A Petőfi Sándor által megénekelt vén zászlótartó is ott volt azon hősök között, akik sikerrel vívták meg 1848. szeptember 29-én a pákozdi csatát. Azt az összecsapást, amelyben Móga János altábornagy seregei vereséget mértek a Jellasics József horvát bán által vezetett seregre. A győzelem a katonai következményeken túl az erkölcsi, politikai hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé. Ugyanis ez a diadal nem csupán a magyar nép, a magyar hadsereg hangulatára hatott lelkesítően, hanem fontos tényezőnek bizonyult a Bécsben október 6-án kirobbant forradalom kiváltó okai között is.
De miként sikerült a honvédseregnek megállítani a rá támadó erőket, melyek a '48-as forradalom vívmányait akarták megsemmisíteni? A császári udvarnak 1848 tavaszán súlyos katonai és politikai nehézségekkel kellett szembenéznie, melyek közül a legnagyobb veszélyt az itáliai és a magyar forradalom jelentette. Ezek egyidejű elhárítására a császári hadsereg nem rendelkezett elegendő erővel, ezért az udvar azt a politikát követte, hogy az itáliai tartományokban kitört felkeléseket fegyveres erővel próbálta leverni, míg – természetesen kizárólag időnyerés céljából – a magyar forradalom valamennyi alapvető követelését elfogadta. Bevált az udvar politikája, hiszen amikor 1848. július 25-én Custoza közelében Radetzky tábornagy súlyos vereséget mért Károly Albert hadseregére, a magyar forradalmon kívül valamennyi felkelést leverte.
A „magyar kérdés”
Jöhetett a „magyar kérdés” megoldása. Igaz, súlyos gondot jelentett az, hogy maga az uralkodó szavatolta a magyar alkotmányt, hivatalosan a Magyarországon tartózkodó császári haderő Mészáros Lázár hadügyminiszter alá volt rendelve és tisztjeinek jelentős része – királyi parancsra – felesküdött a magyar alkotmányra. Ráadásul a Batthyány-kormány semmilyen támadásra nem adott okot. Így nyíltan nem, de a nemzetiségi ellentéteket felhasználva mégis rátámadhatott a magyarokra.
Miután a Batthyány-kormány rendre visszautasította a különböző nemzetiségi követeléseket, az udvar ezt kihasználva titkos pénz-. fegyver- és hadianyag-küldeményekkel kezdte segíteni a szerb felkelőket és az invázióra készülő Jellasics seregét. Utóbbi egyébként az első pillanattól kezdve szemben állt a magyar forradalommal, és annak ellenére végig a hivatalában maradt, hogy a Batthyány-kormány június 10-én kiharcolta az uralkodónál a menesztését. A bán nyíltan készült a fegyveres támadásra, és augusztus 31-én megszállta Fiumét.
A magyar kormány mindenképpen szerette volna elkerülni a fegyveres konfliktust az udvarral. Sőt, amikor augusztus végén Batthyány Lajos miniszterelnök és Deák Ferenc igazságügy-miniszter Bécsbe utazott, még arra is hajlandóak lettek volna a béke megőrzése érdekében, hogy lemondjanak az önálló magyar had- és pénzügyről. Az uralkodó ekkor mindenki számára érthető választ adott: egyrészt nem fogadta a küldöttséget, ugyanakkor szeptember 4-én megerősítette Jellasicsot báni méltóságában. Batthyány beismerve politikájának kudarcát, szeptember 11-én benyújtotta lemondását. Ugyanezen a napon megindult Jellasics támadása az ország ellen: mintegy harmincötezer főnyi hadsereggel átkelt a Dráván, és megindult a főváros felé.
