Hősködni könnyű, a másikra odafigyelni már kevésbé

Hősködni könnyű, a másikra odafigyelni már kevésbé

Kizlinger Lilla a Ballagási cipő című filmben

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Friss Hús Rövidfilm-fesztivál volt az egyik első, aminek betett a járvány: a tavaly márciusra meghirdetett rendezvényt halasztani kellett. Kihasználták ugyanakkor az internet adta lehetőségeket, és korábban népszerű rövidfilmeket tettek online elérhetővé. Ősszel aztán sikerült pótolni, ahogy a BuSho Nemzetközi Rövidfilm-fesztivált is akkor tartották, így rövidekben bővelkedő szeptember-októberünk volt.

A novembertől következő fél év mozimentességet szívesen felednénk, szerencsére – egyelőre? – túl vagyunk rajta. A mozik újranyitását a héten a Friss Hús idei kiadásával ünnepelhettük, a Toldi mellett ezúttal a Távmoziban is zajlottak vetítések. Itt követtük mi is a magyar versenyprogramot, a legemlékezetesebbeket pedig csokorba szedtük. Már kihirdették a másik fontos rövidfilm-fesztivál, a BuSho versenyprogramját is, így akik lemaradtak, ott találkozhatnak majd többükkel.

Pannónia dicsérete

A legtöbbeknek valószínűleg a feldarabolt Nagy Magyarország-tortáról fog megmaradni Nagy Borbála filmje, ami nem feltétlenül válik az előnyére. Poénnak legalábbis olcsó, viszont potenciálisan kultúrharc-korbácsoló része ez a fesztivál fődíját hazavivő alkotásnak. Nem meglepő módon több helyen is a „te levágtad Erdélyt?” mondatot emelték ki, pedig... Pedig a szóban forgó torta körülötti sürgölődés, ahogy az iskolába érkező miniszterelnök körüli hajcihő általában is, az egymással szembeni egyébkénti bánásmód tükrében lesz igazán abszurd. És fájdalmas, persze.

Amilyen türelmetlen indulattal sürgetik a fellépő diákokat, az például jóval inkább beleéghet az emlékezetünkbe, pontosan azért, mert annyira valós, annyira hétköznapi. Tortaszempontból a filmet záró, a takarítónő részéről elhangzó mondat szintén az. Nagyszerű film a Pannónia dicsérete, leginkább a mindennapos érzéketlenségekről, az iskoláskorunktól bennünket körülvevő sivárságról. Politikai szatíraként viszont nem annyira revelatív, hiába szerepel benne Janklovics Péter is a mindig nagyszerű Rainer-Micsinyei Nóra mellett. (És feltűnik Nyáry Krisztián lánya, az egy ideje figyelemre érdemes írásokkal jelentkező Nyáry Luca is.)

Csendes környék

Még nyomasztóbb film az egymás közti ridegségről, családi elhidegülésről a Csendes környék. Ujlaki Dénes és Váradi Gergely megrendítően alakítják édesapát és fiát, akik előbbi élete vége felé sem tudnak közeledni a másikhoz. A csendes egymás mellett élés ráadásul egy véletlenül felfedezett titok miatt hirtelen ellenségeskedésre vált, az évek során felgyülemlett frusztrációk szép lassan a felszínre kerülnek. Ezt pedig kifejezetten kényelmetlen nézni, menekülnénk legszívesebben. Pont, mint a való életben, amikor hasonló családi viszályokba csöppenünk. Varga Gábor filmje az idei Friss Hús egyik legerősebb alkotása.

Ezt már megbeszéltük

A másik legsúlyosabb darab Honti Ariáné. A legtöbb felnőtt elfelejti – vagy jó esetben nem is élte át –, hogy a gyermeki konfliktusok, egymásnak feszülések mennyire pokoliak, kilátástalanok tudnak lenni. Afféle jópofa csínynek gondolják azt, ami az áldozat számára rendkívüli megaláztatást jelenthet, hogy végül a szélsőséges reakciók is elkerülhetetlenek legyenek. Ha a jeleket észlelné, akár csak minimális érdeklődést és empátiát mutatna az apa (Pindroch Csaba), persze néhány percre sem hagyná kettesben lányát és mostohafiát a parkolóban. De hát számára inkább csak bosszúság, hogy velük foglalkozzon, eszében sincs észrevenni, miféle érzelmi viharok tombolnak mindkettejükben. Pontosabban szólva észleli, de ez csak arra jó, hogy ingerülten odavágja a címben is idézett mondatot. A Csak a szél óta nem szorult így össze a szívünk azon, mire is utal az éppen nézett magyar film címe.

