Szécsi Noémi Egyformák vagytok című, 2017-es regényében két válságba kerülő negyvenes nő, a művelődéstörténész Em és a jogász Elza egymással való versengésébe, lelki vesződéseibe kapunk bepillantást. Mindketten az elvárások áldozatai, kívülállók, akik önmaguktól egyre távolabb kerülve úttalan utakon tévelyegnek. Szécsi Noémi művét most színpadra adaptálta, amelyet a budapesti Katona József Színház K:ortárs sorozatának legújabb részeként Egyformák vagyunk címen mutattak be a hétvégén Székely Kriszta rendezésében az Eszínház oldalán.
Ebben a kamaradarabban nem a regény története, hanem a két nagyon is különböző, mégis annyira hasonló nő kapcsolata jelenik meg. A hangsúly még inkább a női szerepkérdésekre helyeződik, az anyaságra, az öregedés tabujára, arra, hogy milyen okok miatt válik láthatatlanná egy nő a társadalom számára. Öt rövid jelenetben elevenedik meg huszonnégy óra története. Látjuk őket egy rosszul sikerült céges bulin, vécében zokogva, ittasan, kiszolgáltatva, visszataszítóan és összetörten, majd ahogy Elza nagymamájának temetésén elvesztegetett életük romjain keseregnek.
Elza (Jordán Adél) harsány, nagypofájú csaj, aki kihívó viselkedésével és apró hazugságokkal próbálja elfedni valódi énjét, Em (Pálos Hanna) épp az ellentéte, csendes, egzaltált figura, akit teljesen felemészt, hogy képtelen anyává válni. Kifacsarodott, groteszk alakok, akik a maguk módján küzdenek az elvárásokkal, a szeretetlenséggel, Elza hangosan-harcosan, Em inkább mártírszerepet magára véve. Sokat mennek, szünet nélkül zakatolnak, mégsem jutnak sehova. Legnagyobb tragédiájuk, hogy a kényszerű vagy választott magány annyira felemésztette a lelküket, hogy már ők maguk is képtelenek a szeretetre.
Székely Kriszta rendezése az online közvetítés adta lehetőségeket megragadva egyértelműen a film és a színház határán egyensúlyoz: az intim, közeli helyzetek után távolabbról pillant szereplőire, kiragadja őket saját valóságukból, a kulisszák mögé mutat. A színészek öltöznek, a műszak átáll – ezek a szünetek pedig segítenek a nézőnek kicsit lélegzethez jutni. Az Egyformák vagyunk arcul csap, elevenünkbe vág, kertelés nélkül mutatja be, mennyire kifordult világban élünk, milyen távolra kerültünk önmagunktól. Jordán Adél és Pálos Hanna nyers játékában Elza és Em tehetetlenül vergődik mókuskerékbe zárt életében; bizalmatlanok, miközben szenvednek a bizalmatlanságtól, pánikból pánikba esve próbálnak túlélni. Közös játékukban a női lét fájdalmas pillanatképe készült el, amellyel nem igazán jó érzés szembesülni.
Hasonló magányokról és lappangó tragédiákról szól Yasmina Reza Bella Figura című darabja is, amelyet szintén a múlt hét végén mutattak be a Pesti Színházban (az előadás online premierjét az Eszínház közvetítette). Az öldöklés istenénél már jól bevált képletet alkalmazza Reza itt is: adott egy konfliktushelyzetet, amely bármilyen irányba kifuthat, drámai mélységek és magasságok követik gyors iramban egymást, és bár úgy tűnik, mintha a nagy amplitúdók után nyugvópontra jutnának a történések, a szereplők sorsa valószínűleg mind tragédiába fullad.
Boris (Stohl András) pont abba az étterembe viszi a szeretőjét, Andreát (Petrik Andrea), ahol a felesége legjobb barátnője, Francoise (Kovács Patrícia) ünnepli férjével, Erickel (Wunderlich József) az anyós (Halász Judit) születésnapját. A véletlen találkozás, Boris lelepleződése csupán ürügy, a darab valódi lényege az egyes tragédiákban rejlik. Hiába a luxusétterem, a szépen megterített asztal, a tenger gyümölcsei és a gyöngyöző pezsgő, mindenki vesztes ebben az asztaltársaságban.
Ahogy egyre több üveg kerül elő, úgy derül ki mindenkiről, milyen is valójában, aki először szimpatikusnak tűnt, hamar ellenszenvessé válik, és fordítva. De közös bennük, hogy mindannyian a hiúság áldozatai: Borisnak nem csak a házassága került veszélybe, karrierjét is összeomlás fenyegeti, Andrea képtelen elfogadni az idő múlását, hogy már soha nem lesz az a huszonéves lány, aki egykor volt, ahogy Yvonne, az anyós is egyre távolabb kerül kora és romló szellemi állapota miatt önmagától. Francoise is érző, emberi lélek, de ezt inkább pozőrséggel leplezi, de Eric sem kedves és nagystílű, ahogy az első pillantásra tűnik. La bella figura – imponáló megjelenés, megnyerő fellépés, kifogástalan viselkedés.
Bármennyire is törekszenek Reza karakterei erre az olasz stíluseszményre, képtelenek rá, hogy maszkjuktól megszabaduljanak. Török Ferenc a klasszikus színpadi keretek között mozogva vitte színre Reza darabját, nem igazán élt a kamerák adta lehetőségekkel sem, inkább statikusabb, esetlenebb nézőpontból mutatta meg ennek az öt embernek a kapcsolatát. Még nagyobb hiba, hogy a szereplők sem feltétlenül találták meg magukat ebben a helyzetben: Kovács Patrícia és Wunderlich József feszengve játszott, Stohl András megszólalásai is sokszor hatottak őszintétlennek, de Petrik Andrea nyers harsánysága igazán bántó volt. Egyedül az Yvonne-t alakító Halász Judit tudott végig hiteles maradni. Ez azonban túl kevésnek bizonyult a sikerhez.
Szécsi Noémi: Egyformák vagyunk. Rendező: Székely Kriszta. Katona József Színház
Yasmina Reza: Bella Figura. Rendező: Török Ferenc. Pesti Színház
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/10. számában jelent meg március 5-én.