Keresni a kiutat
A magyar hadvezetést váratlanul érte a támadás, ráadásul a drávai magyar hadsereg parancsnoka, Ottinger Ferenc, császári és királyi vezérőrnagy visszavonulási parancsot adott ki és átszökött Jellasics táborába, akárcsak a helyére kinevezett Melczer Andor ezredes, magyar honvédelmi minisztériumi államtitkár. Miután Jellasics sejtetni engedte, hogy császári parancsra jár el, a drávai hadsereg új parancsnoka, gróf Teleki Ádám, császári és királyi vezérőrnagy és tisztjei kényes helyzetbe kerültek, mert a magyar alkotmányra tett esküjük és a meglévő hazafias szellem miatt akár a fegyveres ellenállást is választották volna, ugyanakkor az uralkodó ellen nem akartak harcolni, így keresték a kiutat. Folyamatosan kitértek Jellasics hadai elől.
És ekkor a dinasztikus érzelmű tisztek számára felsejlett a remény a békés rendezésre, ugyanis az új kormányt alakító Batthyány Lajos javaslatára a fővezérségre István főherceget, Magyarország nádorát kérték fel, azaz a támadó Jellasics ellen egy osztrák főherceg vezette a magyar hadakat. Sőt, a főherceg Balatonszemesre találkozóra hívta Jellasicsot – a Kisfaludy gőzös fedélzetén lett volna a tárgyalás –, ám a bán nem jelent meg. Ez a nádor számára egyet jelentett azzal, hogy Jellasics mögött az udvar áll, így szeptember 22-én lemondott hivataláról és elhagyta az országot.
Nem lehetett kitérni
Igaz, a magyar politikai vezetés már megtette az első lépéseket a védekezésre, hiszen szeptember 13-án Batthyány általános népfelkelést hirdetett a Dunántúlon, míg Kossuth Lajos szeptember 22-én kiáltványban szólította fel a külföldön tartózkodó magyar katonákat a hazatérésre, majd szeptember 24-én toborzókörútra indult az Alföldre. Az erőfeszítések eredményeképpen szeptember utolsó napjaira a mintegy tizenhatezer főre nőtt magyar főerőnek sikerült védelmi állást elfoglalni a Velencei-tótól északra, a parancsnok pedig Móga János császári és királyi altábornagy lett. A szeptember 28-án a sukorói templomban tartott haditanácson személyesen vett részt Batthyány, aki immár az ellenállás mellett érvelt. Ennek hatására Móga vállalta, hogy a magyar sereg felveszi a harcot, de csak akkor, ha Jellasics megtámadja. Ez másnap reggel be is következett. Az ütközet érdekessége, hogy mindkét oldalon császári és királyi tisztek vezényelték a csapatokat.
Jellasics egy frontális támadással a teljes magyar haderőt a Velencei-tóba akarta szorítani. Ám Kempen vezérőrnagy mintegy nyolcezer főnyi hadosztályának támadását a Guyon Richárd vezette nemzetőrök és a magyar jobbszárny megállította. Ráadásul Jellasics húszezer főnyi főerejével indított támadását – ismétlődő gyalogsági és lovassági rohamait – minden alkalommal visszaverte a magyar tüzérség úgy, hogy közelharcra gyakorlatilag nem került sor. Jellasics délután három óra körül beszüntette a harcot, majd az estig elhúzódó tüzérségi párbaj végén egyrészt visszavonta erőit, majd fegyverszünetet kért. Ez lényegében a magyar sereg győzelmét jelentette.
Így vált jelképpé Pákozd
A győzelmet sajnos Móga nem használta ki, és a Martonvásárra visszavont csapataival akkor sem vonult Jellasics üldözésére, amikor az megsértve a fegyverszünetet – saját tartalék hadtestét is cserben hagyva – erőltetett menetben Bécs irányában elhagyta az országot. A bán felett aratott győzelmet október 7-én az ozorai siker tette teljessé, amikor a Perczel Mór vezette magyar nemzetőrök megadásra kényszerítették Jellasics tartalék hadtestét is.
Annyit mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a pákozdi csata sem méreteit, sem a veszteségeket tekintve nem tartozik a szabadságharc nagy csatái közé, ennek ellenére a magyar függetlenségi harc továbbélése szempontjából felbecsülhetetlen. A Pákozd mellett aratott győzelem erkölcsi, politikai hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé.
