megjelenése, a panelprogramban már nem használták fel az itt kipróbált típusterveket. Ezekről ugyanis az évek során kiderült, gazdaságosan nem reprodukálhatók, de a kis méretű lakások előregyártott berendezése is nagyon drága volt. A panelek Óbuda, majd Békásmegyer képét is teljesen átalakították, ehhez azonban először a régi városrész eltüntetésére volt szükség. A rendezési terv 1965-ben készült el – és ez már az 1958-asnál lényegesen sűrűbb beépítéssel számolt –, két évvel később pedig elindultak a bontások, hogy szabad helyet teremtsenek a 13 ezer tervezett új lakás számára (1984-ig ötszáz híján teljesült is a terv). A tömeges lakásépítésekkel a házak mérete is fokozatosan nőtt: 1970-ben Óbudán adták át az ország máig legnagyobb lakóházát, a 300 méternél is hosszabb, 884 lakásos Faluházat.
Ez a cikk a Magyar Hang 2026/27. számában, az Időgép mellékletben jelent meg július 3-án.