Ballagási cipő

Hiába tette le az asztalra az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmjét Schwechtje Mihály (Remélem legközelebb sikerül meghalnod:)), továbbra sem könnyítik meg a dolgát, ami a nagyjátékfilmezést illeti. Pedig kifejezetten izgalmas volt a jogosítványszerzős fekete komédia, a Hajtűkanyar Autósiskola ötlete, aminek időközben legalább a színpadi verziója megszületett. A legutóbbi Aki bújt, aki nem (2018) után pedig elkészült a legújabb rövidfilm, szintén egy kifejezetten drámai darab. Schwechtje továbbra is kiválóan sűrít, a Ballagási cipő hét perc alatt is többet elmond egy apa-lánya kapcsolaton belüli váratlan pillanatról, mint más egész estés filmek. Kardos Róbert és Kizlinger Lilla eszköztelen játéka is kell persze hozzá, hogy ez a néhány jelenet ennyire erőteljes hatással legyen a nézőre. Már nem is a színészek játszanak, hanem a karaktereik: az elhallgatás és a színlelt könnyedség pedig kíméletlen erővel szembesít minket mindennapos kommunikációképtelenségünkkel.

Őzek

Hevesi István filmjében is az elhallgatásé lesz a főszerep, illetve egy olyan eseményé, ami váratlanul más fénytörésbe helyezi az annyira magabiztosnak tetsző karaktereket. Hősünk ezúttal Péter (Bokor Barna), aki egy autóút alatt játssza – nyilván már rutinból – a konfliktusokat csípőből rendező, harcedzett édesapát. Egészen addig, amíg egy hirtelen határhelyzet meg nem mutatja, hogyan is áll helyt akkor, amikor valóban arra lenne szükség. Minden szülőnek, aki arra buzdítja a gyerekét, hogy álljon ki magáért, sőt, üssön vissza, érdemes lenne megtapasztalnia, pontosan mit is jelent benne lenni egy ilyen szituációban. Akkor lehet hősködni.

Valahogy így

Különös film Sipos Bencéé, leginkább Roy Andersson abszurd szkeccsfilmjeit, esetleg A mennyországnak kell lennie című alkotást juttathatja eszünkbe. Itt is bizarrba forduló jeleneteket, tragikomikus találkozásokat figyelhetünk, végül pedig nem is igazán tudjuk, mit gondoljunk az egészről. A hasonló műveknek leginkább az árt, ha túlontúl komolykodó megfejtésre törekszünk, érdemesebb a szürrealitásnak megadnunk magunkat, nem agyonelemezve azt.

Zuniverzum – Jelenetek egy szerelemből

Baráthy Györgyék filmjét már többen láthatták, miután elérhető az HBO GO kínálatában. Jelenetszerűen építkező, a karanténidőszakra is reflektáló rövidfilm a Zuniverzum, benne egy szeretői kapcsolat különféle stációival. A koronavírus-járvány egyébként több műben is megjelenik, de szerencsére nem tolakodó, didaktikus módon. Sőt, kifejezetten érzékenyen reflektálnak az alkotók az átalakuló viszonyokra, pontosan megmutatva, hogy a vírus mennyire tökéletes hivatkozási alap tud lenni. Ahogy például a kézfogást nem kedvelők tavaly óta az elővigyázatossággal érvelnek, úgy egy megromló kapcsolatban is jó magyarázat a távolságtartásra: jobb ilyenkor vigyázni. Gryllus Dorka és Simon Kornél szépen, visszafogottan játszanak, a történet is átérezhető, ha nem is kifejezetten eredeti. De itt úgyis a finomságokban, az apró részletekben rejlik a lényeg.

Quarantine Set

Vermes Dorka filmjében is 2020-at írunk, a függőségi gondokkal küzdő Bala (Kövesi Zsombor) az ágyfelszabadítási programnak köszönhetően hagyhatja el a nem igazán kedvelt intézményt. Magának való srác, aki viszont legszívesebben a tetőn pörgeti a lemezeket, így sokan figyelnek rá. Leginkább persze a zenéjére. Eközben aggódó húga próbálja elérni, hogy hazacsábítsa őt, de ez nem egyszerű az anyával való konfliktusos viszony mellett. A Quarantine Set kifejezetten egyszerű alaphelyzetre épül, amiből viszont, köszönhetően a rendezőnő érzékenységnek, kimondottan sokat tud kihozni a végére. A lüktetés egyre nyugtalanítóbb, a filmvégi katarzis pedig mélyre hatol.

Detto

Vörös András filmje, bár egy idő után abszolút kiszámítható, de humorával, ötletességével magával tudja ragadni a nézőt. Van mögötte gondolat, annyi biztos. A rendező egy „ökoterrorista” és egy sales manager buzdító szövege között von párhuzamot, szigorú ítéletet mondva a népboldogítót játszó, környezetükkel valójában mit sem törődő lánglelkek közt. Olcsó megfejtéseket gyártani nyilván könnyű, de a balhét persze már nem vinnék el egymaguk az önjelölt forradalmárok. Erre mindig tökéletesek az épp arra sodródott szerencsétlenek, akik csak társaságra, esetleg megélhetésre vágynak. Fábián Gábor és Takács Géza is nagyszerű a főszerepekben, gondolatébresztő alkotás lett a Detto.