Hajlandó-e az ember kijavítani az eddigi életmódja okozta károkat?

Hajlandó-e az ember kijavítani az eddigi életmódja okozta károkat?

Fotó: Unsplash/Antoine Giret

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem süllyedünk, nem süllyedünk – kántálják elviselhetetlen fejhangon Atlantisz lakói az Erik, a viking című fekete komédia egyik jelentében. – Meneküljetek, Atlantisz elsüllyed – figyelmezteti a hullámsírba igyekvőket a címszereplő, mire a király: kinevezek egy bizottságot, hogy vizsgálja ki, kik terjesztik ezeket az alaptalan híreszteléseket. Néhány pillanat múlva a sziget elmerül az óceánban. A Karátson Gábor Kör áprilisban megjelent, Harmadik út – ökopolitikai programtöredékek című kiadványa a fenti epizódot juttatta eszembe. A Lányi András szerkesztette szöveg, amely „az ökológiai válság kezelésére alkalmas intézkedések és az alapjukat képező politikai elvek bemutatására vállalkozik”, azzal a feltételezéssel fordul a közönséghez, hogy annak tagjaiban vikingekre lelt. Tartok tőle azonban, hogy az atlantisziak nyomasztó többségben vannak. 

– Meggyőződésünk, hogy a civilizációnk fennmaradását fenyegető válságból kiutat csak az ökológiai belátásokra támaszkodó politika kínál – írja az előszóban Lányi András. Ez a politika szétfeszíti a hazai ideológiai struktúrák által kijelölt kereteket, amely jelentőségét a kormány által tavaly bejelentett zöld fordulat hitelessége miatt nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen Orbán Viktor fenntartható fejlődésről szőtt politikai álmai már rég lefolytak a Mátrai Erőmű csatornáin. Igazságtalan lenne ugyanakkor egyetlen rezsimre szűkíteni a felelősök körét. Ha eddig valaki kételkedett benne, a koronavírus-járvány egyértelműen bizonyította, hogy a folyamatos növekedésbe vetett hit elkerülhetetlen eredménye az önfelszámolás, amelyért – eltérő mértékben ugyan, de – mindannyian sokat tettünk az elmúlt évtizedekben. Ha továbbra is ilyen ütemben gyarapodik az emberiség, ha nem fogjuk vissza a turizmust, az élőhelyek pusztítását, az indokolatlan fogyasztást, akkor (nem is olyan) lassan, de biztosan kipusztítjuk saját magunkat. 

Ahhoz, hogy megfordítsuk a tendenciát, alapvető politikai, gazdasági, de mindenekelőtt mentalitásbeli változások szükségesek. – A világgazdaság jelenlegi rendje fenntarthatatlan. A társadalom kettészakadása és az ökológiai katasztrófa csak akkor enyhíthető, ha a gazdasági folyamatok ismét a helyi társadalmak ellenőrzése alá kerülnek – olvashatjuk a kötetben. A Lányi András és szerzőtársai által felvázolt intézkedések, a helyi kisvállalkozások támogatása, a megújuló energia használata, a körkörös gazdaság, a környezeti szempontokat érvényesítő forráselosztás vagy a globális szolidaritás mind-mind kimozdítanák a világot a helyéről, csupán az arkhimédészi pont hiányzik: az emberi jóság. 

Végső soron ugyanis azon áll vagy bukik az ökopolitika sikere, hogy az ember hajlandó-e kijavítani az eddigi életmódja okozta károkat. Erre a meliorista törekvésre épül a Harmadik út politikai kultúrát elemző része is, amely figyelmeztet, hogy „a politikai bölcsesség napjainkban a gazdasági növekedés fenntartásáig, esetleg az előállított javak igazságos elosztásáig terjed”. A globális ökológiai válság orvossága azonban nem lehet a termelés kényszeres fokozása, hiszen éppen azzal sodortuk veszélybe magunkat. És ugyancsak kollektív katasztrófához vezetnének a „saját céljaikat egymástól függetlenül követő egyének racionális döntései”. A társadalom jobbá tételéhez megegyezésre van szükség, amit azonban közös alapelvek, bizalom, párbeszéd és igazságosság nélkül aligha érhetünk el. 

Globális méretekben gondolkodva ez – a korábbiakhoz hasonlóan – a világ egy jelentős részét uraló autoriter, és a másik jelentős részét irányító kapitalista rendszerek dekonstrukciója nélkül aligha feltételezhető. A válság nem jövőre vagy a következő évtizedben köszönt ránk, már nyakig állunk benne, és sokáig nem tudjuk a felszín felett tartani a fejünket. És mit mondunk majd az utánunk érkezőknek, akik csak álmodhatnak a felszínről? 

A jövő olyan lesz, amilyen a ma iskolája – írják a kötet szerzői. Az oktatásügy ezért egy politikai program életrevalóságának próbája, a magyar közoktatás színvonala pedig „ma egészében véve jobban elmarad a kor követelményeitől, mint fél évszázaddal ezelőtt. (…) A magyarok következő nemzedéke így a mostaninál tudatlanabb, szegényebb, együttműködésre alkalmatlanabb lesz”. Az örökségünk kérdése e tekintetben tehát komplexebb az életmódváltásnál és politikai-ideológiai elvek újrafogalmazásánál. 

Nem vagyunk naivak – utalnak a szerzők programjuk megvalósíthatóságára, a szomorú valóság miatt azonban nincs helye kishitűségnek, hiszen „2021-et írunk, s olyan országban élünk, melynek vezetői még a kérdéseket sem értik, melyekre a kor választ követel”. Az epilógus párbeszédre, vitára, cselekvésre buzdító optimizmusa nem is hagy időt a csüggedésre: Lássunk tehát munkához (…) még az is kiderülhet, hogy máris mi vagyunk többségben. 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/20. számában jelent meg, május 14-én.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Ki lesz a nyerő? – Magyar Hang-ajánló

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom